Csapat

2024.05.27. 10:47

Gyurcsány emberei a budapestiek helyett jártak jól

A főpolgármester rendre csődhelyzetet kiált, mégis számtalan beruházást újraterveztetett, lehetőleg úgy, hogy azok az eredetileg tervezett árnál többe kerültek.

MW

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Noha Karácsony Gergely megállás nélkül Budapest csődjét hangoztatja, a fővárosiak pénze Gyurcsány embereinek zsebébe vándorolt – írja a Metropol. A lap emlékeztet: a jelenlegi főpolgármester maga is Gyurcsány Ferenc tanácsadója volt egykor, így nem meglepő, hogy a Városházát 2019-ben, Karácsony megválasztása után ellepték Gyurcsány és Bajnai levitézlett politikusai, Karácsony pedig kvázi fenntartások nélkül átadta nekik az irányítást.

A portál felidézte, hogy

Karácsony 214 milliárd forintot örökölt Tarlós Istvántól, továbbá 1100 milliárd forintnyi iparűzési adóra tett szert a mostani ciklusban.

A főpolgármester ennek ellenére rendre csődhelyzetet kiált, mégis számtalan beruházást újraterveztetett, lehetőleg úgy, hogy azok az eredetileg tervezett árnál többe kerültek. Ilyen volt például a Lánchíd felújítása, ahol 1,4 milliárdnyi közpénznek veszett nyoma.

A portál – a teljesség igénye nélkül – sorra vette, kik voltak azok az elmúlt években, akik Gyurcsány embereként megszedhették magukat Karácsony vezetése alatt.

  • Gál J. Zoltán Gyurcsány államtitkára volt, most a Főpolgármesteri Hivatal stratégiai főtanácsadója.
  • Draskovics Tibor a Gyurcsány-kormány pénzügyi, majd igazságügyi és rendészeti minisztere volt, jelenleg a BKK igazgatósági elnöke.
  • Tordai Csaba ügyvéd Demszky kabinetfőnökeként kezdte, majd Gyurcsány Miniszterelnöki Hivatalának államtitkára lett, és Bajnai is megtartotta pozíciójában.
  • Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, majd miniszteri tanácsadó és kabinetvezető lett a Miniszterelnöki Hivatalban. 2009 áprilisától a Bajnai-kormány társadalompolitikai szakállamtitkára.
  • Böcskei Balázs 2019 óta társadalmi kapcsolatokért felelős önkormányzati főtanácsadó.
  • Mártha Imre a budapesti közműcégeket vezeti, és a milliárdosok fényűző életét éli aranyifjúként.
  • Kolber István, az MSZP és a DK alapító tagja, aki korábban Gyurcsány minisztere és államtitkára volt, majd a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába ültették be.

A teljes cikket a Metropolon olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában