Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Nem emeltek árat a magyar fürdők

Az idén a legtöbb magyar fürdő nem emelt árat a nyári szezon kezdete előtt - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel szerdán.
A szövetség megjegyzi, hogy nem érdemes átlagárakról beszélni, mert a legtöbb fürdő már 8-10 fajta, különböző szolgáltatásokat tartalmazó jegyet kínál. A magyar fürdőzők számos kedvezményt vehetnek igénybe, egy négyfős család akár több tízezer forintot is spórolhat a megfelelő jegy kiválasztásával.

A közlemény szerint a bevételeiket a fürdők úgy is próbálják növelni, hogy magasabb színvonalú vagy többféle, gyógy- és wellness szolgáltatást is nyújtanak.


A tavalyi forgalomra kedvezően hatott, hogy a SZÉP-kártyáról a fürdőszolgáltatások már mindhárom zsebből fizethetőek voltak. Az átjárhatóság miatt mintegy 15-20 százalékkal növekedett a fürdőkben a SZÉP-kártya használat a szövetség adatai szerint.

A közlemény szerint a nemzetközi jelentőségű fürdők látogatóforgalma évről-évre meghaladja a 9 millió főt. Az országos és regionális jelentőségű fürdőkben további 9-10 millió látogatót regisztrálnak évente, a lokális jelentőségű fürdők további 4,5-5 millió látogatót fogadnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha tehetnénk, csak ennyi éves korunkig dolgoznánk

A magyarok több mint fele 60 éves kora előtt nyugdíjba menne, további egyharmada pedig 62 éves koráig dolgozna - derül ki egy kutatásból. Tovább olvasom