Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

ETO FKC: Józsáék jöttek és mennek is

Kézilabda - Továbbra sincs játékengedélye a Győri ETO FKC két játékosának, Józsa Dávidnak és Józsa Máténak, ráadásul a klub továbbra is jelentős összeggel tartozik nekik. Az ígéretek szerint a héten megkapják a járandóságukat, de nagy valószínűség szerint nem lépnek már pályára zöld-fehérben.

Megunta a várakozást Józsa Dávid és Józsa Máté. A két játékost még decemberben szerződtette a Győri ETO FKC, ám a játékengedélyüket azóta sem sikerült kiváltani, sőt, még a játékosoknak is tartozik a klub. Éppen ezért a testvérpár úgy döntött, még ezt a hetet megvárja, s távozik a csapattól.

Józsa Máté Németországból tért haza a sereghajtó zöld-fehérekhez, ráadásul éppen beállósként vethető be, ez pedig jelen pillanatban a győrieknél hiányposzt.

„Nagy reményekkel igazoltam Győrbe, mert hittem benne, hogy segítségére lehetek új egyesületemnek. Sajnos azonban én hiába tettem eleget mindennek, ami a szerződésből rám vonatkozott, az ellenoldalról nem azt kaptam, amiben megállapodtunk. Furcsa, hogy ennyi idő alatt nem sikerült elintézni a játékengedélyünket. Más kérdés, ha meglenne, akkor sem játszanék addig, amíg meg nem kapom azt a pénzt, ami február végéig jár nekem, s engem most már az sem érdekel, hogy ezt a régi vagy az új ügyvezetés rendezi. Nekem az ETO-val van szerződésem, nem egyes emberekkel. A legújabb megállapodásunk szerint a héten kifizetik az elmaradásomat, s ha ez megtörténik, akkor kezdeményezem a szerződésem felbontását. Egy másik magyar klub ugyanis már hétfőn várt volna engem, s azonnal intézkedett volna a játékengedélyem ügyében, hogy mihamarabb pályára léphessek náluk. Azt már eldöntöttem, hogy ott folytatom a játékot, ezt közöltem is a győriekkel, de még a pénzemet megvárom. Hívtak egyébként vissza Németországba is, de ezt a szezont még itthon szeretném befejezni. Nagy kár, hogy ez nem Győrben történik, bár ez a legkevésbé rajtam múlt" – mondta keserűen Józsa Máté.

Testvére, Dávid hasonló véleményen van, mivel azonban nemrégiben született meg a kisfia, így most biztosan nem megy máshová, igaz, az ETO-ban sem lép pályára.

„Külföldre most nem szerződöm, bár Katarba hívnak. Talán majd szerptembertől, akkor már nagyobb lesz a baba. Ami miatt szomorú vagyok, én is örömmel tértem vissza Győrbe, hogy segítségére legyek a csapatnak, de be kell látnom, most, hogy már matematikai esély maradt csak a bentmaradásra, nehezen hiszem, hogy kiváltanák a játékengedélyünket. Ettől függetlenül a szerződésem él, a nekem járó pénzről nem mondok le, mert én korrekt voltam a klubbal, becsülettel dolgoztam, teljesítettem azt, amit vállaltam. Ígéretet én is kaptam a fizetésre, de csak akkor hiszem el, ha már a számlámon lesz a pénz" – mondta szomorúan Józsa Dávid.

Struhár Péter is elhagyta a győri klubot, ő annyit mondott: Székesfehérváron kapott munkát, így a heti négy edzést sem tudja vállalni. Ő Balatonfüreden folytatja a pályafutását.

Olvasóink írták

  • 2. Ny.Dezső 2009. március 05. 12:51
    „Ezt kellene a kosarasoknak is tennie!Ha jól tudom több olyan játékos is van,aki augusztus óta egy havi
    fizetést kapott ezidáig.Rég kikellett volna zárni a bajnokságból a csapatot,de az "MKÁOSZ"nem tesz semmit!
    Lényeg az,hogy mindenki bérautóval jár,fizetés meg nincs!”
  • 1. osztógép 2009. március 04. 17:50
    „a Győrhőtől kapott szponzori pénzek eltűntek, a fizetés sehol...

    köszönjük a város és a megye sportvezetőinek hogy tönkretették Győr városának férfi kézilabdáját...ez egy több éves szándékos aknamunka, amiben nagyon sokan részt vettek az előző klub vezetőktől a városi sportfunkcionáriusokig... szégyen gyalázat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Optimista magyarok

Tenisz - Hétfőtől Győrben készül a magyar férfiválogatott a bolgárok elleni Davis-kupa-mérkőzésre.… Tovább olvasom