Csillagfény

2020.03.09. 11:02

Özönlenek a turisták a világ legsötétebb égboltú helyére

A csendes-óceáni Niue szigetállam az első teljes ország a világon, amely kiérdemelte a legsötétebb égboltú hely címet, mivel ott a legkisebb az emberi tevékenységből származó fény.

Forrás: Pixabay

A Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség (IDA) a hétvégén először ismert el egy teljes országot olyan helyként, amely fölött vaksötét az ég.

Ez az ország idegenforgalmára is komoly hatással van, mivel a turisták a csillagos ege miatt keresik fel.

A szervezet listáján további több mint 120 olyan hely található, amely felvette a küzdelmet az emberi tevékenységből származó túl sok fény ellen.

Felicity Bollen, a niuei idegenforgalmi hivatal elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a szigeten élők érthetően büszkék, és örömmel fogadják, hogy Niue ilyen fontos elismerést kapott a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetségtől.

Mint hozzáfűzte:

A csillagok és az éjszakai égbolt kulturális, környezeti és egészségügyi szempontból óriási jelentőséggel bírnak a niuei emberek életében. A nemzetközi szervezettől kapott elismerés segít megvédeni Niue éjszakai égboltját a jövő nemzedékei és az ország látogatói számára.

Niue egy korallzátony, amely 2400 kilométerre északkeletre fekszik Új-Zélandtól, amelynek társult állama. Az 1500, túlnyomórészt polinéz lakosú szigetállam államfője II. Erzsébet brit királynő. A szigetet elsősorban légi úton lehet megközelíteni Új-Zéland felől. Aucklandból három és félórás repülőúttal lehet elérni.

Niuéről legutóbb 2019-ben hallott a világ, amikor elpusztult a világ legöregebb kacsája.

A Trevor nevű szárnyas a szigeten élt, és mivel fajának egyetlen képviselője volt, a legmagányosabb kacsának is nevezték. Egy kutya végzett vele.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!