2021.07.28. 17:15
Drámai vallomás: Árpa Attila elmondta, mit él át a családja a drogvád miatt (videó)
Árpa Attila ellen kedden vádat emelt az ügyészség a kábítószerrel kapcsolatos ügye miatt. A színész most elmondta, hogyan érinti mindez a családját.
Forrás: TV2
Árpa Attila nem érti, miért emeltek vádat ellene. A színész a Tények Plusz kamerái előtt reagált az őt ért döntésről, ugyanis állítása szerint a médiából értesült a fejleményekről.
„Vádat emeltek ellenem. Fontos, hogy minden egyes lépésről legyen egy sajtóközlemény...” – ironizált.
„Olyannyira, hogy a sajtóközlemény fontosabb, mint hogy magát a vádlottat vagy az ügyvédjét értesítsék, mert a mai napig nem kaptunk semmiféle értesítőt”
– mondta el a Tények Plusznak Árpa Attila.
A színész továbbra is ártatlannak vallja magát, főleg azért, mert a házkutatás során semmit nem foglaltak le tőle. Azt is elmondta, a családját, szeretteit miként érinti a kellemetlen ügy.
„A családom, szűk baráti köröm, ismerőseim ismernek, tudják, milyen vagyok, mi az igazság. Csak rázzák a fejüket, nem értik, hogy miért kellett idáig egyáltalán eljutni, hogy vádat emelnek ellenem. A hátteret ők sem értik”
– fogalmazott.
Árpa Attilában vannak kérdőjelek, főleg azért, mert az ügy főnyomozója a barátnője volt osztálytársa, akivel rendkívül rossz viszonyban voltak – derül ki a Ripost szemléjéből.