Eltűnt villanyszerelők - Miért jelzett a hazugságvizsgáló É. Imrénél?

Múlt héten annál a pontnál szakadt meg a beszélgetésünk É. Imrével, hogy nemet mondott Mácsik Zoltán kérésére, hogy segítsen neki is eltűnni, ahogy Orlik Vilmos is kérte tőle. Ekkor fegyvert szegeztek a fejéhez. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem ítélkezem, kérdezek. Van még bőven kérdés, amit fel kell tennem a villanyszerelők megölésével gyanúsított építési vállalkozónak. (2. rész). 

– Komolyan önt szemelték ki arra, hogy majd megvédi Mácsik Zoltánt (is) az ukrán maffiától? 

– Nekem akkor azt mondták, erről egy hónapig senkinek nem beszélhetek. Még a rendőrségnek sem. Ehhez tartottam magam. Egy hónap után tettem vallomást. Akkor már velem volt az ügyvédem, dr. Bagó Ottó is. 

 – Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de számomra irracionális az egész: ott van három tagbaszakadt, erős ember...

 – ...én meg megöltem a Zolit, mert azzal gyanúsítanak. 

– Azt akartam inkább mondani, hogy ennek ellenére önre bízzák a feladatot: vigyázzon rá?  

 – Azért nem ezt kérte a Zoli tőlem, hanem hogy nyom nélkül el szeretne tűnni pár évre. 

 – S ön miben tudott volna segíteni? Ott, a kertben nem rejtheti el évekig. Vagy pénzzel segítse? 

– A pénzt – a kilencezer eurót – odaadtam már. Az egyik kérés az volt, hogy az autóját és a szerszámait tegyem el olyan helyre, ahol biztonságban vannak. Ezért vittem el az autószerelő ismerősömhöz.  

– Ott a kertben még mi történt? 

– Végül elengedtek, ők ott maradtak. Autóba ültem, remegtem, logikát kerestem, elindultam Mosonmagyaróvár felé, beszélni akartam Zoli feleségével. Már majdnem odaértem, amikor eszembe jutott, hogy senkinek nem szólhatok, mert a családom veszélybe kerül. Visszafordultam, nem mentem vissza rögtön, csak tíz óra után. Tizenegy körül vittem el a Zoli autóját az ismerős szerelőhöz. Akkor már senki nem volt ott.

Úgy történt, ahogy akarta? 

– S amikor hallotta a hírt, miszerint Mácsik Zoltán eltűnt, azt gondolta, hogy az történt, amit öntől egyébként kért? 

 – Igen. De nem tudtam semmi többet. Szerdán elmentem Ausztriába dolgozni, vasárnapig ott voltam, s amikor jöttem haza, Szombathelyen letartóztattak. A rendőrök szerint "szökésben voltam".

– A helyzet azért fájdalmas – különösen a két érintett család számára –, mert akikről beszél, nem tudják sem megerősíteni, sem cáfolni az ön mondatait. Ugyanakkor belekeverte őket egy olyan dologba, ami nem vet rájuk jó fényt. Az ukrán maffiának dolgoztak, emellett másoknak fájdalmat okozva, szándékosan eltűnnek, s nem jelzik, akinek kellene, hogy mégis élnek.

– S van egy harmadik férfi is... 

– Kicsoda? 

– Gyurik György. Márciusban meggyanúsított a rendőrség az ő eltűnésével is. Csakhogy kiderült, az illető eltűnt ugyan négy éve, de él és virul Amerikában.

– De ettől még Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos nem tudja megvédeni magát az ön szavaival szemben.  

– Eddig nekem sem volt esélyem (mostanáig letartóztatásban, vagyis börtönben volt É. Imre – a szerk.), a bírósági tárgyaláson én el is mondtam: nehezményezem, hogy bárki bármit mondhat rólam, s a vallomások tele vannak valótlanságokkal. 

– Térjünk akkor a nyomozati iratokra: én úgy tudom, szerepel bennük egy olyan hazugságvizsgálat, amely bejelzett önnél, amikor arra kérdeztek rá, hogy elégette-e Mácsik Zoltán holttestét. Ez igaz?  

– Nem tudom, mire jelzett be. Arra, vagy a vízbe fojtásra... vagy ha még tíz halálokot felsorolnak, lehet, arra is. Mert tudni kell, hogy én még életemben nem voltam büntetve, nem voltam börtönben. Van egy szerető családom, mely egy ilyen vád ellenére is kitart mellettem. A rokonaim is. Mindenki hisz nekem. 

 – Senki nem fordított hátat? 

– Nem. 

 – A barátai sem? 

– Az igaziak nem. A munkatársaimon meglepődtem. Bár egy se mondta azt, hogy megöltem volna Mácsik Zoltánt. 

 – De mit mondtak? Hogy "azért kinéztük belőle"?

 – Hát... ilyen volt.

 – Mert ön egyébként egy hirtelen haragú ember? 

– Nem. 

 – Van fegyvere? 

– Nincs. Soha nem is volt. Lőttem fegyverrel, de a katonaságon, parancsra, bábura és nem éppen jól. 

– A szakértői vélemény azt mondta Mácsik eltűnése után, hogy az ujján lőpornyomot találtak. 

– Nem tudok rá választ adni. S nem az van leírva, hogy lőpornyom van a kezemen, hanem hogy "származhatott lőfegyvertől is". De lehet ötven más dologtól is. Például gyufától.

Fotók: H. Baranyai Edina

Börtönlecke

– A börtönben kupálódott így ki?

 – Ez nem kikupálódás, de az ember nyitott füllel jár. Le voltam döbbenve, amikor a szakértői véleményt olvastam. Hogyan? Hisz én nem lőttem! S akkor rá fél évére kapok egy tanúvallomást, amely szerint egy régi ismerősöm jelentkezett a rendőrségen (Bécsből), hogy nekem két pisztolyom van. Holott egy sincs.  

– Mi oka volt erre, ha tényleg nem igaz? Önök ellenségek? 

– Inkább a haragosom. Huszonnyolc éve nem is láttam. Ehhez képest mondja azt, hogy most két éleslőfegyverem van... 

 – Ön másodszor is kvázi áldozatként beszél saját magáról. Az elején ugye azért, hogy a két villanyszerelő kellemetlen kéréssel hozta kellemetlen helyzetbe. S most is ártatlanul vádolja meg valaki fegyvertartással. Ha ez igaz, akkor ön minimum mérges, haragos lehet ezekre az emberekre. Haragszik Mácsik Zoltánra és Orlik Vilmosra? 

– Én próbáltam nekik segíteni, de az élet ilyen: az köp le először, akinek a legtöbbet segítettél. Én egyébként már egy éve is jeleztem, hogy feljelentést tennék a két ember ellen, de az ügyvédem mondta, ezt nem lehet. 

 – Ha már itt tartunk, az ügyvédjét ki fizeti? 

– Segít nekem valaki, jó szándékból, de a személyazonosságát nem szeretném felfedni. Illetlenség lenne a részemről.  

 – A börtönt hogy viselte? 

– A győrire azt mondják, ez "leánykollégium" a többi börtönhöz képest.  

– Önt kikezdték bent? 

– Nem. 

– A vélt bűncselekmény súlya miatt békén hagyták a "sorozatgyilkost"?  

– Nem, azt senki nem gondolta rólam. Én még soha nem vertem meg embert sem, nem ilyen vagyok. Bent az őszinteségemmel, a nyugodtsággal, azzal, hogy rengeteg embernek segítettem, szereztem "tekintélyt". 

– Állítólag villanyt is szerelt. 

– Ugyan már! Még csavarhúzót sem adnak az ember kezébe, nemhogy villanyt szereljek. Ez marhaság. Legfeljebb poénkodtak ezzel, hogy "villanyszerelő". De én szobafestő vagyok. 

Amikor majdnem szabadult

– Másodjára sikerült kijutni a börtönből, az első, erre vonatkozó bírói határozatot tavasszal még visszavonták. Amikor kiderült, hogy mégis bent kell maradnia, hogyan élte meg? 

– Összecsomagoltam, szétosztottam a zárkában mindenemet, ahogy szokás: WC-papírt, gyümölcsöt, tejet... mindent. Vártam, nem történt semmi, délután kettőkor felhívtam a feleségemet, s tőle tudtam meg, hogy az egész magyar sajtó megírta, hogy mégiscsak bent maradok. Nekem addig nem szóltak. 

– Az alatt a tizenhat hónap alatt, míg börtönben volt, hányszor hallgatta ki a rendőrség? 

– Egyszer se.

 – Hogyan?

– Pontosítok. Az elején, április-májusban voltak kihallgatások, még a fogdán. Voltunk kint az ikrényi kertben is, amit magamban nagyon megköszöntem. Mert ismét láttam a telket, már lomboztak a fák... 

– Tehát feltöltődésre volt jó? 

– Nekem. A nyomozók számos kérdést feltettek. Májusban döntöttünk aztán úgy az ügyvédemmel, hogy nem beszélünk. 

 – Az előbb mondta, hogy mindent szétosztott a majdnem szabadulása előtt. Mi lett aztán, hogy maradnia kellett? Ilyenkor visszaadják ezeket? 

 – Igen. Erős voltam, mert tudtam, hogy a feleségem, a gyerekeim kitartanak mellettem, s azt is, hogy ártatlan vagyok. Tudtam, hogy nem találnak holttestet, mert nincs holttest. Akkor hogyan találnának? S igazi bizonyítékok sincsenek. 

 – Volt az a hazugságvizsgálat, amelyről aztán elkanyarodtunk.

– Nem véletlenül nem veszi ezt bizonyítékként számításba a bíróság. Csak irányadó a nyomozáshoz. Amikor elvégezték rajtam, tizenöt-tizennyolc napja már fogdában voltam. Folyamatosan jöttek a kérdések, négy órán keresztül: Ön ölte meg Mácsik Zoltánt? Feldarabolta? Láncfűrésszel? Elrejtette meszesgödörbe? Elásta a szántóföldön? Hét kérdés után öt másodperc szünet, s jönnek újból. Nézze, Mácsik Zoltánnal nekem több éve tartó kapcsolatom volt, együtt kerestük a pénzt. Miért ne lehetne érzelmi megnyilvánulásom vele szemben, amikor azt hallom, hogy "Ön égette el?".

Fizettem, hogy lehallgassanak

– Attól nem tart, hogy vissza kell mennie a börtönbe? 

– Én biztosan nem megyek vissza. Nem öltem meg senkit.

– Meg fog szökni?

– Nem. Én ártatlan vagyok. Ha megszököm, akkor bebizonyítottam a bűnösségemet. 

– Tényleg lehallgatták a börtönben?

 – Le. Egy beépített rabtársam csempészte be a telefont, s annyira "profi" voltam, hogy még fizettem is a készülékért harmincezret... Mielőtt rákérdezne: a családról, a szeretetről beszéltem, s csak a feleségemmel. 

– Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos feleségének, gyerekeinek üzen most valamit? 

– Nem.

 – Itt ül velem szemben, nyugodtan, összeszedetten beszél olyan dolgokról, amelyeket legfeljebb filmekben lát az ember. Jön a maffia, nevesincs villanyszerelőket fenyeget meg, s ugyanaz megtörténik nem egyszer, hanem kétszer. Ön elhinné, ha azt mondanák, kétszer lehet ugyanabba a folyóba lépni, s mindenhol valamiért mindig ön van ott?  

– Menjen be a börtönudvarra, beszélgessen a rabokkal, s akkor rájön, vannak dolgok, amelyek többször megtörténnek, nem csak kétszer.