Sopron és környéke

2014.11.28. 19:35

Nem kötünk kompromisszumokat" - Egy éves a Búgócsiga Akusztik Garden

December 6-án ünnepli egy éves fennállását Sopron színes arculatú, nyüzsgő kulturális szórakozóhelye a Búgócsiga Akusztik Garden. (x)

kisalfold.hu


A jeles nap alkalmából Zistler Roland programszervezővel értékeltük az elmúlt évet.

Hogyan született meg a Búgócsiga Akusztik Garden ötlete?

Zistler Roland: Egy jól sikerült jótékonysági kertipartin merült fel az ötlet, hogy komolyabban is foglalkozzunk rendezvényszervezéssel, kreatív projektekkel, illetve ezek velejárójaként akár a vendéglátással is.
Ezután tudatosan építkezve jótékonysági események résztvevőiként, különféle tanfolyamokon, majd pedig a Hangárban rendezett két alkalmas Búgócsiga Garden koncertsorozaton, illetve a velük már közösen rendezett Sop-Rock Maratonon történtek az első szárnypróbálgatásaink.

Így jött a közös erővel és tapasztalattal létrehozott helyszín ötlete, ami - az adódott helyszín méretei és lehetőségei miatt - az eredeti kultúrkávézós terveinket jócskán túlnőve sokkal komplexebb tevékenységeknek is teret adott.


Egy ekkora kapacitású helyszín üzemeltetése bizonyára nagyon összetett feladat. Mik voltak a legnagyobb kihívások a klub indításakor?

- Szerintem a legnagyobb kérdés mindig az, hogy egyáltalán el tud-e tisztességesen indulni egy adott koncepcióval bíró kulturális és szórakoztató helyszín. A közönség ugyan az első hónapokban már kíváncsiságból is betér egy újonnan nyílt helyre, de azt hosszabb távon és fenntartható módon üzemeltetni ennél sokkal kiszámíthatatlanabb feladat.
Úgy érezzük, hogy a dizájn és hangulat, amit annak idején megálmodtunk, szerencsés módon egybeesik a közönség ilyesfajta programokra és hangulatokra való fogékonyságával, talán ez lehet a Búgócsiga sikeres indulásának egyik összetevője. Ugyanilyen fontos azonban a programok változatossága és mennyisége - havonta gyakran húsznál több eseménynek is otthont adunk - illetve a Búgócsiga Akusztik Garden arculata, hangulata, és persze nem szabad kifelejteni az emberi tényezőt sem: egy nagyon ütőképes kollektívát sikerült összeállítanunk.

Azok számára, akik még nem jártak nálatok, hogyan jellemeznéd a Búgócsiga profilját, illetve hangulatát?

ZR: Próbálunk egyrészt hűek maradni az eredeti elképzelésünket tükröző kultúrkávézó-hangulathoz, ez a délutáni órákban a legszembetűnőbb, amikor is a hangulatos, beszélgetős kávéházi miliőn van a hangsúly.

Az esti, hétvégi programok terén pedig messzemenőkig rugalmasan alakítható a hely profilja, teltházas koncertektől a film- vagy akár jazzklubon keresztül egészen a kreatív vásárokig, könyvbemutatókig, gyerekprogramokig és kiállítás megnyitókig terjed ki a tevékenységünk. Fontos azonban kiemelni, hogy a programok jellegétől függetlenül mindig nagy hangsúlyt igyekszünk fektetni a kultúrált, minőségi, ugyanakkor nyüzsgő és élettel teli "kultúrkocsma"-légkörre.


Milyen szempontok játszanak szerepet az előadók kiválasztásában?

- Az elmúlt év során kiderült, hogy számos országos vagy városi művész és előadó számára teremtünk ideális és a városban egyedülállónak mondható fellépési lehetőséget.

Itt szeretném megemlíteni a feltörekvő, akár már országos ismertségű, de "a csapból még nem folyó" zenekarokat, számos soproni formációt, a jazzel és folkkal vagy az undergrounddal kacérkodó rétegzenéket, de említhetném például a különféle amatőr színházi előadásokat, a BUSHO Rövidfilm Fesztivál elmúlt éveinek pályaműveit és a helyi művészek, iparművészek alkotásait is.

Örülünk neki, hogy ez bevált és működik, ugyanis a programok minősége terén nem kötünk kompromisszumokat, kizárólag olyan eseményeknek adunk otthont, amelyek mögé teljes mellszélességgel oda tudunk állni mi magunk is. 


Mi az, amire a leginkább büszkék vagytok? 

- Talán a leginkább arra, amikor a vendégeinktől azt a mondatot halljuk, hogy "Kellett egy ilyen hely!" Személy szerint a legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy egy életkorban és érdeklődési körben nagyon változatos, értő, érdeklődő és befogadó közönséget sikerül becsalogatnunk, megtartanunk és folyamatosan hétről-hétre gyarapítanunk.

Rengeteg azoknak a száma, akik megelőlegezik nekünk azt a bizalmat, hogy feltörekvő művészek munkásságát is meghallgassák és megnézzék, majd pedig a végén visszatapssal jutalmazzák. Az ilyen egymásra találások, benyomások rendkívül fontosak, nagyon hálásak is vagyunk érte, és folyamatosan azon fáradozunk, hogy ez a jövőben is így maradjon.


Hogyan készültök a december 6-i születésnapi eseményre?

- Mivel december 6-a, a nyitás és a születésnapunk napja a Mikulással is egybeesik, ezért egy egész napos, kicsiknek és nagyoknak is szóló programfüzérrel készülünk, ami a Búgócsiga által képviselt vonal egynapos összefoglalásának is tekinthető. 

A kora délutáni óráktól kézműves ajándékokat felvonultató kreatív vásárral és Mikulással várunk kicsiket és nagyokat, amit a Drazsé gyerekzenekar és városunk ismert humorduójának, a Méheknek a fellépése is színesít.

Az este folyamán pedig megnyitjuk Süveg Gábor fotóművész a Búgócsigában fellépett előadókról készített analóg fényképeinek kiállítását, amelyet a Smalltown Jazzers fellépése kísér. A továbbiakban a svéd-magyar alternatív popdíva, Antonia Vai és a veszprémi székhelyű Funkinside zenekar gondoskodik a hangulatról.

Boldog egyéves születésnapot kívánunk Nektek! Üzensz-e még valamit a Kisalföld-online olvasóinak?

- Városunkban az elmúlt időszakban több helyszínen és országos mércével is kiemelkedő intenzitással kapott életre a régóta hiányolt magas színvonalú alternatív kultúra, és erre igazán büszkék lehetünk. Örülünk, hogy ennek mi is részesévé válhattunk és csak buzdítani tudok mindenkit, hogy bizony érdemes kimozdulni és ezt hétről-hétre megtapasztalni.

A Búgócsiga Akusztik Garden aktualitásait itt találja >>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!