Sopron és környéke

2019.07.25. 12:10

Ibolya úti Coop Sopronban: elkészültek a részletes tervek

Több mint másfél éve bezárták az Ibolya úti Coop áruházat. Egyelőre semmi jelét nem tapasztalják a környék lakói, hogy megoldódna az épület sorsa. Az előkészületek azért zajlanak.

kisalfold.hu

2018. januárban bezárták az Ibolya úti Coop áruházat. Azóta eltelt másfél év, de nyoma sincs annak, hogy bármi történne a beruházással. Információnk szerint azért zajlanak az előkészületek. Az áruház helyére a tervtanács által jóváhagyott koncepció alapján az építészek a részletes tervanyagot elkészítették. A következő időszakban fogják azokat benyújtani az építésügyi hatósághoz. A cégnél hozzátették, amint érdemi információval rendelkeznek, megosztják a nagyközönséggel.



A bezárás hátteréről, illetve a tervekről Bella Ferenc, a Sopvid-Coop’ 99 Zrt. vezérigazgatója korábban elmondta, az áruház majdnem egykorú a négy évtizedes lakóövezettel. Elhelyezkedése azonban előnytelen, dombra épült, sok lépcső vezet a bejáratig. Mindezek miatt a cégvezetés úgy döntött, lebontják a korszerűtlenné vált épületet, a dombot elhordatják onnan. A helyén új, többszintes tömböt hoznának létre, lakásokkal, az alsó szinten pedig korszerűen berendezett, ideális terekkel rendelkező Coop ABC-vel.

Ezek is érdekelhetik