A Komámasszony, hol a stukker? című komédiát vastapssal fogadta a Petőfi Színház közönsége.
Sopron - Huszka Jenő Bob herceg című nagyoperettjével indul a soproni Petőfi Színház új évada szeptemberben. Az áfaemelések miatt a színházi bérletek és a jegyárak is öt százalékkal emelkednek.
Sopron - Rendhagyó, dramatizált kilencvenperces irodalom- és kortörténeti prezentációt kapott a soproni Kisszínház közönsége klasszikus értelemben vett színházi élmény helyett, Isten csúzlija címmel.
Sopron - Viczián Ottó színművész főszereplésével mutatják be a soproni Petőfi Színházban Shakespeare Hamlet című darabját szombaton este.
Sopron - Elhalasztják az új évadra tervezett Csurka-mű bemutatóját a soproni Petőfi Színházban. A tragikusan elhunyt Selmeczi Roland két árvája javára jótékonysági előadást is rendeznek decemberben.
Huszti Péter kitűnő rendező: a fináléban a „Szeressük egymást, gyerekek" című dal éneklésekor a közönséghez lesétáló Mikó István, Piros Ildikó és Győri Péter révén a nézők testközelben – és katartikus erővel – részesülhettek a Szomorú vasárnap zenés játék fő mondanivalójából a Kisszínházban.
Sopron - Piros Ildikó Jászai- és Déryné-díjas érdemes művészt, a soproni Petőfi színtársulat tagját közelgő hatvanadik születésnapja alkalmából a Vitéz lélek című darab premierje után köszöntötték kollégái.
Sopron - A Petőfi Színházban rég volt ekkora, szűnni nem akaró vastaps premier után, mint az elmúlt szombaton. Kerényi Imre rendező mai aktualitással vitte színre az Egy pohár víz című vígjátékot.
Sopron - „Megtiszteltetésnek érzem, hogy a művészeti akadémia tagjává választottak. Remélem, sokat tehetünk majd a kultúráért" – mondta a Kisalföldnek Huszti Péter, a soproni teátrum művészeti tanácsadója.
Sopron – A Petőfi Színház most következő évadjához biztosítottak az anyagi feltételek, a műsorterv minden igényt kielégít – mondta lapunknak Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra ügyvezetője a színtársulat évadnyitó ülésén.
