Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Mégsem újul meg a közlekedésfelügyelet

Sopron - Nem költözik át a Nemzeti Közlekedési Hatóság (közlekedésfelügyelet) soproni egysége az aranyhegyi ipari parkba, marad a mostani, Ipar körúti helyén. Ezzel együtt a vezetéstechnikai centrum megvalósítása is várat magára.
Pár évvel ezelőtt a soproni városvezetés részéről felvetődött, hogy az Ipar körúton lévő közlekedésfelügyeletet az aranyhegyi ipari parkba költöztetik, cserébe az állami tulajdonú Ipar körúti telephelyért.

– Örültünk volna az ipari parkos elhelyezésnek, ahol vado-
natúj vizsgabázist hozhattunk volna létre – mondta érdeklődésünkre Bánki Tibor, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságának főosztályvezetője.

– Cserébe odaadtuk volna a jelenlegi, állami tulajdonban lévő telephelyünket. Az egyik előzetes megbeszélésen már elő- és látványterveket is láthattunk. Az előző önkormányzat emellett egy vezetéstechnikai centrum felépítését is szóba hozta, csúszópályával, amely nagy segítséget jelentett volna a veszélyes terepen való vezetési készségek kifejlesztéséhez és a gyakorláshoz. Úgy tudjuk, az egész terv holtpontra jutott, így továbbra is a régi soproni telephelyen fogadjuk ügyfeleinket.

– Nincs tudomásunk arról, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság saját hatáskörében más helyen vásárolna Sopronban telephelyet – mondta ezzel kapcsolatban Simon István alpolgármester. – A városnak pedig nincs kötelezettsége – és pénze sem – arra, hogy vezetéstechnikai tanpályát építsen, ez már a profilba illő, anyagi érdekeltségre törekvő vállalkozások, vagy a közlekedési hatóság feladata lehetne.

Az önkormányzat adott esetben együttműködő lenne – akár kedvezményes áron telek, akár pályázati önrész biztosításával – egy ilyen jellegű projekt létrehozásában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolaigazgatót választanak Peresztegen

Pereszteg - Új intézményigazgatót választanak Peresztegen az általános iskola élére, mert a… Tovább olvasom