Hallgassa élőben!

Ukrajnában tovább lassult a járvány terjedése

Háromféle oltóanyagot használtak: AstraZeneca, Sinovac és Pfizer vakcinát.

Ukrajnában az elmúlt öt napban folyamatosan lassult a koronavírus-járvány terjedése, hétfőre már alig több mint háromszáz új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma is fokozatosan csökkent, az elmúlt napban 16 volt, nyolccal kevesebb az előző napinál.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 323 új esettel 2 229 846-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény több mint 150-nel kevesebb a megelőző napiénál. A csökkenés oka ugyanakkor lehet az is, hogy hétvégenként és ünnepnapokon kevesebben fordulnak orvoshoz, és kevesebb tesztet végeznek.

Ukrajnában most tartják az ortodox naptár szerint a Szentháromság ünnepét, emiatt a hétvége után még hétfőn is munkaszüneti nap van. A halálos áldozatok száma is folyamatosan csökkent az elmúlt napokban: hétfőre 16-an hunytak el, míg az előző napban 24-en, az azt megelőzőben pedig 40-en. A járvány kitörése óta elhunytak száma mostanra 52 032-re emelkedett.

Eddig 2 152 140-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem hétszázan, az aktív betegek száma így tovább csökkent 370-nel, 25 674-re. Kórházba most kevesebb, 375 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 544 volt. A legtöbb új beteget, 95-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Rekordszámú koronavírus elleni oltást adtak be az országban az elmúlt héten, azaz június 14-20. között – írta az Ukrajinszka Pravda a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) adatai alapján.

A hírportál hozzátette, hogy az első és a második dózist is ezen a héten vették fel az oltási kampány február 24-i kezdete óta egy hét alatt a legtöbben. Összesen 376 993 oltást adtak be a hét nap alatt, ebből első dózist 246 339, másodikat 121 654 embernek. Háromféle oltóanyagot használtak: AstraZeneca, Sinovac és Pfizer vakcinát.

Az egészségügyi minisztérium tájokoztatása szerint vasárnap viszont mindössze 4390 embert oltottak be az országban. Az oltási kampány kezdete óta eddig Ukrajnában 1 726 042-en kapták meg valamely védőoltás első, 360 452-en a második dózisát is.

Dosszié

Hozzászólások

Autómentes IKEA nyílik Bécs belvárosában – fotókon a különleges áruház
A világon elsőként Bécsben nyit olyan üzletet a svéd bútoróriás, az IKEA, amelyhez nem tartozik parkoló. Csak azt lehet megvenni, ami gyalog, biciklin, vagy közlekedési eszközökön is szállítható, a vásárláshoz pedig elég egy okostelefon. Az autómentes bútoráruház augusztus végén nyílik meg a belvárosban.
Megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem
Az alakuló szenátusi ülésen átvette kinevezését az új intézmény rektora, Bolvári-Takács Gábor is.
Letiltja a „Sugar Daddy” appokat a Google
Holott igény bőven van rájuk: a Play Áruházból, a Google alkalmazásboltjából eddig több millió ilyen appot töltöttek le. Ma még elérhetőek.
Csaknem két és fél évre ítéltek Moszkvában egy bloggert, aki járványpánikot keltett a metróban
Megrendezett egy jelenetet, amelyben egyik társa ájult koronavírusos fertőzöttnek tettette magát.
Gyász
Élete úgy múlt el, mint egy pillanat, de emléke szívünkben örökre megmarad. Fájó szívvel emlékezünk feleségemre, édesanyánkra, nagymamánkra, anyósunkra BOGNÁR GYULÁNÉ Szül. Kiss Márta halálának 1. évfordulóján. Hirtelen halálod megtörte szívünket. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk DANKA JÁNOSNÉ sz. Kótai Mária Editke halálának 1. évfordulójára Feledni Téged soha nem tudunk, csak próbálunk élni nélküled. Szívünkben a fájdalom, a bánat felzokog, mert szerető szíved köztünk nem dobog. Telnek a napok, a hónapok, elmúlt most már nélküled egy év is, a fájdalmat leírni nem lehet, csak letörölni az érted hulló könnyeket. De egy könnycsepp a szívünkben örökké Érted él, mert hiányzol nagyon! Gyertyát gyújtunk Érted, égjen a szeretetért, a Veled töltött minden pillanatért, mert a jók örökké élnek, mint a Csillagok. Örökké szerető Férjed, Gyerekeid, Unokáid
,,Istenke, vedd térdedre édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy 2021. július 18-án CSETE ISTVÁNNÉ született Horváth Márta teste hosszas küzdelem után végleg megpihent, míg lelke hitünk és reményeink szerint elfoglalta helyét szeretett férje és ősei mellett az örök béke birodalmában. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 6-án, pénteken 10 órakor lesz a felpéci evangélikus temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KERTÉSZ LÁSZLÓNÉ szül. Hadarits Mária ,,Pisti 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 4-én, szerdán 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
,,Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapám, testvérünk, KOVACSICS FERENC életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 5-én, csütörtökön 14.30 órakor lesz a tőzeggyári temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk és rokonunk, SIMON IMRE életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 4-én, szerdán 15 órakor lesz a darnózseli temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze csend és nyugalom. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága testvérünk, nagybátyánk, sógorunk és rokonunk, TAKÁCS ZOLTÁN életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. augusztus 4-én, szerdán 16 órakor lesz a rábaszentmihályi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét tartunk 15.15 órakor a helyi templomban. Külön köszönetet mondunk a győrújbaráti Alexiánus Testvérek Szent Erzsébet Otthona minden munkatársának a gondoskodásért, és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
„Ha meghalok, ne sírjatok, Isten hívott és rám hajolt. Ha emlegettek, én ott leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert Istenhez közel vagyok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, TAVALI LÁSZLÓNÉ szül. Pál Erzsébet életének 68. évében, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2021. augusztus 4-én, szerdán 13 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, Isten veletek! A lelketek mélyén mindig ott leszek, soha ne felejtsetek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédink, apósunk, testvérem és rokonunk, TÓTH PÉTER életének 78. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. augusztus 6-án, pénteken 17 órakor lesz a gönyűi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak Tőle. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖRTVÉLYESINÉ RAVASZ KATALIN életének 62. évében, türelemmel és méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 4-én, szerdán 15 órakor lesz a győr-újvárosi temető ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖVÉR LAJOS életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 7-én, szombaton 14.30 órakor lesz a zsirai temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor lesz a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POZSGAI MARGIT életének 96. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 4-én, szerdán 10 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál... Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Mamink, PŐCZE BÁLINTNÉ szül. Kemendy Teréz életének 89. évében csendesen elment. Temetése 2021. augusztus 4-én, szerdán 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Engesztelő szentmise 12 órakor lesz a Kálvária úti Szent Kamillus-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Itt hagytál bennünket, mint a lenyugvó nap, emléked szívünkben örökké megmarad. Nem leszel magányos, odafenn már várnak, adj, Uram, nyugodalmat drága édesapánknak. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, testvérünk, rokonunk és ismerősünk, TÓTH LÁSZLÓ életének 68. évében elhunyt. Temetése 2021. augusztus 4-én, szerdán 16 órakor lesz a gyömörei temetőben. Előtte, 15.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafent már várnak, adj, Uram, nyugalmat Drága Nagymamánknak! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága nagymamánk, dédink, anyósom, ÖZV. PÉNTEK GÉZÁNÉ szül. Kövér Anna életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. augusztus 2-án, hétfőn 16.30 órakor lesz a szárföldi temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét 16 órakor mondatunk a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család