Határérték feletti a zaj Győrben

Persze, hogy a Szent István út! - vágná rá minden győri, ha meg kellene neveznie a város legzajosabb közlekedési szakaszát. Pedig a listát a Kálvária út és a Szent Imre út vezeti. A környezeti terhelést régóta figyelik a szakemberek, a térkép már kész.

Azoknak a városoknak, amelyeknek 100 ezernél több lakosuk van, kötelező zajtérképpel és intézkedési tervvel rendelkezniük. Megyénkben egy érintett van: Győr. A 2011-es győri zajtérképet a 2017-es forgalmi adatok alapján tavaly vizsgálták felül. Az intézkedési terv a ten kerül a közgyűlés elé.

 A friss zajtérképből kiderül: Győr dinamikusan fejlődő iparváros, ahol a vasúti és a közúti közlekedés is beavatkozást igénylő, határérték feletti zajterhelést okoz. Különösen magas a közúti közlekedésből adódó zajterhelés (75 dB feletti) a Szent Imre út Mazsola és Rezeda utcák közötti szakaszán és a Kálvária utca a 821 sz. főút (Bakony út) és Kert utca között a lakóépületek környezetében.

Állandó a kocsisor – A Kálvária utcának a 821 sz. főút (Bakony út) és Kert utca közötti szakasza az egyik a kettőből, ahol különösen magas kategóriába esik a közlekedésből adódó zajterhelés. Fotó: H. Baranyai Edina

A nagyon magas zajterhelés kategóriába (70–75 dB) több mint húsz szakasz került, ezek között találjuk a Szent István utat és mellette több belvárosi helyszínt, például a Jókait, az Árpád utat, a Telekit, a Batthyány teret, a Schwarzenberg utcát. Szintén nagyon magas a terhelés (70–65 dB) az Ipar utcán, a Bácsai úton, a Fehérvári úton, a Tihanyin, a Bartókon, a Banai úton, a Híd utcán, a Mónus Illés utcán és a Hűtőház úton. A magas zajterhelésű szakaszok száma még több, itt már olyan utakat is találunk, mint a Radnóti, a Királyszék, a Koroncói, a dervári vagy Szövetség utca.

Az elfogadásra váró intézkedési tervbe már beépítették a február 17ig beérkezett véleményeket is. A javaslatok sorában a legnagyobb hangsúlyt a közösségi közlekedés fejlesztése kapta, amelyek között szerepel például a P+R hálózat bővítése, a vasúti és autóbusz-közlekedés összehangolása, buszmegállók, pályaudvarok, végállomások felújítása, átépítése, áthelyezése, intermodális csomópontok kialakítása.

Az ötéves terv emellett a város közúthálózatának egyes szakaszain támogatja a kopóréteg cseréjét, amelynek költségei „nem túl magasak a hatékony zajvédelmi eszközök árához képest”. Zajárnyékoló falak is szerepelnek a tervben, a Fehérvári úton, a 81-es főúton, a Banai, a Tatai, az Alsókert úton. Emellett az 5–10 évnél régebbi falakat felülvizsgáltatnák.

későbbiekre javaslatként fogalmazódik meg a tervben a teherforgalmi korlátozás bevezetése, új összekötő és elkerülő utak megtervezése, a vízi közlekedés fejlesztése.

A stratégiai zajtérkép
közúti, a vasúti és a légi közlekedés, valamint nagyobb üzemek zajkibocsátását meghatározó paraméterek figyelembevételével, modellszámítással készítik a stratégiai zajtérképet. A nagy területet érintő, hosszabb időtávra jellemző zajra koncentrálnak.

S hogy legyen összehasonlítási alapunk, belenéztünk a korábbi zajtérképet követő, 2013-as intézkedési tervbe. Az önkormányzati kezelésben lévő utakhoz kapcsolódóan megvalósult belőle a Radnóti utca kikötése az 1-es főúthoz, továbbá Pinnyéd és Újváros összekötése a Radnóti utca és a pinnyédi Fő utca között, de a parkolóhelyek száma is nagyot ugrott.

A Szent Imre út Mazsola és Rezeda utcák közötti szakaszán a zajterhelés 75 dB feletti a lakóépületek környezetében. Fotó: Mészáros Mátyás
A Szent Imre út Mazsola és Rezeda utcák közötti szakaszán a zajterhelés 75 dB feletti a lakóépületek környezetében. Fotó: Mészáros Mátyás

A város az intézkedési tervhez adatokat is szolgáltatott az 5 éven belül megvalósuló fejlesztéseiről, ezek között találjuk a burkolat kopórétegének cseréjét több mint húsz útszakaszon. Hálózatfejlesztés a célja a 81-es főút–Tatai út–József Attila utca körforgalom kapacitásbővítésének, a Szent István út és a Tarcsay utca közötti direkt közlekedési kapcsolat kiépítésének, valamint annak, hogy a Tatai út–Tibormajori út találkozásánál osztályozósávot alakítanak ki. A belvárosban öt beléptető ponttal zárt behajtási zónát alakítanának ki, ilyen lenne például a Baross út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében is. Zajárnyékoló fal készül majd a Tatai úti csomóponthoz.

Régi terv az Ipar utca meghosszabbítása a Mosoni-Duna-híddal a 14-es útig, a Révai utca kinyitása a 81-es főút felé vagy a buszpályaudvar és a vasútállomás felújítása, de ezek a tervezet szerint csak az 5–10 éves ütembe férnek bele.

A zaj
A zajterhelés lelki és testi panaszokat okoz. Fokozza a stresszt, befolyásolja a légzést és a szívműködést, emeli a szívroham kockázatát. Magyarországon a lakosság negyede él az 55 dB-es határértéknél nagyobb zaj mellett, noha ennél alacsonyabb terhelés is veszélyes lehet, hiszen az egyéni érzékenység eltérő.

Hol készül zajtérkép? 
A nagyvárosok zajtérképét az agrártárca megbízásából a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. újította meg. Az uniós adatszolgáltatási kötelezettségnek is eleget tévő munkához a kormány 600 millió forintos támogatást nyújtott és további 150 millió forint állt rendelkezésre az önkormányzatok intézkedési terveinek megvalósításához. A 2017-es kormányhatározat alapján tavaly Győr és hat másik város zajtérképe készült el. A térképek a www.zajterkepek.hu oldalon érhetők el.

Gyász
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, Horváth Zoltán halálának 2. évfordulójára Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz. Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények, De mi még most is visszavárunk téged. Tudjuk hogy nem jöhetsz. Így tovább könnyezünk, Fájó szívvel, gyertyalánggal rád emlékezünk. Szerető feleséged, lányaid, unokáid és vejeid
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, MOLNÁR ISTVÁN bágyogszováti születésű, volt kőszegi lakos halálának 3. évfordulójára. Az idő múlik, a fájdalom nem. Míg élünk emlékezünk. Fájó szívű Édesanyád, Feleséged, Kislányod és Öcséd
„Csillag volt, mert szívből szeretett, mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre ott marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám, testvérem, apósom, sógorom és rokonunk, REISINGER NÁNDOR életének 83. évében, házasságának 57. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a ravazdi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 14 órakor mondatunk a helyi templomban. Kérjük, szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Fájdalommal és a feltámadásba vetett hittel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Dédnagypapám, Apósunk és Rokonunk, SZABADOS EGON életének 90. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz a Szent Imre-altemplomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A virágra szánt összeget kérjük a templom javára felajánlani. Gyászoló Család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak, csak a bánat és könny marad utánad. Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, keresztapánk, LÁNYI ZOLTÁN 2019. október 16-án, 68 éves korában hirtelenséggel itt hagyott bennünket. Szeretett halottunktól 2019. október 24-én, csütörtökön 16 órakor veszünk végső búcsút az Écs-falusi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 15.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Gyászoló család
„Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendesen, mert én a szívetekben élek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink, testvérem és rokonunk, CSEH FERENCNÉ szül. Major Anna volt Kótai Jenőné életének 88. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Feleségem, Édesanyám, Nagymamám, Sógornőm és Rokonunk, SOÓS ZOLTÁNNÉ szül. Bajcsi Luca volt gönyűi lakos életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 25-én, pénteken 13 órakor lesz a győri Szent Imre-templomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk LENCSE IMRE halálának 2. évfordulóján. Elhagytad a házat amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már Nélküled jön el a nyár az ősz a tél a tavasz, bármilyen szép is Nélküled nem lesz ugyanaz. Bocsáss meg ha valamit hibáztunk, nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk. Kérjük az Istent hogy jól bánjon Veled, helyettünk angyalok simogassák a fejed. Olyan drága voltál nekünk hogy azt nem pótolja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi! Bánatos feleséged, fiaid és családja
A Nagylózsi Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói az 50 éves találkozó alkalmából szeretettel emlékeznek elhunyt tanáraikra: PÁL TIBOR igazgató FERSLI IMRE osztályfőnök PÁL TIBORNÉ SIPOS LAJOS BAKONYI ISTVÁN és elhunyt osztálytársaikra: HORVÁTH PIROSKA REINHOFFER ANDRÁS Emléküket megőrizzük!
A volt Szamuely Tibor Közgazdasági Szakközépiskola 1984-ben végzett 4/a. osztályának diákjai 35 éves érettségi találkozójukon szeretettel emlékeznek BÉKÉSI IMRE tanárukra és LAUER KRISZTINA osztálytársukra. Emléküket nem feledjük
Fájó szívvel emlékezünk BABOS BÉLÁNÉ (Erzsike, Böbe) halálának 5. évfordulójára A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre Rád emlékeztet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk BÖRZSEI JÓZSEF halálának 1. évfordulóján Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Örökre szerető feleséged, lányod, fiaid, menyed és unokáid
Fájó szívvel emlékezünk CZUPY JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, az emlékét őrizzük szívünkben örökké. Szerető családod
Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek. A rábapatonai Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói 50 éves osztálytalálkozójuk alkalmából fájó szívvel emlékeznek elhunyt igazgatójukra MOGYORÓSI FERENCRE, osztályfőnökükre DRESCHER NÁNDORNÉRA. Osztálytársaikra: BÁN TIBORRA, BOGNÁR FERENCRE, NAGY DEZSŐRE, MEZŐ ANTALRA, RÁCZ ANNÁRA. Emléküket megőrizzük.
Szeretettel gondolunk volt tanárainkra és Rátok az 55 éves érettségi találkozón: FÁBIÁN MARGIT, HORVÁTH MÁRTA, JANEK ARANKA, KOTÁLIK ERZSÉBET, NAGYPÁLI ÉVA, NÁDOR ÉVA NÉMETH ÉVA, Zrínyi Ilona Gimnázium, 4/A