Békepárti határozat

2023.03.02. 19:04

Fidesz: Gyurcsányék háború-, fegyverszállítás- és szankciópártiak

Gyurcsányék mai bejelentése, ha jól értjük, azt jelenti, hogy nem támogatják, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja a békepárti határozatot – reagált a Fidesz Arató Gergely (DK) nyilatkozatára.

Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője férje, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Gyurcsányék csütörtöki bejelentése azt jelenti, hogy háborúpártiak – írta közleményében a Fidesz Arató Gergely (DK) nyilatkozatára reagálva.

A közleményben úgy fogalmaztak: 

Gyurcsányék mai bejelentése, ha jól értjük, azt jelenti, hogy nem támogatják, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja a békepárti határozatot.

A határozati javaslatban az áll, hogy az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítél minden olyan megnyilvánulást, amely Magyarország háborúba sodródását eredményezheti és kimondja, hogy fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

A dollárbaloldal tehát továbbra is csinálja, amit gazdáik várnak tőlük: háborúpártiak, fegyverszállításpártiak és szankciópártiak – áll a közleményben.

Előzőleg Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese közölte, a kormánypártokhoz hasonlóan ők is hétpontos határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában