Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Strucctojásokkal készül a húsvétra

Várhatóan idén húsvétkor is megválik különleges kollekciójának néhány darabjától Zagyvarékas gátőre, aki főállása mellett immár másfél évtizede tenyészt struccokat és gyűjti kedvenc madarainak faragott, illetve festett tojásait.

Zoufal Béla saját bevallása szerint az országban az elsők között adta fejét strucctenyésztésre. Azóta egy egész állatsereglet birtokosa, hiszen vietnami malacain, kacsáin, pulykáin, csirkéin, gyöngytyúkjain és kutyáin kívül jelenleg hat családnyi, azaz tizennyolc kifejlett strucc szaladgál portáján, amely egyszersmind a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község gátőrháza is.

A struccokkal azonban időközben olyannyira megbarátkozott, hogy nem csupán tartja, de maga kelteti és fel is neveli, hogy azután minden formában hasznosítsa, értékesítse, illetve népszerűsítse őket. Teszi mindezt a szakma elismerése mellett, melynek bizonyságaként évek óta ő tölti be a Magyarországi Strucctenyésztők Közhasznú Egyesületének elnöki tisztét.

„Az ember nem is hinné, ezek a nagy madarak mi mindenre jók" – magyarázza Zoufal Béla, aki szerint a strucchús például a legínyencebb eledelek egyike. A leginkább borjú és vad keverékeként jellemezhető vörös húsból a gátőr maga is számtalan ételt készít. Így például kolbászt tölt és még egy saját specialitást is kikísérletezett, mely reményei szerint „struccgulyást Zoufal-módra" néven vonul majd be a magyar gasztronómiába.

Zoufal Béla strucctenyésztő festett és faragott strucctojásait mutatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason 2010. március 31-én. A gátőrként dolgozó férfi a Magyarországi Strucctenyésztők Közha
Zoufal Béla strucctenyésztő festett és faragott strucctojásait mutatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason 2010. március 31-én. A gátőrként dolgozó férfi a Magyarországi Strucctenyésztők Közhasznú Egyesületének elnökeként jelenleg 18 struccot tart a helyi gátőrház udvarán. Az egzotikus állatok festett és faragott motívumokkal díszített tojásaiból saját gyűjteménnyel is rendelkezik, melynek egy részét minden évben húsvét előtt értékesíti, vagy az ünnep idején barátainak ajándékozza. MTI Fotó: Bugány János


Ami pedig a kifejlett állapotban egyedenként 120-130 kilót nyomó egzotikus futómadarak 1,4-1,8 kilogramm tömegű tojásait illeti, azok egyenesen kincsek a zagyvarékasi tenyésztő számára. Nem pusztán azért, mert egy tojója évente 30-70 darab tojást rak, melyek csak a héja 1000, tartalma pedig 2000 forintot ér, keltetésre pedig darabonként 5000 forintért is eladható.

A tojás a tyúkéhoz hasonlóan használható. Az elnök emellett dísztárgyként ugyancsak nagyra becsüli és szenvedélyesen gyűjti a fel nem használt és keltetésre alkalmatlan darabokat.
Kollekciója azonban korántsem állandó, hiszen amíg év közben rendszerint gyarapodik, addig minden húsvétkor új gazdára lel belőle néhány.

Akad, amelyet értékesít, de olyan is, amellyel legkedvesebb ismerőseit, barátait ajándékozza meg az ünnep alkalmából. A gyűjtemény egyébként különböző technikával díszített darabokból áll és strucctojások mellett liba-, illetve tyúktojások is fellelhetők benne – tette hozzá a tenyésztő.

A klasszikus húsvéti hangulaton túl ráadásul rendhagyó motívumok is előfordulnak egy-egy alkotáson. Az egyik például földgömböt mintáz. Zoufal Béla kedvence az a natúr színű, csipkeszerű strucctojáshéj-szerkezet, melyet – túl a nyolcvanon – egy idős békéscsabai férfi faragott neki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik a Mónika-show - sírva búcsúzott a műsorvezető

Kilenc év után végleg megszűnik Erdélyi Mónika beszélgetős műsora. A show háziasszonya könnyes… Tovább olvasom