Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Félmilliárdot meghaladó fürdőfejlesztés Lentiben

Mintegy 540 millió forintos fürdőfejlesztés valósult meg a lenti gyógyfürdőben, a beruházáshoz 131 millió forint uniós támogatást nyert a Gyógyfürdő Kft., míg a fennmaradó összeget önerőből, valamint hitelfelvételből fedezték - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.

A beruházással és a szolgáltatások bővítésével a vendégszám növelését és a szezonalítás csökkentését kívánják elérni. Korábban a kisgyermekeknek csak a május elejétől szeptember végéig tartó nyári szezonban, a szabadtéri részen volt lehetőségük a fürdőzésre. A jövőben azonban a folyamatosan nyitva tartó fedett fürdő is képes lesz minden korosztályt kiszolgálni - nyilatkozta a lapnak Csuka Zoltán marketingvezető.

Közel ezer négyzetméterrel bővítették a fedett részt, így a 3 és félezer négyzetméteres, felújított fürdőben egész éven át öt medence üzemel. Gyermekmedencét, önálló szaunablokkot és egy 630 négyzetméteres elkülönített pihenőteret alakítottak ki. A vendégek chip-karórák használatával tudják az öltözőszekrényeket nyitni és zárni, s akadály mentesítették az épületet. A fürdő szabadtéri részét április végén nyitják meg, június elejétől a csúszdás élménymedencét is beüzemelik. A fejlesztéssel a lenti fürdő kínálata megfelelő alapot teremt egy jövőbeni szálloda-beruházáshoz is - olvasható a napilapban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útfelújítás Rábahidvégen: Halálos baleset történt

Halálos közlekedési baleset történt pénteken reggel Rábahidvégen. Egy 91 éves nőt sodort el egy… Tovább olvasom