Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

A lipótiak először a harmadosztályban

Labdarúgás - Már jóval a pontvadászat befejezése előtt eldőlt, hogy a Lipót végez a megyei I. osztályú bajnokság élén. A bajnokcsapat vezetői pedig úgy gondolták, a magabiztos siker után, a sportegyesület történetében először, megpróbálkoznak helytállni az NB III-ban is.
Tóth Péter, a település polgármestere, egyben a csapat névadó támogatójának tulajdonosa talán maga sem gondolta, hogy ilyen gyorsan sporttörténelmet írnak a faluban.

„Eddig mindössze két harmadik hellyel büszkélkedhetett a klub a megyei első osztályban. Történetünk során most lettünk először bajnokok ebben a csoportban, amire azt hiszem, joggal lehetünk büszkék. Ami ezenfelül biztató, hogy egyre többen állnak a csapat mellé, s ez az erkölcsi támogatás is nagyon sokat jelent – kezdte Tóth Péter.

– Szerencsére a nézőszám is megnövekedett, egyre többen gondolják azt, hogy érdemes a lipóti csapat meccseire járni."

Lipóton idén sporttörténelmet írt a futballcsapat. Fotó: Vadász Péter
Lipóton idén sporttörténelmet írt a futballcsapat. Fotó: Vadász Péter

Ősztől ráadásul még magasabb színvonalú találkozók tanúi lehetnek a szurkolók, mivel a klub benevez az NB III-ba.

„Nincs a közelben más, ebben az osztályban futballozó gárda, ezért reméljük, nemcsak a lipótiakat, hanem a környező települések labdarúgást szerető közönségét is ki tudjuk majd jó focival szolgálni. Célunk nem csupán az, hogy bent maradjunk a harmadosztályban, szeretnénk erős középcsapattá is válni a csoportban."

Ehhez nyilván a játékoskeret megerősítésére is szükség lesz.
„Folyamatban vannak az igazolásaink. A Győri ETO FC-vel kötött egyezségünknek köszönhetően hat fiatal, ám meghatározó futballista érkezhet hozzánk. Rajtuk kívül legalább három vagy négy rutinos játékos is a segítségünkre lehet. Felújítjuk a játékteret is, kiegyenlíttetjük a talajszintet, s hogy a centerpályát kíméljük, amíg nem készül el egy edzésre tervezett játéktér, néhány edzést Győr környékén végez majd el az együttes."

S hogy mindezt anyagilag is támogatni miért éri meg a sikeres vállalkozónak, Tóth Péter ekképp válaszolt:

„Aki ismer, tudja, mekkora lokálpatrióta vagyok. A polgármesterséget is azért vállaltam, mert ebből a pozícióból tudom a legtöbbet tenni a településért. Ha minden úgy alakul, ahogy azt elgondoltuk, a futballcsapat is elismerést, hírnevet hozhat a falunak. Nyilván az NB III-ban valamelyest már reklámérték is lehet a részvétel. Ám mivel négy gyermekemből három is sportol, tudom, hogy a futball mekkora kitartásra ösztönöz s a siker mekkora önbizalmat adhat a fiataloknak. S ez még az üzletnél, a hírnévnél is sokkal fontosabb."

Olvasóink írták

  • 2. Szasza G 2008. június 27. 16:04
    „Hajra Lipot!”
  • 1. Czér , Arak 2008. június 27. 12:48
    „Hajrá Lipót. Mindent bele. Megyünk és szurkolunk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koroncó lovas versenynek adott otthont

Lovaglás - Koroncón a Cavaletti Lovas Clubban rendezték meg díjugrató megyei bajnokság harmadik… Tovább olvasom