Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Költségvetési szorítások, uniós előkészületek

Négy rábaközi település korábbi ciklusban is hivatalban lévő polgármesterét arra kértük, hogy értékelje a 2002-es évet, és ossza meg velünk gondolatait a jövőt illetően.

Aula székely segítséggel

Mesterházy József, Enese:

– A 2002-es év sikeresnek mondható, hisz befejeződött a csatornázás a településen, felújítottuk a polgármesteri hivatal épületét mintegy tizenhatmillió forintért, amelyből több mint hatmillió pályázati pénz volt. Nagymértékű útfelújítást végeztünk, az iskolában is jelentős renoválást tudtunk végrehajtani, elsősorban a pályázatokon nyert összegeknek köszönhetően. A 2003-as esztendőtől azt várom, hogy nem fognak romlani az önkormányzati pozíciók, és remélem, hogy az út- és járdafelújítást olyan ütemben folytathatjuk, hogy útjaink 2006-ra aszfaltosak lesznek. Remélem azt is, hogy ebben az évben székely barátaink segítségével sikerül megépíteni a 240 négyzetméteresre tervezett iskolai aulát.

Normatívák fogságában

Szalay Imre, Bősárkány: – Az óesztendőt az önkormányzat szempontjából sikeresnek tekinthetjük, mert amit év elején magunk elé tűztünk, azt egy-két kivétellel teljesítettük. Kiemelném az általános iskola külső felújítását, a régi épületszárny tetőzetének és ablakainak cseréjét. A belterületi utak közül négyet felújítottunk, befejeződött a búcsútér kialakítása, a közvilágítás korszerűsítése, három intézmény – a könyvtár, a tűzoltószertár és a művelődési ház – fűtésének korszerűsítése. Pályázat útján gépkocsit vásároltunk a gondozási központ részére.
– A 2003-as évre az állami költségvetés ismeretében sok jót nem várok, mert a vesztesek ismét az önkormányzatok lesznek. A közalkalmazotti ötvenszázalékos bérfejlesztés-fedezetét tavaly hónapokra lebontva biztosította az állami költségvetés. Azt mondják, ez idén beépül a normatívába, viszont a normatíva emelkedése messze nem éri el azt a mértéket, mint amennyibe ez kerül az önkormányzatnak. Dologi automatizmust továbbra sem ismernek, tehát feltételezik, hogy 2003-ban is akkora lesz a villany- és a gázszámla, meg az üzemanyag, mint 2002-ben.

Megfiatalodott a testület

Tóth Károly, Szany: – Az elmúlt év is olyan volt, mint a többi, persze történtek nagy események is az önkormányzatnál. A legnagyobb, hogy a kultúrházat sikerült felújítani több mint húszmillió forintért, és megint csak építettünk utat a községben. Aztán az októberi választás nyomán megújult és jócskán megfia- talodott képviselő-testületünk. Ettől az évtől azt várom, hogy sikerül közelebb kerülnünk az

Európai Unióhoz. De mindenekelőtt jó lenne tudni, hogy a csatlakozás hogyan fogja érinteni az egyes embereket. Mi már elkezdtük a felkészülést. Az állami költségvetést pontosan meg kell ismerni, és ha elkezdünk számolni, akkor derül ki, mire számíthatunk. Mindenesetre jelenleg eléggé vegyes érzelmeink vannak.

Otthonosabb Rábakecölt

Tuba Pál, Rábakecöl:

– 2002-ben a tervezett önkormányzati feladatokat teljesítettük. Megőriztük intézményeink működőképességét, végre tudtuk hajtani azokat a fejlesztéseket amelyeket elképzeltünk és amit az anyagi lehetőségünk engedett. Például portalanítottuk az úthálózatunkat, felújítottuk a sportöltözőt, a kultúrházat, a fűtést is korszerűsítettük az épületben, és tudtunk pénzt fordítani intézményeink technikai fejlesztésére. Az új évet illetően fenntartásaim vannak, bár még nem ismerjük teljesen az állami költségvetést. Eddigi ismereteink szerint várhatóan kevesebb pénzünk lesz, ezért nehezebb gazdasági évet várok. Annál is inkább, mivel az EU-felkészítés több olyan terhet rak ránk, amit nem tudom, hogy tudunk majd kezelni. Szerencsére korábban sok fontos fejlesztést megoldottunk, de még lesz bőven tennivaló. Egyebek mellett szeretnénk még otthonosabbá tenni Rábakecölt, hogy az itt élő emberek valóban jól érezzék magukat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tisztes jómódban a csornai városatyák

A Rábaköz városaiból ezúttal a csornai önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatait tesszük közzé a… Tovább olvasom