Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Felvételi 2013: `gazdálkodási és jogi szakokra több mint nehéz bekerülni´

Horváth Péter, a győri Révai-igazgatója szerint idén a legjelentősebb változásokra a felvételi ponthatároknál az egészségügyi pályákon kell számítani.

"Idén a legjelentősebb változásra az egészségügyi pályákon (orvosi, fogorvosi, állatorvosi, gyógyszerész) számítok, mivel a sikeres felvételi feltétele két emelt szintű érettségi írása.

Ezeken a népszerű szakokon a korábbi években elégendő volt egy emeltszintű tárgyat választani; ennek megfelelően most csökkenhet valamelyest a felvételi ponthatár" - kezdte elemzését portálunk kérésére Horváth Péter, a győri Révai-gimnázium igazgatója.


Horváth Péter - fotó: Kisalföld-archívum
Horváth Péter - fotó: Kisalföld-archívum


Horváth Péter: "a jogi szakokon az önköltséges helyekre érzésem szerint nem lesz túl nehéz bejutni"  

"Tavaly a gazdálkodási és jogi szakokon drasztikus pontemelkedés történt, mivel az államilag finanszírozott helyek száma jelentősen csökkent.

Idén nincs változás a keretszámokban, vagyis azonosan magas pontszámok várhatóak mindkét képzés esetében. Ez azt jelenti, hogy a támogatott helyekre kizárólag kiváló teljesítménnyel lehet bejutni.

A jogi szakokon az önköltséges helyekre érzésem szerint nem lesz túl nehéz bejutni - a minimális pontszám (240) elérése tavaly több képzésen is elegendőnek bizonyult -, igaz, itt nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy ezek a felvételizők mennyi ideig állják meg a helyüket a választott egyetemen.

A műszaki képzések (mérnök, informatikus) terén komoly pontkülönbségek az elmúlt évekhez képest nem valószínűek, mint ahogy a pedagógus képzésnél sem" - zárta szavait Horváth Péter.

Katt-katt: szerda este melegében közöljük a SZE és a NYME összes képzésének ponthatárait!

A kisalfold.hu szerdán 20 óra után online tudósít a felvételi ponthatárok meghúzásáról: mind a SZE, mind a NYME összes képzésének ponthatárait közöljük és elemezzük az idei pontszámokat.

























Tavalyi pontszámok a győri Széchenyi-egyetemről


2012-ben a győri Széchenyi-egyetem Kautz-karán a legtöbb pontot (413) a közszolgálati képzésre kellett szerezni.

A Műszaki Tudományi Karon több esetben csökkentek 2011-hez képest a pontszámok - építész szakon 402 pontot kellett elérniük az ide jelentkezőknek két éve, míg tavaly elégnek bizonyult 332 pont is -, igaz, túlságosan nagy különbségek nem voltak.

A mérnök képzésekre jelentkezőknek az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően egy éve sem volt túl nehéz dolguk (gépészmérnök, közlekedésmérnöki: 269 pont, járműmérnöki: 277 pont, műszaki menedzser: 252 pont, villamosmérnöki: 240 pont).

Több kar esetében bonyolult volt ugyanakkor összehasonlítani a 2011-es ponthatárokat a tavaly nyilvánosságra hozott pontokkal, hisz több képzés (nemzetközi igazgatási, nemzetközi tanulmányok, jog) esetében "eltűnt" az államilag támogatott felsőfokú oktatás.


A győri campus madártávlatból - fotó: uni.sze.hu
A győri campus madártávlatból - fotó: uni.sze.hu


400 pontos képzések a Nyugat-magyarországi Egyetemen


A soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem az Erdőmérnöki Karon 2011-ben a vadgazda mérnöki, államilag támogatott, levelező tagozatos képzésére kellett a legmagasabb (358) pontszám.

Ez tavaly 300 pontra csökkent, az első helyet a természetvédelmi mérnöki, államilag támogatott, nappali tagozatos szak vette át 310 ponttal.

A Faipari Mérnöki Karon 2011-ben és 2012-ben is a nappali tagozatú, államilag támogatott tervezőgrafika szakon volt szükség a legtöbb pontra – tavaly 394 pont kellett a felvétel elnyeréséhez.

A Bölcsészettudományi Kar legmagasabb ponthatára 2011-ben 409 volt az államilag finanszírozott, nappali tagozatú kommunikáció és médiatudomány szakon.

A képzés tavaly már nem indult nappali rendszerben, levelezőn azonban így is ide kellett a legtöbb pont 415 egységgel.


Diplomaosztó a soproni egyetemen: pár év, sok sikeres vizsga, s már végeznek is a felvételizők - fotó: Kisalföld-archívum
Diplomaosztó a soproni egyetemen: pár év, sok sikeres vizsga, s már végeznek is a felvételizők - fotó: Kisalföld-archívum


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ideiglenes lesz a vámosszabadi menekülttábor

Vámosszabadi hozzájárul, hogy a volt munkásszálló épületében befogadóállomás létesüljön és működjön… Tovább olvasom