Nyílt napot tartottak - Ilyen a győri Petz-kórház sürgősségi osztályának működése

Nyílt mondatok ezek, mint ahogy az a kettő is, amit a legkevésbé szeretnek hallani a sürgősségin, mégis rendre elhangzik: „Nem ezért fizetem a tb-t!" Illetve: „Nem érek rá hétköznap orvoshoz menni."

Ahogy korábban megírtuk, a sürgősségi betegellátás világnapján (tegnap) öt magyar kórház sürgősségi osztálya vállalta, hogy a sajtónak és a civileknek is megmutatja, milyen az SBO valódi működése. A győri Petz- kórház az egyik. Amit láttunk, a valóság, de ezúttal azok is bepillantást nyertek, akik szerencsére se nem betegek, se nem hozzátartozók.

Nem a(z egészséges) látogatók száma a kezdeményezés sikerének mérőfoka, hanem a cikk elején említett mondatok. Mert a sürgősségi (SBO) ellátás Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár, s így számos gyermekbetegségen nem esett át.

Sokszor lassabb a betegforgalom, feszültebb a légkör, kevesebb a kimondott szó, mint kellene. S ezért mindkét oldal felelős. A világnap jó alkalom, hogy a győri Petz-kórház SBO-jának osztályvezető főorvosa, dr. Geiszlinger Beatrix és osztályvezető ápolója, Schlett Péter arról beszéljen, amiről a hétköznapi ellátás során nem nagyon van idő. Ilyen az empátia, amely mindenhol kellene hogy működjön, de sokszor akadozik.

Fotó: Bertleff András

A közelmúltban történt, mondja főorvos, aki aznap ügyeletben volt, hogy lumbágóval jött be valaki. Évek óta szenved emiatt, most is fájt neki. Meglátta azonban a bejárathoz érkező mentőket, ezért átsétált ő is a kórház másik szárnyához, ott hívott mentőt magának, majd behozatta magát.

„Amikor azt mondtam, hogy ennek ellenére két-két és fél órát bizonyosan várnia kell, az illető sértetten hazament." Van ilyen, s ennek kapcsán beszél az orvos a betegek közötti empátiáról. De olyan is, amikor az orvos/ápoló és a páciens között kellene ugyanennek működnie – vetjük közbe.

„Valóban, s törekszünk is erre. A beteg azt fogadja el, hogy akik a triázspult mögött állnak, ugyanolyanok, mint ők: a normálisan viselkedő beteg normális ellátót is kap." Nem dugja azonban senki a fejét a homokba, a fáradtság, a túlóra hatással van a hangnemre.

A főorvos harminc-negyven százalékos munkaerőhiányról beszél, az osztályvezető ápoló számszerűsíti: tizenöt betöltetlen állás van jelenleg, tizenöt ember munkáját azok végzik, akikkel talán önök is találkoztak. Azért a feltételes mód, mert ezen az osztályon valóban nagy a fluktuáció: hat-hét év – ennyiben határozták meg azt az idő, amit az emberi tűréshatár bír. A tíz a maximum.

Összesen 45–50 főállású és további 30–35 részmunkaidős ápoló, szakápoló, segédápoló dolgozik itt. Egy idő után sokan elmennek tehát; orvosok, ápolók egyaránt. Akik jönnek, nemegyszer legfeljebb a sorozatokban láttak „valódi" sürgősségi osztályt és vészhelyzetet. Mást kapnak a valóságban.

Egy hónap a betanulási idő, aki tudja csinálni, hamar a mély vízben találja magát. Több a fiatal orvos, rezidens – a négy szakorvos felelőssége is az, hogy a betegellátás biztonságos legyen. Szakorvos minden beteget lát az elbocsátás előtt.

A Petzben áprilisban volt hat éve, hogy a sürgősségi osztály megépült és megnyílt. Mindkét szakember állítja, az ellátás jobb lett, s bár két kezükön meg tudják számolni, hány olyan kolléga van, aki a kezdetektől bírta/bírja ezt az életet, mégis tanultak a mindennapokból és hatnak a tapasztalatok.

Nyilván vannak (betegek, hozzátartozók), akik ez idő alatt sérelmekkel távoztak az SBO-ról, a nyílt nap épp arra tesz kísérletet, hogy ezek okát megmutassa. Nem az érkezési sorrend dönt (lásd keretes írásunkat), a vizsgálatok eredményére várni kell, s igen: ilyenkor nagyon jól jönne az érthető magyarázat arra, mi történik a beteggel, „s ugye meggyógyul?".

T1: kritikus állapot, azonnali ellátás. T2: életveszélyes, 15 percen belül az ellátás megkezdése. T3: sürgős, 30 percen belül. T4: sürgető, 60 percen belül. T5: halasztható, 120 percen belül.