Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

A munka gyümölcsét ünnepelték Bősárkányban

Bősárkányban 2003 óta rendezik meg minden évben a Hansági Zöldség Napját.
A gazdálkodók ilyenkor szakmai előadásokat hallgathatnak meg és gyakorlati bemutatón is részt vehetnek.

Idén is várta a közelmúltban a Hansági Zöldség Napján a szervező Virágzó Vidékért Egyesület a Hanság–Fertőmenti Szövetkezettel (TÉSZ) és a helyi önkormányzattal együttműködve a termelőket.
Családi Jánostól, a TÉSZ elnökétől azt kérdeztük, van-e okuk idén ünnepelni a zöldséges gazdáknak.

– Ünneplésre, elismerésre az a munka ad okot, amit a termelők elvégeznek – fejtette ki gondolatait Családi János. – Zöldséget, gyümölcsöt előállítani, aztán betakarítani mindenképpen különleges élményt jelent. A Hansági Zöldség Napján erről a folyamatról emlékezünk meg és a gazdálkodók fáradságos munkájára, jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. Más kérdés persze, hogy a betakarítás után, azaz az értékesítéskor van-e okunk örömre. Idén valamennyi kultúráról elmondható, hogy csökkenő kereslet mutatkozik. A felvásárlási árak nem emelkedtek, számos fajta esetében inkább alacsonyabb áron értékesítünk, mint tavaly. A mezőgazdaság azonban ilyen kiszámíthatatlan. Emiatt mondjuk azt, hogy nem egy-egy évet kell alapul venni, hanem öt-tíz éves ciklusban gondolkodni.

Családi János hozzátette: a zöldségnap szakmai programján a gazdák számos hasznos információt hallhattak. Például a 2013–2020 közti időszak várható változásairól. A kötelező agrárkamarai regisztrációról, a július elsejétől érvényes fordított adózásról. Szó volt a mezőgazdasági termények nyomon követéséről, az élelmiszer-ágazat minőségbiztosításáról. Ahogy megismerkedhettek a különböző kártevők terjedésével, a hatékony védekezéssel és az új termelési technológiákkal is.

Olvasóink írták

  • 1. kukszi 2012. augusztus 16. 08:07
    „Megérdemlik az ünneplést azok a gazdák akik zöldség termesztéssel foglalkoznak.
    Ez a munka maximális szakértelmet, oda figyelést és éjjel nappali munkát igényel a tenyészidőszak minden napján.
    Betakaritásig dönteni kell bele a pénzt és majd betakarítás után dől el ,hogy hozott ez a munka jövedelmet, vagy csak a temérdek munka volt.
    Sajnos az utóbbi egy-két év időjárása sem kedvezett ennek a tevékenységnek és ezt néhány növénynél megtetőzte a piac kiszámíthatatlansága és az alacsony felvásárlási árak.

    Piac és az árak alakításánál a TÉSZ-től várhatnak segítséget a kertészkedő gazdák,ezekben a témákban Családi János a maximális segítséget meg is adja,de az Ő lehetőségei is korlátozottak.
    Majd az Új Agrárkamaránál mint vezetőnek, a kormányzatnál nagyobb lehetőségei lesznek a fent említett problémák megoldására.
    Gratula az Agrárkamarai miniszteri kinevezéshez !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aktuális állások a Rábaközben

Tovább olvasom