Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Megalakult az Edutus Főiskola Tatabányán

Edutus Főiskola néven működik tovább a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és az abba korábban beolvadt Harsányi János Főiskola.
A tatabányai központú intézmény mintegy háromezer hallgatóval folytatja tevékenységét - közölte a fenntartó Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Prekker Judit vezérigazgató elmondta: szeretnék elérni, hogy az Edutus Főiskola mértékadó legyen a turisztikai képzést folytató intézmények között. Tájékoztatása szerint nem a magas hallgatói létszám alapján lehívható állami normatíva stratégiáját követik, inkább a gyakorlatban jól használható tudásra, a munkaerőpiac számára értékes képességek kialakítására összpontosítanak.

A főiskola kereskedelem és marketing, gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás, valamint műszaki menedzser alapszakon képez szakembereket, a gazdálkodástudományok területén pedig hat alapszakon tanulhatnak a hallgatók nappali és levelező tagozaton, államilag támogatott és költségtérítéses képzésben. Emellett szakirányú továbbképzést is indítanak, a többi között kulturális és euromenedzser, illetve marketingvezető képzéseket, valamint felnőttképzési programokra is lehet jelentkezni.

A szintén megalakult Edutus Felnőttképzési Akadémia több mint 200 OKJ-s képzéssel várja az érdeklődőket. Az Edutus Főiskola hallgatói létszámát tekintve az egyesítéssel a 33, nem állami főiskola között bekerült a legnagyobbak közé. A főiskola rektora Bartók István, aki 2011 augusztusától tölti be a posztot - mondta Prekker Judit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Komárom megyei MSZP visszaköveteli a mandátumokat

Az MSZP Komárom-Esztergom Megyei Szervezete felszólítja azokat a képviselőket, akik nem kívánnak a… Tovább olvasom