Kisalföld logö

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

A városvezetők csak véleményt mondhattak a nyomvonalakról

Csorna - Turi György csornai polgármester nem bízik abban, hogy városát 2013-ra elkerülik a 85-ös és 86-os főutak. Mint mondta, ennek viszont nem a városvezetés az oka.
Turi György, Csorna polgármestere határozottan cáfolja, hogy a városvezetés miatt késik a települést elkerülő út építése. Amint sajtótájékoztatóján hangoztatta: az önkormányzat csak véleményt adhatott egy-egy tervezetről. „Nem a város dobta kukába a terveket" – jegyezte meg a polgármester.

– Tavaly év végéig több mint tíz egyeztető tárgyaláson vettünk részt a főutakkal kapcsolatban – mondta Turi György. – 2007 nyarán is nyolc változatot ismertettek velünk, azaz még akkor sem volt végleges nyomvonal. A végső döntés 2007 decemberében született meg, a közlekedési minisztérium a 86-os főúttal kapcsolatban a keleti, illetve a 85-össel kapcsolatban a déli változatot támogatta. A közös szakasz 16,5 kilométeres. Utolsó információim szerint ennek építési költsége 25 milliárd forint.

A polgármester Molnár Csaba államtitkár nyilatkozatára (Kisalföld, 2008. október 17.) reagálva kijelentette: nem a politikai „balhék" miatt csúszik az elkerülő építése. „Ennyire egységes még semmilyen kérdésben nem volt a város, mint az elkerülő szükségességében. A beruházás támogatásáról a képviselő-testület október 20-i ülésén egyhangúlag fogadtunk el határozatot.

A végső döntés 2007 decemberében született meg. Turi György cáfolta, hogy a város miatt csúszna a beruházás.
A végső döntés 2007 decemberében született meg. Turi György cáfolta, hogy a város miatt csúszna a beruházás.

Pártállástól függetlenül tehát ebben a képviselő-testület is egyetért
– tette hozzá Turi György.

A polgármester időrendben ismertette a beruházás történetét. Eszerint a csornai képviselő-testület 1998-ban határozatban támogatta, hogy a 85-ös főút délről, a 86-os keletről kerülje el a várost. Ezt 1999 nyarán megerősítették. Ezután tanulmánytervek és hatástanulmányok készültek a főutak fejlesztésére. 2001 júniusában a környezetvédelmi felügyelőség részletes környezeti hatástanulmány készítését írta elő. Az M85-ös gyorsforgalmi útra 2002. május 13-án adták ki a környezetvédelmi engedélyt. Az M86-os gyorsforgalmi út keleti elkerülő nyomvonalára viszont a részletes környezeti hatástanulmány elkészítése elmaradt. Az M85-ös 2006. szeptember 29-én kapott építési engedélyt. Mivel az M86-ossal előrelépés nem történt, a hatályos építési engedélyben nem jelölték ki a csatlakozási csomópontot. Turi György úgy véli, szakmai hibát követtek el az illetékesek.

– A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint az M85-ös Csorna-elkerülőszakasz engedélyezési terve az M86-os nyugati elkerülőjét feltételezve készült. Nem tartalmazza ugyanis a két gyorsforgalmi út közös szakaszát és az M85-ösből kiváló, M86-os északi és déli elválási csomópontjait. Emiatt nem írhattak ki közbeszerzési eljárást a kivitelezési tervek elkészítésére – fogalmazott Turi György és hozzátette: szerinte a legutóbb ígért 2013-as befejezési határidő sem tartható.

Olvasóink írták

  • 11. obi 2008. október 31. 20:25
    „1891 és 1896 között megépült a Csorna-Pápa vasútvonal és volt is rajta közlekedés...egészen Kóka János miniszterségéig!”
  • 10. bzh 2008. október 30. 12:58
    „Ajanlom, hogy minden csornai olvassa el Pajer Imre: A csorna-papai vasuut epitese a rabakozi sajto tukreben (1891-1896). Ot evig huzodott de megepult a vasut mert abban a korszakban a mimiszterium illetve miniszterek nem szoval hanem tettekkel, felelosseggel inteztek a varosok/faluk erdekeit. Ha most itt lenne Ferenc Joska megfordulna a sirjaban mikor latna, hogy hova jutott Hazank. Hazudni, csalni, lopni ma ezek az erenyek.”
  • 9. vakkant 2008. október 30. 08:25
    „A minisztérium kérte Szakács Imrét, hogy gyűjtse be az érintettek véleményét. Ő ezeket abban a bizonyos levélben tolmácsolta.”
  • 8. Putyilov 2008. október 29. 12:16
    „Én nem tudom,kinek van igaza,mindenesetre az ex-polgármester és bandája nem tud elfogadható magyarázatot adni.
    Én csak azt tudom,hogy péntek naponta szagolom a kamionokat és naponta tolnak le kishíján az útról.”
  • 7. zodjoska 2008. október 29. 10:16
    „Putyilov!

    Valakinek igaza van pedig!

    Nem gondolsz arra, hogy az útlezárás előtt nem volt (ilyen szinten) téma az elkerülő a médiában?

    Mihelyst a csornaiak jogos érdeküket megpróbálták érvényesíteni, rögtön előjött a szoci magyarázatözön, természetesen hazugságokkal telítve. A demonstráció tehát elérte a célját a tekintetben, hogy a szocik magyarázkodni kényszerültek.

    Az is furcsa, hogy Dr. Turi sajtótájékoztatójára éppen rászervezte Papp Úr Puch Államtiktár válaszát, egy "spontán "interpelláció keretében. Ez egyszerűen szánalmas, és nevetséges. Aki egy kicsit is figyelemmel kíséri a dolgokat, látja a szocik hazugságát. Először (Molnár Cs.) a csornai politikai csatározás volt a késlekedés oka. Erre a testület a 20-ai ülésen egyhangúlag állást foglalt az elkerülő szükségessége mellett. Erre a következő adu ász: akkor pedig a csornai polgármester a hibás.

    Röhej, és undorító, szánalom, és ökölbe szorul az ember keze.”
  • 6. Hajrá Csorna! 2008. október 29. 09:12
    „És lőn világosság.

    Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy a Kisalföld vajon mire jut a földhivatalban. Vajon tényleg vannak-e ott fura érdekeltségek, véletlenül pont az egyik-másik nyomvonal mentén... Talán kiderül, hogy ez az oka annak, hogy a szocik módosítgatják a nyomvonalakat. Gyerünk Cs.Kovács úr, derüljön ki az igazság!”
  • 5. Putyilov 2008. október 29. 07:23
    „Én már senkinek nem hiszek.”
  • 4. obi 2008. október 29. 00:11
    „Ha választani kell, hogy a Turinak, vagy a Pappnak higgyek, akkor számomra nem kérdés, hogy az előbbinek...”
  • 3. dsdfsd 2008. október 28. 20:56
    „kit érdekel az RTL klub. A többi is elmehetne kapuváron...”
  • 2. tgsrt 2008. október 28. 19:22
    „Ki a f@szt érdekel ez egy csonnával foglalkozó oldalon?”
  • 1. méreg 2008. október 28. 17:22
    „2 dik napja nem jó az rtl klub vétele kapuváron!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Puch: a helyiek okozták a csúszást

Budapest–Csorna - A közlekedési tárca államtitkára szerint a helyiek miatt kellett… Tovább olvasom