Búcsú

2022.08.15. 20:50

Megszólalt a szakértő: ezek a jelek mutatják, ha már csak napjaid vannak hátra

Az orvosok dokumentálták, mi mutatja meg, hogy valaki napok múlva meghal.

Fotós: Shutterstock

Orvosszakértők dokumentálták, mire figyelhetnek az emberek szeretteik utolsó napjaihoz és heteihez közeledve. Ha figyeli a jeleket, és tudja, hogyan kell reagálni, az segíthet egy halálosan beteg személynek jobban megnyugodni. A jelek akár hónapokkal a vég előtt elkezdődhetnek és olyan egyszerű dolgokat is magukba foglalnak, mint hogy a beteg jobban alszik - írja a Mirror nyomán a Bors.

Az orvosok a kezdeti jelek között említették meg, ha a szerettünk kevesebbet eszik vagy iszik, magába fordul és már nem érdeklik azok a dolgok, amelyek egykor örömet okoztak neki. Az idősebbek hajlamosak arra, hogy kevesebbet beszéljenek, a gyerekeknél pedig pont a fordítottját vették észre: ők sokkal cserfesebbek lettek a vég előtt.

Ha már csak egy vagy két hét van hátra, akkor általában az ember nagyon fáradtnak érzi magát, annyira, hogy már az ágyból sem tud vagy akar felkelni. Megváltozik a vérnyomásuk, a légzésük és a pulzusuk is.

Ezen a ponton, a betegtől és a betegségtől, valamint számos egyéb tényezőtől függően, a szeretett személy zavartságot tapasztalhat, vagy úgy tűnhet, hogy valamiféle kábulatban van. Még hallucinációkat is tapasztalhatnak.

Fontos megjegyezni, hogy minden ember más, és általában a palliatív ellátás szakértői azt mondják, hogy fontos, hogy egy szeretett személy ott legyen a haldokló mellett, függetlenül a tüneteitől.

 

Lehet, hogy nem reagálnak, amikor az emberek beszélnek hozzájuk, vagy megérintik őket. Még ha valaki nem is válaszol neked, akkor is képes lehet érezni vagy hallani téged, és megvigasztalódhat, hogy ott vagy

 

- mondta a kutatás vezetője, Marie Curie.

Az utolsó órákhoz közeledve az emberek testhőmérséklete csökkenhet, miközben nem akarnak enni vagy inni, abbahagyják a vizelést és a székletürítést, sőt fájdalmat is érezhetnek. Árulkodó jel lehet az is, hogy "a térdük, lábuk és kezük bőre kékes-lilás foltossá válik".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!