Győr és környéke

2018.12.21. 20:06

Szina Kinga, a Győri Nemzeti Színház színésznője kapta a Szent István-díjat

Huszonnegyedik alkalommal adták át a Szent István-díjat péntek délután a Győri Nemzeti Színház tükörtermében.

kisalfold.hu

Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke a Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány kuratóriuma nevében és döntése alapján huszonnegyedik alkalommal adta át a Szent István-díjat péntek délután a Győri Nemzeti Színház tükörtermében a Kisfaludy- és a TAPS-díj, valamint a „Győr művészetéért" díj birtokosának, Szina Kinga művésznőnek.


A Szent István-díj az anyagi elismerésen kívül a Ferenczy-díjas Hefter László üvegművész által készített emlékplakettel és díszoklevéllel jár.


A kitüntetett sokoldalú tehetséggel megáldott színművész. A pontosság, az átélt szerepformálás teszi hitelessé minden alakítását.

Fotó: H. Baranyai Edina

Fotó: H. Baranyai Edina

Szakmai alázata, a tökéletességre való törekvése példamutató, melyet a közönség és a színházi szakma egyaránt elismer. Az 1994-ben megalakult Győri Nemzeti Színházért – KÉSZ Alapítvány célja a Győri Nemzeti Színházban folyó alkotómunka során kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó művészek elismerése, díjazása.


Dr. Lanczendorfer Erzsébet az alapítvány anyagi helyzetével kapcsolatban elmondta: a KÉSZ jótékonysági operagálái bevételének fele minden évben – a 2012-es, utolsó operagálával bezárólag – az alapítvány bankszámlájára került.


A bank legfrissebb kimutatása szerint az elhelyezett összvagyon 4.572.202 forint, ehhez jön hozzá az – ideivel együtt – 24 év alatt átadott 42 Szent István-díj és 3 Szent István-ösztöndíj 6.110.000 forintos összege.

Ezek is érdekelhetik