Közel 500 citerát készített már a nyúli hangszerkészítő mester - belestünk a műhelyébe - videó

Közel 500 citerát készített már Asztalos Sándor, akinek Kazincbarcikától Szilon át a Vajdaságig zengenek az alkotásai. Műhelyébe lépve a lábtörlő emlékeztet arra, hogy régen mindig hoztak pálinkát, áldomást inni a hangszerre.

Nyolc-tíz óra munka

A népzene ritmusa hajtja Sándort, de a Metallica fekete albumát is eljátszotta már citerán. Az útja a zene szeretetétől vezetett az alkotásig. Tizenhat éves korában ejtették rabul a zeneszerszámok, s mivel asztalosnak tanult, egyenes volt az út a hangszerkészítés felé. Azt mondja, míg a tamburák vagy hegedűk esetében van szakirodalom, a citerákhoz nincs más út, mint eltanulni egymástól. Ma már nyolc-tíz óra alatt elkészít egy-egy hangszert. Az ünnepek táján mindig túlhajtja magát, mert miután eldönti, hogy év végéig már nem készít többet, még öt-hat kérés befut. Emellett minden esztendőben készít adományba is valakinek. Azt meséli, a legnagyobb öröm, amikor kap egy videót, amin a megajándékozott gyerek mosolyogva játszik. – A lányaim már ötévesen örömmel püfölték a citerát, de általában tíz-tizenkét éves korra érik meg a gyerekek kézügyessége arra, hogy komolyabban foglalkozzanak a hangszerrel.

Felszabadított alkotás

Az, hogy nincs szabványa, pontos leírása a citerakészítésnek, igazából felszabadító Sándor szerint, mert így a tájegységi ízek és különlegességek nem vesznek el. – Soha nem a mennyiségre mentem, hiába kerestek hangszerboltok, művészellátók. Vallom, hogy egy hangszernek kell hogy legyen lelke. Nem az a lényeg, hogy minél többet eladj. Ezt vagy szívvel-lélekkel csinálod, vagy sehogy.

Ahány vidék, annyiféle

Asztalos Sándor tizennégy-­tizenötféle citerát készít. Alföldi származásúként a kedvence a has nélküli vályúcitera forma. A legkeresettebb a dunántúli hasas, ami valószínűleg sváb vagy osztrák behatásra terjedt el. Attól függően, mit kér a megrendelő, be tudja azonosítani, hogy milyen tájegységről származik.