Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Romagyilkosságok – Több korábbi vallomását visszavonta a koronatanú

Fantáziavilágnak, tények és időpontok összemosásának nevezve visszavonta és módosította több korábbi vallomását szerdai bírósági tanúmeghallgatásán a romák elleni, hat halálos áldozattal járó támadássorozat koronatanújának számító Fehérné Nyalka Éva a Pest Megyei Bíróságon.
A jelenleg is adóhivatali alkalmazottként dolgozó nő még a nyomozati szakban több vonatkozásban is terhelő vallomást tett a romák sérelmére elkövetett támadássorozattal vádolt egykori alkalmazottaira, és nyomozati vallomásai közül többet azzal magyarázva vont vissza, hogy ösztönösen önmagát védte, és érzelmi befolyásolás alatt állt.

A tanú a meghallgatása második napján is többször került ellentmondásba. Miszori László tanácsvezető bíró a zavaros vallomást tevő tanúnak egy ízben azt mondta: "borzalmas, önmaga alatt ássa a vermet, asszonyom". Ekkor már sokadszorra figyelmeztette a hamis vád és hamis tanúzás büntetőjogi következményeire a tanút, aki a tárgyalási nap elején zavaros vallomása miatt sírva kért 10 perc szünetet.

Míg korábbi nyomozati vallomásaiban Fehérné Nyalka Éva a megfélemlítéséről, illetve meggyilkolására tett utalásokról beszélt, a szerdai tárgyaláson már mindezt puszta fantáziálásának nevezte, amely szerinte akkori pszichikai állapotára, gyógyszeres kezelésének hiányára vezethető vissza. Tanúmeghallgatása kezdetén egy orvosi igazolást adott át a bírónak, amely azt tanúsítja, hogy nem elmebeteg, így bizonygatva, "most mond igazat".

A tanú továbbra is tagadta, hogy bármilyen tudomása lett volna arról, hogy a négy vádlott bármilyen bűncselekményt elkövetett volna.

Állítása szerint a romák elleni támadássorozatról a férfiak elfogásáig, tehát 2009. augusztus 21. hajnaláig nem is hallott, mivel televíziót soha nem nézett, újságot nem olvasott.

Ezzel ellentétben szerdai tanúmeghallgatásán már azt állította, augusztus közepén, a kislétai támadás után - amelyben a vád szerint mind a négy vádlott szerepet játszott - a debreceni Perényi 1 klub teraszán a rendőrség által kitűzött 100 millió forintos nyomravezetői díjról beszélgettek egy nagyobb baráti társaságban, ahol a vádlottak és a szórakozóhely alkalmazottai is jelen voltak. Ezt a beszélgetést viszont mind a négy vádlott tagadta.

Azt is állította, nem hiszi, hogy a Perényi 1-ben rejtegették volna a fegyvereket a munkatársai, mert azzal mindannyian tisztában voltak, hogy egy esetleges pénzügyőri ellenőrzésnél a vámosok "apró darabokra szedik a helységet". Továbbra is azt kérte a tanácsvezető bírótól, tekintsék meg az épületükkel szomszédos múzeum biztonsági kameráinak felvételeit, hogy ki vihette be, és rejtette el a fegyvereket a klubban két nappal elfogásuk előtt.

Fehérné Nyalka Éva a tárgyalás több szünetében az érdeklődők és az újságírók között üldögélt a bíróság Thököly úti épületének folyosóján, beszélgetett, de nyilatkozni nem akart. Több alkalommal is szót váltott Helmeczy László ügyvéddel, aki a Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő sértetti jogi képviseletét látja el. Az ügyvéd az egymás közti beszélgetés után tette fel a tárgyaláson azt a kérdést, hogy a cselekmény estéjén a vádlottak dolgoztak-e a klubban.

Meglepetésre a tanú erre azt válaszolta, aznap este, amikor Kóka Jenőt a vád szerint az elsőrendű vádlott 22 óra előtt megölte, még 20 órakor a debreceni klubban volt testvérével együtt, ugyanis aznap dolgoztak, így alibit biztosított a testvérpárnak. Csontos István, aki a vád szerint sofőrként segítette a társait, és részletesen beszélt korábban a támadás körülményeiről, a gyilkosságban játszott szerepéről, azt állította, a klub aznap zárva volt, így hazugság az asszony állítása.

A bíró a hamis tanúzás és vád büntetőjogi következményeire utalva azt kérdezte, miért "etette" hónapokon át a hatóságokat, hogy sem aznap, sem más időpontokban, amikor a romák elleni támadások történtek, a vádlottak nem dolgoztak. A tanú erre azzal válaszolt, munkatársaival beszélgettek, és így derült ki.

A bíró nem tudta befejezni Fehérné Nyalka Éva meghallgatását, ezért szóban július 6-ra és 8-ra újra beidézte.

Miszori László ezt követően a tárgyalást berekesztette. Az ötszörösen minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőper jövő szerdán folytatódik további tanúk meghallgatásával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tánczos Gábor hivatalosan szerdától szabad

Hivatalosan szerdától szabad Táncos Gábor, akit 2002-ben 13 éves szabadságvesztésre ítélték egy… Tovább olvasom