Bulvár-celeb

2021.07.23. 08:30

Az Exatlon egy korábbi versenyzője Palik László új barátnője

A nő évtizedekkel fiatalabb az 59 éves műsorvezetőnél.

Az Exatlon egyik volt versenyzője Palik László új barátnője. A hölgy évtizedekkel fiatalabb a műsorvezetőnél, jó ideje együtt vannak, és már Palik gyermekei is ismerik.

 

Az Exatlon egyik korábbi versenyzője Palik László új barátnője. A Blikk információi szerint az 59 éves műsorvezető

új párja ugyan évtizedekkel fiatalabb Paliknál, de „elég érett és komoly gondolkodású”.

– Mivel Palik László életében a sport nagyon fontos szerepet játszik, egyértelmű volt, hogy új kedvesének is a sport az egyik mozgatórugója.

Ráadásul a hölgy nemcsak sportos és dekoratív, hanem nagyon szeret segíteni is, jól bánik a gyerekekkel, amely szintén alaptulajdonság Palik számára egy nőben.

Már egy ideje együtt vannak, s Palik gyerekei is ismerik már – mondta a lapnak egy informátor, aki szerint a fiatal nő jókor érkezett Palik László életébe, hogy átsegítse a megromlott házassága okozta fájdalmán.

Alig néhány hete derült ki, hogy Marsi Anikó és Palik László házassága véget ért, sőt, már a válást is elindították. A HOT! magazin már akkor azt írta, hogy egyikük sem temetkezett magányba, a híradósnak és a műsorvezetőnek is van már új kapcsolata.

Azóta az is kiderült, hogy Marsi Anikó Szulák Andrea volt párjával, Gy. Gáborral jött össze, akit nem most ismert meg, lapinformációk szerint évtizedekkel ezelőtt volt már egy rövid szerelmi kapcsolatuk egymással.

Ezek is érdekelhetik