Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Bozótvágó késsel fenyegetőzött egy férfi az utcán Kazáron

Bozótvágó késsel fenyegetett egy nőt az utcán egy 58 éves helyi férfi Kazáron. A férfit elfogták.
Bozótvágó késsel fenyegetett egy nőt az utcán egy 58 éves helyi férfi Kazáron; a férfit elfogták és garázdaság miatt indítottak ellene eljárást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: csütörtökön késő este arról kapott bejelentést a rendőrség, hogy Kazáron egy férfi karddal rohangál és fenyegetőzik az utcán. A helyszínen a rendőrök elfogták, majd előállították a gyanúsítottat.

A férfi előzőleg erőszakosan kínálgatott itallal egy buszmegállóban várakozó nőt, aki ezt visszautasította. A gyanúsított erre a közeli lakásából kihozott egy bozótvágó kést, azzal a ház előtti postaládába és kerítésbe vágott, közben pedig folyamatosan fenyegette és trágár kifejezésekkel illette a nőt.

Olvasóink írták

  • 2. Legs 2013. július 12. 17:33
    „Parasztgyerek az apjának:
    -Nö köllene má neköm apám!
    -Menj el a diszkóba fiam, kérd föl a legszebb lányt. Ha nem akar táncolni, hivd meg egy italra. Ha nem akarja elfogadni, fitogtasd az erödet. -tanácsolja az apa.
    Elmegy a fiú a diszkóba, kinézi magának a legcsinosabb lányt és megszólitja:
    -Gyüsz táncóni?
    -Nem, talán késöbb-feleli a lány zavartan.
    -Kö kola?
    -Nem, köszönöm, nem vagyok szomjas.
    -Akkó pofán verjelek?”
  • 1. Legs 2013. július 12. 17:20
    „Ma már így kell udvarolni?Milyen maradi vagyok.:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismerősét késelte meg egy férfi Bodajkon

Megkéseltek egy férfit a Fejér megyei Bodajkon. A támadót elfogták. Tovább olvasom