Győr és környéke

2014.11.12. 11:32

Már készül a kebap Abdán

Beindult a próbagyártás, a török tulajdonos a volt kaiseres dolgozókat vette vissza.

Rimányi Zita

Több mint két és fél éve, 2012 márciusban állt le a húsfeldolgozás az abdai üzemben, nemrégiben azonban már újraindult a próbagyártás a török cégcsoportnak köszönhetően, amely megvásárolta a telephelyet és visszavette a régi dolgozókat.

A húsfeldolgozással és -kereskedelemmel foglalkozó török Hizmet cégcsoport tavaly vette meg az abdai üzemet, ahol egykor a Kaiser-termékek készültek. Az iszlámnak megfelelő módon akar itt készíteni törökös ízvilágú árukat, magyar húsból, főleg nyugat-európai piacra. Dr. Szabó Antal, a Hizmet kft. tanácsadója elmondta, hogy az üzem megkapta a működési engedélyt és a gépeket is áttelepítették már Ausztriából. Felvettek tizenhárom dolgozót, abdaiak, kónyiak, lébényiek, győriek, győrújbarátiak vannak köztük. Mindegyikük korábban is itt dolgozott. Volt, aki otthagyta állását, hogy a gyár újraépítésében részt vehessen és ismét húsipari munkát végezhessen.

Az abdai húsüzem korábbi dolgozóit vette vissza az új tulajdonos, most a törökös ízvilágú termékek készítését tanulják. Fotó: Mészáros Mátyás

Az abdai húsüzem korábbi dolgozóit vette vissza az új tulajdonos, most a törökös ízvilágú termékek készítését tanulják. Fotó: Mészáros Mátyás

Már folyik a próbagyártás, szakemberek felügyeletével, akik megtanítják a török hústermékek készítésének szakmai fogásait a magyar dolgozóknak, így például a döner kebapét, a sucukét.

A Hizmet kft. további félmilliárdos beruházásához 250 millió forint pályázati támogatást nyert uniós forrásból. Kovács Ferenc műszaki tanácsadó elmondta, hogy a pénzből gépeket szereznek be 2015 március végéig. A cég tulajdonosa, Mubarek Erol és az ügyvezető, Yalcin Bayar Közép-Európa legnagyobb halal minősítésű (az iszlám előírásai szerinti húsfeldolgozás) üzemévé akarja fejleszteni az abdai gyárat. Évente hatezer tonnányi terméket készíthet itt majd nyolcvan-nyolcvanöt dolgozó, két műszakban a jövő év második félévében. A cégcsoport bevált termékei innen főleg Ausztriába, Német- és Franciaországba kerülnek, valamint várhatóan Boszniába és Szerbiába is szállítanának.

Kulturális küldetés

A Hizmet vezetői fontosnak tartják az eltérő vallásúak békés egymás mellett élését, a tiszteletet, a megértést. Ezért az önkormányzatok együtt- működését kérték, hogy rászorulókat támogathassanak, hogy jó helyre kerüljön a török szokások szerint jótékony célra szánt hústermékük. A Kurban, az áldozati ünnep keretében ugyanis a hagyomány szerint a levágott állatok húsából a tehetősebbek kötelezően segélycsomagokat adnak a rászorulóknak. A kft. húsz családot Győrújbaráton, százat Abdán segített így.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!