apokalipszis most

2019.10.15. 22:51

Tíz évig várta a világvégét a pincében egy holland család

A szomszédok azt sem tudták, hogy a férfinek vannak gyerekei.

Forrás: Shutterstock

A világvégére várva mintegy tíz évig élt egy pincében a világtól elzárva egy holland férfi hat gyermekével.

A rendőrség az ország keleti részén fekvő Ruinerwold egy eldugott családi gazdaságának pincéjében bukkant rá a családra – közölték kedden sajtótájékoztatón.

A holland rádió híradása szerint a férfi és hat 16-25 év közötti gyermeke a világ végét várta a pincében.

A közeli fogadó tulajdonosa hétfőn riasztotta a rendőrséget,

amikor egy rémült fiatal férfivel találkozott, aki elmondta neki, hogy már kilenc éve nem volt kinn a pincéből.

„Közölte, hogy megszökött és segítségre van szüksége” – mondta a fogadós.

A rendőrség a farmon hat embert talált, akiket gondozásba vett – közölte a testület szóvivője. Arról nem szólt, milyen állapotba találták meg őket, és milyen körülmények között éltek a pincében, mondván még teljes erővel folyik a nyomozás.

Elmondta, azt is, hogy őrizetbe vettek egy 58 éves férfit, aki nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

Holland médiaértesülések szerint a farmon lévő ház szobájának szekrénye mögött találtak rá a rendőrök egy lépcsőre, amely a pincébe vezetett, ahol az apa és a gyerekek éltek.

Azt nem tudni, hogy anyjuk hol lehet.

A helyieket sokkolták a történtek. Újságíróknak elmondták, hogy a farmon mindig csak egy férfit láttak, nem is tudták, hogy van családja. A farm a településtől mintegy 200 méterre, egy fás terület mögött fekszik. A sajtójelentések szerint egy nagy veteményes kert található rajta és kecskék is legelnek ott, ami lehetővé tehette a család önellátását éveken keresztül.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!