Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Mi lenne, ha?

Felnőttkorra tudjak bánni a testemmel és a pszichémmel is.
 
Az ember életében vannak pillanatok, amikor eszébe jut, mit tenne, ha újrakezdhetné. Érdemes alaposabban átgondolni a kérdést. Mi mindent csinálnék másként, hogyan formálnám az életemet ötven-egynehány év tapasztalatával? Egészen egyszerű dolgok jutnak eszembe. Egyrészt olyan ismereteket szereznék, amelyek jól hasznosíthatóak akár a munkában, akár az élet más területein. Ilyen elsősorban az informatika. A programozás, minél több program és eszköz készségszintű használata lenne a cél. Aztán a nyelvek. Az angol az alap, és még hozzá legalább egy, ami kevésbé gyakori. Svéd, portugál, ilyesmi. Persze mindenképpen szereznék felsőfokú végzettséget. Szinte mindegy, hogy milyen témában, a lényeg a környezet, a közeg, amiben az ember a legfogékonyabb éveit tölti.  És az is biztos, hogy törekednék minél többet külföldön tanulni, ugyanezért.
Aztán a tudás mellett fontos az egészség. A jó fizikum és az erős mentális állapot. Ezek elérésére is sok időt szánnék: sport, sport és sport, mert az mindkettőt fejleszti. De érdemes lenne valamilyen meditációs technikát is elsajátítani vagy rendszeresen jógázni. Tisztában kell lenni, mi hasznos és mi káros a szervezetre. A lényeg tehát, hogy felnőttkorra tudjak bánni a testemmel és a pszichémmel is. 

Szerintem ha mindez megvalósul, nincs mitől tartanom az életben. Persze ez múlt idő, a „mi lett volna" kategóriája. De nem érdektelen ezeket most, így utólag sem  számba venni. Mert ma is vannak fiatalok, akik számára még mindez a jövő, az elérhető lehetőség. Ennek fényében gondoljuk végig azt is, mit ad ehhez a társadalom? Mennyiben támogatja a magyar oktatás, a magyar egészségügy? És mit tud finanszírozni ebből egy átlagos helyzetben lévő szülő? Erre mondják, innen szép nyerni. De meg kell próbálni! Hajrá, fiatalok!
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiszta víz

Sok sportszeretőt foglalkoztat, akkor valójában mennyit keresnek a sztárok. Tovább olvasom