Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Eduardo Rózsa-Flores halála: megszólalt a barátnője

Magyarország-Bolívia - A Dél-Amerikában lelőtt Eduardo Rózsa-Flores barátnője, Linda szerint kedvese katona volt, ezért gyűjtötte a késeket, töltényhüvelyeket. A fegyverarzenálról szóló híreket azonban cáfolta.

Szászvári Linda, a férfi barátnője szerint ezekben a napokban sok a hívatlan látogató Eduardo Rózsa-Flores szurdokpöspöki házában, újságírók, fotósok rohamozzák a fákkal körbevett kis épületet, engedély nélkül.

A délszláv háborúból hozta haza a szétlőtt autóajtót

A nő arról is beszélt, hogy Eduardo 2004-ben vette meg a házat. - Katona volt, aki gyűjtötte a katonai tárgyakat, relikviákat, ezek muzeális tárgyak. Ezért hiszik azt, hogy itt fegyverarzenál van - tette hozzá.

Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Rózsa Flores Eduardo Gyurcsány Ferenc arcképére lövöldözött, Szászvári Linda elmondta, a férfi a délszláv háborúból hozta haza a szétlőtt autóajtót, a Gyurcsány-fejet pedig, amit egy tüntetésen használtak, ajándékba kapta.

"Gyurcsányra" nem lőtt

Ebből a kettőből készült a "kompozíció", erre azonban Eduardo nem lőtt.

Beszámolója szerint a férfi töltényhüvelyeket is gyűjtött, késgyűjteménye is volt. Gyűjtött emellett rendszám- és utcanévtáblákat, de még a házfelügyelő fellehetőségét is jelzi egy tábla az udvaron.

A barátnő végül megemlítette, fél éve ment ki Eduardo Bolíviába, azóta nem látta. A szurdokpüspöki templomban már tartottak érte gyászmisét.

A ház barna vaskapuján nagy, fehér betűs felirat áll: "Mondjon le!!!". Mellette a betonon pedig mécsesek égnek.

Olvasóink írták

  • 19. elemér 2009. április 22. 10:30
    „Rózsa hazatelefonált a hotelbol és tudták hol van. End of story.”
  • 18. elemér 2009. április 22. 10:22
    „Rózsát felkérték, csupán azt nem tudta hogy a felkéröket ki segitti ? Szerintem CIA. Egy biztos hogy GY.F. nemfogja gyászolni.

    Titkos végrendeletetet hagyott Rózsa Flores

    http://www.fn.hu/kulfold/20090421/titkos_vegrendeletetet_hagyott_rozsa_flores/”
  • 17. flexsnake 2009. április 21. 17:46
    „11. addig jó amíg ezt hiszed ;) A színházban akkor sikeres egy előadás ha a közönség tapsol. És ez egy jól sikerült előadás. Megrendezett dolog. Ha a felvételnek nem szabadott volna eljutnia a médiához akkor nem jut el.”
  • 16. flexsnake 2009. április 21. 17:42
    „Patológusként emberi holttesteket lehet gyűjteni? A tüntetésen használt ,,kép" elmond a dolgokról sok mindent... Akkor már értem hirtelen miért lett annyira ,,hazafi" :)”
  • 15. elemér 2009. április 21. 17:34
    „Mi volt az öszödi beszéd, én Amerikában forumozom ? Azt hallotam hogy öszöd nem öszöd, nincs más.”
  • 14. elemér 2009. április 21. 15:50
    „Azért Rózsát nem csipték mert nem tett nekik szivességet, és ez se lényegtelen.”
  • 13. Totya 2009. április 21. 15:33
    „Lehet ez a verzió is igaz, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a FIDESZ általában nem reagál gyorsan a váratlan politikai helyzetekre.”
  • 12. Goldmund 2009. április 21. 15:23
    „Még egy gondolat az előzőekhez:

    Talán emlékeztek, hogy Gyurcsány csöppet sem tűnt meglepődöttnek, mikor ez kirobbant és az újságírók aznap délután megrohanták őt. Orbán és a Fidesz viszont napokig nem is reagáltak erre a mindenkit felkavaró eseményre! Pont mint akiknek keresztülhúzták a számításait.”
  • 11. Goldmund 2009. április 21. 15:17
    „Az öszödi beszédet csak az szivárogtathatta ki, aki ott volt, vagyis MSZP-s országgyűlési képviselő volt 2006 nyarán. Én erről a következő verziót hallottam, és eléggé hihetőnek is tartom:

    Puch László, meg a többi gázüzletben bent lévő szocialista nagyvállalkozó szivárogtatta ki, akiknek a gazdasági érdekét sértette egy Gyurcsány által tervezett változtatás a gázimportban (kevesebbet tudtak volna lopni). Ők ezt a felvett anyagot átadták a Fidesznek, akik úgy tervezték, hogy közvetlenül az önkormányzati választás előtt szivárogtatják ki. Azonban Gyurcsány megtudta, hogy mi a helyzet, ezért úgy döntött, hogy minél hamarabb ki kell szivárogtatni, hogy egy kicsit csillapodjanak a kedélyek az önkorm. választásokig. Tehát valójában Gyurcsány maga döntött a kiszivárogtatás mellett, mintegy előremenekülve, hogye ne a Fidesz tegye meg.

    Az, hogy melyik újság, melyik újságírójának juttatták el a anyagot, az abszolút mindegy. Akárki kapta volna meg, címoldalon hozza le másnap. Így Rózsa-Flores vagy a Kapu c. újság szerepe ebben az ügyben teljesen lényegtelen.”
  • 10. elemér 2009. április 21. 14:48
    „Ezekután nem nehéz következtetni hogy kik lehettek a besugók, és miért nem érdekli a rendörséget ez a ügy.”
  • 9. Totya 2009. április 21. 14:39
    „RickC.: Mert te még nem hallottad az őszödi kiszivárogtatós sztorit? Ma reggel a TV2-n is erről volt szó a Mokkában.
    http://tv2.hu/Nyitooldal/Musoraink/Mokka
    Érdekes módon ehhez is köze lehet GYF-nek, és GYF nem a jéghegy (vagy a szemétdomb) csúcsa.”
  • 8. elemér 2009. április 21. 14:37
    „Tény hogy akik a CIA-nak dolgoztak a komcsik ellen, gyakran lebuktak. Ennek ellenére mindig ujabb balekokat toboroztak, pedig tudták hogy a besugók leadják őket. Ezt a 60 perc már leközölte annak idején és ez nem titok.”
  • 7. RickCartman 2009. április 21. 14:25
    „2.! már megijedtem, hogy erről a hirről senkinek sem jut eszébe gyurcsányozni...Végre, megtört jég!Emberek, mehet a fenébe az összes oknyomozó riporter, újságiró, "comet" a Kisalföld hozzászólásában megoldotta a rejtélyt!Ezt csinálja utána a CNN!!! :-)”
  • 6. elemér 2009. április 21. 12:23
    „Ami itt ezen a földrészen történik azért az USA felelős, pláne olyasmi ami komcsik ellen van. Szerintem Rózsa a CIA-nak dolgozott. Azért nem jó nekik dolgozni, mert nem megbizhatók és őket nem érdekli kivel mi történik. Mindig találnak új balekot.”
  • 5. gyugyu1 2009. április 21. 11:30
    „egy áldott jó ember volt! igaz volt egy-két háborus részvétele,akadt egy-két géppisztoly,kézigránár,robbanóanyag nála, de csak gyüjtötte . aztán kiment,hogy megakadályozza a komcsik terjeszkedését, ha kell fegyverrel is. De van egy közmondás: aki kurvának áll az ne csodálkozzon ha megb@sszák ! ennyi !”
  • 4. Totya 2009. április 21. 10:45
    „Sajnos egyet kell értenem az előttem szólókkal, bár ez nagyon szomorú, hogy így van.”
  • 3. AranyKözépút 2009. április 21. 10:33
    „Kicsit off téma: ez az "elit" nem akar eltűnni. Bárhogy is, de megoldják a túlélést az elvtrásak. Ide forradalom kell, vagy nem tudom......de amíg ezek nem kotródnak el, nem lesz jólét ebben z országban. Ezt már bebizonyították!”
  • 2. comet 2009. április 21. 08:59
    „Az írek miután látták egy fényképen, hogy a tűzharcban lelőtt egyik "merényéő" keze hátra volt kötve, választ várnak az akcióra vonatkozóan, mert már több híradásból is arra lehetett következtetni hogy brutális katonai túlkapásról van szó, nem merényletről. Az ír áldozatról ezideig semmilyen negatív rágalmazást vagy szidalmazást nem írtak.
    Magyarországon Rózsáék ellen terhelő adatok gyűjtésébe és koholásába kezdtek, és a rendőrségünk a bólíviaiak megkeresése nélkül is kézségesen ajánlkozott a "terhelő" bizonyítékok átadására. Nem zavarja őket a összevert Tóásó fényképe, hogy a külföldi lapok erős fenntartással kezelik Morales-ék merénylet hipotézisét, és a beavatkozás boliviaiak szerint is brutalis, és szabálytalan volt. A magyar áldozatokat ezideig nem kérték ki. (Magyarosit is ide sorolom) Gyurcsány elvtelen nemzetpusztító csapata a jelek szerint most áll bosszút az Öszödi beszéd kiszivárogtatásáért, amiben Rózsának szerepe volt.
    Szégyen és gyalázat.”
  • 1. -upho- 2009. április 21. 08:51
    „gyurcsany pribekjei fegyvertelen civilekre lottek, mi ez ahhoz kepest, egy plakat?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cozma-ügy: R. Sándor feljelentett, mert leütötték üveggel

Feljelentést tett a rendőrségen a Cozma-gyilkosság egyik főgyanúsítottja, R. Sándor. Ügyvédje,… Tovább olvasom