Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Hutuszi

...szekértábori szerepekben tudhat csak létezni.
Az ország síitákból és szunnitákból áll. Hungarosíitákból és hungaroszunnitákból. Az egyik oldal állít valamit, a másik pedig homlokegyenest az ellenkezőjét mondja. Ha nem lennénk az
Európai Unióban, valószínűleg le is gyilkolnák egymást – mondta a napokban Demján Sándor. A nagyvállalkozó – akiknek így tetszik: oligarcha – valószínűleg tudja, mit beszél, hiszen évtizedek óta virít az ország leggazdagabbjai között a maga százmilliárdjával. Vagyis ha a sikert vulgárisan csak pénzben mérjük, akkor akár hihetünk is neki. Persze saját tapasztalataink alapján is beláthatnánk mindezt, hiszen a szemünk előtt szélesedett ki e megosztottság a XXI. századi magyar világ legújabb törzsi háborúja, a gyurbánizmus hordalékaként. E jegyzet kereteit szétfeszítené annak boncolgatása, hogy miféle szellemi gyökérzete van e jelenségnek mifelénk Ady Endre nevezetes duk-duk afférja óta, ám azzal már mégsem intézhetjük el a dolgot, hogy a magyar lélek már csak ilyen lenne: szekértábori szerepekben tudhat csak létezni.

Demjánra visszautalva ki kell mondanunk, hogy a 2003 után újra felerősödött politikai szemlélet és gyakorlat mára oda terebélyesedett, hogy „valószínűleg le is gyilkolnánk egymást". Persze talán nem úgy, machetékkel, miként a világ legnagyobb szégyenére 1994-ben, Ruandában az állami rádió uszítása nyomán a hutuk a tusziknak estek, hanem keményen hazaárulózva a másikat. A szembenállás feloldása felé viheti az ügyet, hogy Gyurcsány belátni látszik, hogy karaktergyilkossága óta nincs itt már neki terep. Orbán renoméja meg éppen Norvégiába utazott, oszlóban van.

Ha másért nem, hát jogos önvédelemből fel kellene végre ismernie a magyarság zömének, hogy igenis nagy szüksége lenne soraiban egyre több hutuszira.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajak City

A világon nem lesz még egy város, amely mindkét szakágban nemzetközi nívójú pályával rendelkezik. Tovább olvasom