Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Felesleges táblarengeteg megyeszerte az utak mentén

Győr-Moson-Sopron - A félrevezető, felesleges közúti táblák ártanak a közlekedésbiztonságnak, zavaróak, ezért a szakemberek szándéka megszabadulni tőlük. Az autósoktól azt várják, hogy jelentsék be az értelmetlennek vélt jelzéseket. A Kisalföld Online is fogadja olvasóink észrevételeit.
A Magyar Közút Kht. közlekedésitábla-bejelentő űrlapot tett közzé honlapján (www.kozut.hu ), amelyen az autósok, fuvarozók jelezhetik, honnan hiányolnak táblát vagy hol találkoztak hibásan kihelyezett táblával, sőt, javaslatokat is tehetnek az anomália megszüntetésére. A szakemberek az észrevételeket kivizsgálják, s amennyiben a felvetés jogos, intézkednek a hiba kijavításáról. A kht. Út-vonal telefonos ügyfélszolgálatára (06-40/88-866) tavaly decemberben kettő, januárban pedig négy bejelentés érkezett, az űrlap közzétételével azonban minden bizonnyal többen fognak élni a lehetőséggel. A társaság arról is gondoskodik, hogy a bejelentés eljusson az illetékeshez, Magyarországon ugyanis több nagy „táblagazda" van.

A közút kht.-hoz megyénkben 1615 kilométer hosszú úthálózat tartozik, melyből 386 kilométer a főút, a többi mellékút. Az utakon a táblák száma eléri a 14 ezret. Táblái ezenkívül vannak az országosan 1100 kilométeres gyorsforgalmi útról gondoskodó Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek, a vasúti átjárókért, sorompókért és fénysorompókért felelős MÁV Zrt.-nek, míg a 130 ezer kilométer hosszú településeken belüli közutakon az önkormányzatok helyezik ki a forgalmi rendet meghatározó táblákat.

A megyeszékhely útjaiért az útkezelő szervezet a felelős, az összesen 350 kilométernyi hálózaton csaknem 12 ezer tábla van. Máthé-Tóth Péter mérnök elismeri, hogy általában túl sok van belőlük az utakon, azonban a jogszabályok kevés mozgásteret hagynak e tekintetben. Vegyünk egy példát! Ha egy szimpla négyágú kereszteződést kívánnak átalakítani úgy, hogy a járda mellé kerékpárutat építenek és azokat minden irányban átvezetik, akkor a kerékpárosok számára minimum 16, az autósok számára minimum 8 táblát kell elhelyezni – alapesetben. A fekvőrendőr egy útszakaszon belül soronként 4 táblát, csomópontban pedig 8 táblát jelent legalább. Probléma az is, hogy vannak olyan jogszabályok, melyek az útépítések után a hatósági eljárás befejezéséig az úttest szélén tartatják az ideiglenes – például sebességkorlátozás – táblákat. Így akkor is akár hónapokig korlátozni a forgalmat, noha fizikailag már véget ért az út felújítása.

Ön is látott már felesleges, vagy félreértelmezhető közúti jelzőtáblát? Esetleg hiányolja egy-egy útszakaszról a jelzést? Küldje el nekünk az online@kisalfold.hu e-mail címre fotóval és néhány mondattal.

Emellett Győrött számos vasúti átjáró van, ami már rég nem üzemel és a sínpályát is eltávolították az átjárótól néhány méterre. A hozzájuk tartozó jelzőtáblákat azonban mégsem vonhatják be, mert azt csak a vasúti pálya tulajdonosa kezdeményezheti a közlekedési hatóságnál. Erre számos kezdeményezésük volt az útkezelőknek az elmúlt évek során, azonban a tulajdonos MÁV Zrt.-től az ígéreten kívül mást nem kaptak.
Máthé-Tóth Péter úgy látja, hogy többek között a forgalmi növekedés, az egyre összetettebb csomóponti formák miatt paragrafusokba kell, kellene önteni több tábla összevonását az átláthatóság érdekében.

Ízelítő Győrből, a Rába-híd felújításának idejéből. Fotó: Bertleff András
Ízelítő Győrből, a Rába-híd felújításának idejéből. Fotó: Bertleff András


Nem magyar betegség

Az értelmetlen, fölösleges, közlekedést zavaró jelzőtáblák előfordulása nem magyar betegség, az unió régebbi tagállamaiban már évekkel ezelőtt megtörtént a ritkítás, nem kevesebb mint ötödével csökkentették a számukat. Nemcsak az anyagi ráfordítás, de balesetek száma is visszaesett a közlekedés túlszabályozásának felülvizsgálatával.


Olvasóink írták

  • 8. Poltergeist 2009. február 17. 12:21
    „Tisztelt Szerkesztőség.

    Kérem nézzenek utánna és kérdezzék meg a közűtkezelő nevében intézkedő személyt,hogy ha tudja,hogy elmeháborodott miért nem kezelteti magát illetve vonul szanatóriumba.
    Kérdésem lenne a Győr tatai út autópálya ominózus kereszteződése ahol havonta halnak meg törik össza magukat a múltkori balesetre reagálva gondolom én kihelyeztek táblákat.Hogy értsék miről van szó Szentiván gazdasási út és az M1 autópálya lehalytója kersztezi a védett úton táblával egyértelműen jelölt tatai utat a balseset 99% abból van hogy erről a két útról behalytó autós akit elsőbség adó tábla figyelmeztet kihaly a kereszteződésbe és megvan a baj.Erre mit csinál az ökör(bocs a hasonlatért,de nem tudok rá mást mondani)nem,hohy az elsőbség adó táblát kicserélnék STOP táblára ááááááááá nem,inkább kiraknak a védet úton haladónak mindkét irányból táblákat,hogy veszély oldalról ütközésre számíthat legalább is ezt veszem ki a tábla jelentéséből.Gyakorlatilag röviden te aki védett úton haladsz és elsőbséget élvezel ugyebár te figyeljél arra akinek elsőbbséget kell adni,hogy nehogy ott maradjál családostul,mert nincs annyi esze az illetékes embernek,hogy kirakjanak mindkét oldalra a STOP táblát.Amúgy nincs még egy ország europában ahol ekkora félrevezetéseket,eltáblázásokat,téves táblákat,irányjelzőket és szinte minden táblát el ne basznának el.Elmegyek minden hova táblák segítségével a többi országba próbálta valaki ezt magyarországon???sok sikert.”
  • 7. kdt 2009. február 17. 08:00
    „Országos razzia: a gyereküléseket és a biztonsági övet nézik
    http://mno.hu/portal/616535

    TESSÉK MONDANI A CIGÁNYSOROKAT MIKOR FOGJÁK RAZZIÁZNI?????”
  • 6. Imcsi 2009. február 16. 23:23
    „1. 4. Ezeket a mondatokat is olvastátok? "Probléma az is, hogy vannak olyan jogszabályok, melyek az útépítések után a hatósági eljárás befejezéséig az úttest szélén tartatják az ideiglenes - például sebességkorlátozás - táblákat. Így akkor is akár hónapokig korlátozni a forgalmat, noha fizikailag már véget ért az út felújítása."”
  • 5. Goldman 2009. február 16. 21:56
    „A közútkezelőnél nincs aki ért a kreszhez?
    Nap, mint nap járják a sárga kocsik az utakat útellenőrzés címén. Nem tudom elhinni, hogy ők nem veszik észre a felesleges táblákat, no meg az útra hordott sarat...a kátyúkról nem is beszélve.
    A minap ott ültek vagy négyen egy ilyen kocsiban a fene tudja mit csinálva, de elgondolkodtam: nem kellene nekik inkább a kátyúkkat tömni a nézelődés helyett?
    Nem tudom, hogy hol tart a próbaper, de ha az autós megnyeri-jogosan-akkor talán az ilyen esetek után a prémium is ugrik.”
  • 4. Stewe 2009. február 16. 20:58
    „Lehet kezdeni a 30as táblák begyűjtésével. Ezekből túl sok van, és egyébként is betarthatatlan. A rendőrségi pénzbeszedés eszköze, más funkciója nincs.”
  • 3. HarconaMarcos 2009. február 16. 19:50
    „Mmm... mindenesetre az sem lenne baj, ha a rendőrök nem ´kaszálónak´ használnák a feleslegesen betáblázott helyeket, hanem értesítenék az illetékest. Szerintem én ezért fizetem őket az adómból, nem azért, hogy legyen hol megszívatniuk. Kint vannak az utcán, kezükben a rádió, aztán szolgálhatnának, és védhetnének is.

    Amúgy igen, nem rossz az ötlet, csak működjön is. Nem túl életszerű, hogy megyek autóval, meglátom a táblát, elő a mobilt és már hívom is a ´feleslegestábla´ vonalat. (Akkor meg azér´ büntet a rendőr.
    Mire hazaérek addigra meg már a szenilitás úgyis töröl... :-)”
  • 2. aha. 2009. február 16. 19:50
    „Szerintem is el fog tűnni sok 30-as meg 50-es tábla. Jön helyettük a 20-as. Mert az utak állapota pont ennyit enged. Az elmúlt két hét alatt többfelé jártunk az országban, és bármelyik határ felé indultunk, siralmas az utak állapota! ÉLETVESZÉLYES!! A közútkezelőt, vagy bárki aki felel értük, gyilkosságért kellene feljelenteni!”
  • 1. k 2009. február 16. 18:00
    „Megértük ezt is. A végén még tényleg lesz valami.A sok elfeledett 30-as tábla lehet hogy el fog tűnni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többezres tisztelgés Cozma emléke előtt

Veszprém - A meggyilkolt Marian Cozma, az MKB-Veszprém kézilabdása emlékére gyászmenetet tartottak… Tovább olvasom