Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Elnémítottak Venezuelában egy Chávezt bíráló televíziót

Elnémítottak Venezuelában egy televíziós csatornát, amely rendszeresen bírálta Hugo Chávez államfőt.
A Radio Caracas Televisiónt (RCTV) arra hivatkozva vették ki a kábeltévés szolgáltatók kínálatából, hogy egy új törvényt megszegve nem közvetítette az elnök beszédeit. Az RCTV 2007-ben kábelhálózati és műholdas műsorszórásra állt át, mert az állami hírközlési hatóság nem újította meg földi sugárzási engedélyét.

Szombat éjfél után nem sokkal azonban megszűnt az adása. Néhány órával korábban a szóban forgó hatóság igazgatója közölte: több, kábelhálózaton keresztül sugárzó tévétársaság megszegte azt a decemberben elfogadott új törvényt, amely szerint az államfő minden beszédét közvetíteni kell, emiatt e társaságok törvénysértő csatornái nem sugározhatnak tovább.

Az igazgató megfenyegette a kábeltévés szolgáltatókat azzal, hogy nehéz helyzetben találják magukat, ha nem veszik ki kínálatukból e csatornákat. Mindazonáltal eddig még csak az RCTV sugárzása szűnt meg.

A hírközlési hatóság vezetőjének szombati bejelentésének hatására a főváros különböző negyedeiben több kisebb tiltakozó akcióba kezdtek a lakosok, jelmondatokat kiabáltak, amihez az autóvezetők tülköléssel csatlakoztak. Az Egyesült Államok caracasi nagykövetsége aggasztónak nevezte közleményében a tévéadó betiltását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a téli Bringázz a munkába kampány

Rendhagyó országos téli kampányt indított a Magyar Kerékpárosklub, céljuk eloszlatni a téli… Tovább olvasom