Barátomat az internetért: Rich Moore és az elsőfilmes Phil Johnston közös filmje elsősorban a kicsiknek szól - kritika

Hat évet kellett várni arra, hogy ismét találkozzunk Ralphfal és legkedvesebb barátjával, Vanellopevel. 2012-ben a Rontó Ralph a maga ötletességével köröket vert az akkori animációs mezőnyre, ennek ellenére mind a Golden Globe-, mind az Oscar-díj elkerülte Rich Moore zseniális meséjét. Míg az első rész a videójátékok világába kalauzolta a nézőket, addig a Ralph lezúzza a netet című második részben hőseink az internet birodalmába látogatnak el. A történet fonalát ott vesszük fel, hogy Ralph és Vanellope azon tanakodnak, hogy mihez kezdjenek az életükkel. Pontosabban csak a kislány mereng ezen, Ralphnak ugyanis tökéletesen megfelel a mindennapi rutin. Vanellope azonban valami újra vágyik, menekülne saját unásig ismert világából, ám amikor egy mechanikai sérülés miatt veszélybe kerül otthona, a Cukorláz nevű játék, Ralphfal összefogva belépnek az internet világába, hogy elhozzák onnan a játékhoz szükséges pótalkatrészt. Ezt a kalandot persze leginkább a nagy melák, Ralph erőlteti, és amikor Vanellope az interneten épp egy autóversenyzős játékba csöppen, a két hős barátsága visszavonhatatlanul egy fontos válaszút elé kerül. Fontosabb-e egy új szenvedély a barátságnál? A kihívás, az ismeretlen izgalma feledteti-e a barát hiányát? Vagy Ralph nézőpontjából: igazi barátság-e az önző ragaszkodás? Engedjük-e a másiknak vágyai beteljesítését, vagy mindenáron az a célunk, hogy a másik mondjon le az álmairól miattunk?

Persze ne ijedjünk meg, a Ralph lezúzza a netet nem csak ilyen és ehhez hasonló morálfilozófiai kérdéseken töpreng. Rich Moore és az elsőfilmes Phil Johnston közös alkotása elsősorban a kicsiknek szól, ezért kalandot és humort is bőven találunk benne, igaz, érezhetően kevesebbet, mint amennyivel az első rész kényeztetett el kicsit és nagyot egyaránt. A film első harmada, vagyis a bevezetés pusztán mérsékelten szórakoztató, az alaphelyzet felvázolása messze elmarad a 2012-es mese lendületességétől és frissességétől. Ami igazán feltűnő, az az, hogy az alkotók ezúttal nem igazán tudtak mit kezdeni a mellékszereplők karaktereivel. Az első részben megismert Javító Félix és felesége például masszív csalódást okoz – jórészt azért, mert alig szerepelnek a mostani kalandban. Az újonnan feltűnő figurák közül nincs, aki igazán karakteresre sikerült volna, ami azért kár, mert Ralph másodszorra már nem olyan szórakoztató, mint amikor megismerkedtünk vele. Na de ott van nekünk az internet, ami azért sok mindenért kárpótol. Hőseink az internet világára, az alkotók pedig végre magukra találnak, és jönnek a poénok meg az ötletes megoldások dögivel. Minden fontos, a világhálót meghatározó szereplővel találkozunk a Google-től kezdve az Amazonon és a YouTube-on át egészen a felugró hirdetésekig. Bizonyos honlapok több időt, mások kevesebbet kaptak (vélhetően a szponzori támogatástól függően), de mindegy is, mert Ralphék bárhová is kerüljenek, ott bizony kő kövön nem marad.

A legjobb jeleneteket azonban nem bizonyos honlapok, de még csak nem is Ralph szolgáltatja, hanem a Disney-hercegnők és az a Merida, aki volt olyan bátor (és szemtelen), hogy 2012-ben elhappolta a Rontó Ralph elől a legrangosabb filmes díjakat. Ő itt és most megkapja a magáét, ami zseniális húzás volt a készítőktől. A nézők még a sötét web bugyraiba is elkísérik Ralphot, hogy aztán a film az öndefiníció kérdésén is eltöprengjen egy sort. Ha az első részt vesszük alapul, aprócska hiányérzetünk lehet, de még így is bőven jól sikerült a legújabb Disney-eresztés.

10/7