Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Mali vízügyi szakemberei Győrben jártak

Győr - Mali vízügyi küldöttei – Mamoutou Doucoure és Bandia Cissok – voltak az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a Pannon-Víz zrt. vendégei. Mali elismert vízügyi vezetői beszéltek arról is, hogy a közép-afrikai országban még hírből sem ismeri a vízórát.
Egy falu, egy kút

Mali kisebb falvaiban kézi hajtású, pumpás kutakból jut vízhez a lakosság. A vízhordás a nők feladata, a háztartási munka része. Jellemző afrikai utcakép: a falu egyetlen kútjánál lányok, asszonyok sorakoznak színes műanyag vödrökkel, lavórokkal, és felváltva pumpálják a kézi szivattyút. Ők a szerencsésebbek, közel kétezer kisebb településen még kút sincs.

A közepes városokban itt-ott már központi szivattyútelep működik, villamos vagy dízelmotoros szivattyúkkal. Néhol a korszerű technika is megjelent: néhány napelemes szivattyútelep is működik. A vízvezeték itt sem jut el a lakásokba, a csőhálózat csak közkutakat lát el, ebből lehet vizet engedni.

Nagy bajban van viszont a másfél milliós főváros, Bamako. A főváros vízigényének csak harmadát tudja biztosítani a jelenlegi rendszer, a kétharmad hiányzik. A vízmennyiség még rendelkezésre áll, a városon keresztülfolyik a Niger folyó, de a vízellátó rendszer nem épült ki. Kamionokat állítottak szolgálatba, a forgalmasabb helyeken ezekből lehet vizet engedni.

Mamoutou Doucoure és Bandia Cissok Maliból érkeztek, Janák Emil és Tőke László fogadták őket. Fotó: Szük Ödön
Mamoutou Doucoure és Bandia Cissok Maliból érkeztek, Janák Emil és Tőke László fogadták őket. Fotó: Szük Ödön

Tanács: a városok működtessék

A közelmúltig francia befektetők működtették a bamakói vízellátó rendszert. A víziközmű-befektetés azonban nem hozta meg a várt hasznot, így a befektetők visszavonultak. Tőke László és Janák Emil elmondták, hogy annak idején a győri vízellátó rendszer is magántőkéből, részvénytársasági formában kezdett működni. Alig egy évtized után a magántulajdonú cég működésében állandósultak a zavarok, a vízellátó rendszer működtetését a város vette át.

Tóth László, a diszpécserszolgálat vezetője előadást tartott a Pannon-Víz munkájáról, a vendéglátók büszkén mutatták be a 125 éve működő győri vízvezeték-hálózatot és a szigetközi vízbázist, mint Európa egyik legjobb adottságú víznyerő helyét.


Fagyásbiztos vízóra

A Győrbe látogató mali vízügyi vezetők annak idején Janák Emil évfolyamtársai voltak a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Az afrikai vízügyi vezetők magyarországi látogatásuk során felkeresték a Magyar Víziközmű Szövetség és a Magyar Hidrológiai Társaság vezetését is.

Mamoutou Doucoure kíváncsian nézegette a vízmű ügyeleti központjában a fagy miatt szétrepedt, törött üvegű vízórát. Maliban a lakosság többsége még hírből sem ismeri a vízórát, de ha mégis lenne valakinek, az biztos nem fagyna el. A napi átlaghőmérséklet a téli hónapokban is 20–25 °C körül alakul, nyáron pedig az ötven fok is gyakran előfordul.

Mali kisebb falvaiban kézi hajtású, pumpás kutakból jutnak vízhez a lakók. A vízhordás a nők feladata, a háztartási munka része.
Mali kisebb falvaiban kézi hajtású, pumpás kutakból jutnak vízhez a lakók. A vízhordás a nők feladata, a háztartási munka része.

Nálunk maradt afrikai diákok

A hatvanas-hetvenes években jó néhány afrikai ösztöndíjas diák került Magyarországra tanulni. Győrben a Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskolában több algériai osztály végzett. Néhány algériai mayeros diák itt alapított családot, közülük néhányan most is a vízműnél dolgoznak: Merazga Farouk a győri szennyvízátemelők művezetője, Mechiat Abdelhafid pedig a győri szennyvíztelep műszakvezetője. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri SZDSZ: A szakértői kormány egy politikai rágógumi

Győr - Három pontban foglalta össze, mit vár el a párt országos vezetésétől a Szabad Demokraták… Tovább olvasom