Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

˝Nincs semmi gond!˝ - mondta a megkéselt férfi a kocsmai szurkálónak Győrben

A szurkáló - akit három ember ellen elkövetett emberölés kísérlettel vádolnak -, hétfőn azt mondta: ˝csak hadonásztam a késsel˝.

"Semmi gond" - így válaszolt a fiatalember, aki egyike a győri kocsmai szurkálás során megkéselteknek. A kissé nyeglén felelgető férfi vallomása nem volt túl értékes, alig emlékszik valamire, még arra is csak hegekből tud következtetni, hogy három helyen is vágott vagy szúrt sérülés érte.

A Győri Törvényszék hétfőn kezdte el G. József bűnperét, akit három ember ellen elkövetett emberölés kísérlettel vádolnak, mivel a főügyészség szerint késsel támadt az egyik győr-gyárvárosi kocsma két vendégére és pultosára. Az 55 éves volt vámos, akit kötözködő részegként jellemeztek a Kisalföldnek korábban nyilatkozó szereplők, filéző késsel ment vissza a sörözőbe, ahol állítása szerint előbb őt támadták meg, igaz, sérülést nem szenvedett. A vádirat szerint azonban az váltotta ki az indulatát, hogy a pultos hölgy nem szolgálta ki, s hiába kért szívességet az egyik vendégtől: rendeljen neki italt.

Kétszer is hazament, majd visszajött, de harmadik betoppanása már ámokfutásszerű volt, előbb arra támadt, akitől hiba kért italt. Utána gyanútlanul kisiető pincért szúrta nyakon, végül egy harmadik sértettet is mellkason döfte. A sérülések helyét látva isteni szerencsének tűnik, hogy könnyebben úszták meg mind a hárman, de erről beszéljen később a szakértő.

G. József a bíróságon.
G. József a bíróságon.

G. József felelősnek érzi magát, de amint fogalmazott: azért, mert magához vette a kést. Ami utána történt, azt afféle hadonászásként élte meg szavai szerint, s azt hogy hárman is megsérültek, csak a rendőr mondta el neki. A kést egyébként azért vette elő a belső zsebéből, mert a kocsmában elhagyott szemüvegét kereste azok után, hogy az egyik vendég azt felelte neki: már visszakapta és el is tette. A zsebébe nyúlt, kivette és felfelé tartotta a kést, ekkor valaki kiabálni kezdett és pánikhangulat alakult ki. Hogy a filéző eszköz miért lapult a zsebében, arról két vallomást is hallottunk, az első szerint meg akarta leckéztetni a sértetteket, a második szerint csupán védekezésként rejtette el. Akárhogy is, az előbbi valósult meg a jelek szerint.

Ezúttal szemtől szembe is bocsánatot kérhetett az egyik sértettől, aki rázta a fejét és csak annyit mondott: "nincs semmi gond."

Ettől még azonban a büntetés akár életfogytiglan is lehet.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: a győri Audi meghatározza Magyarország gazdaságát - fotók

Hétfőn adták át az Audi 1600 négyzetméter alapterületű, 5,4 milliárd forintból épült motorfejlesztő… Tovább olvasom