Esélyegyenlőség

2022.01.12. 15:55

A megváltozott munkaképességű emberek csaknem fele dolgozik

A megváltozott munkaképességű magyar emberek csaknem fele munkából tartja el magát és családját, miközben 2010-ben csak 18 százalékuk talált munkát – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyének átadásán.

Fülöp Attila rámutatott, hogy 2010-ben olyan országot vett át az Orbán-kormány, amelyben 3,6 millió ember dolgozott és 73 500 forint volt a minimálbér, ma 4,7 millióan dolgoznak és a minimálbér 200 000 forint.

Az államtitkár kiemelte, 2010 óta folyamatosan segítik a megváltozott munkaképességűeket, akiknek „nem tűnt el a munkavégző képességük, a megmaradt munkaképességüket – értéket teremtve – másoknak is meg tudják mutatni”.

Azt mondta, e célcsoport szociális biztonságának legfontosabb része a munkahelyhez jutás, ezért „ezt az utat tovább szeretné folytatni a kormány”.

Fülöp Attila arról is beszélt, hogy minden ilyen területen megteremtett munkalehetőség kétszeresen is érték: egyrészt hozzáadott gazdasági értéket teremtenek az egész országnak, másrészt a megváltozott munkaképességű emberek rendszeres jövedelemre tesznek szert, azaz az egyéni létbiztonságot is szolgálják.

Megjegyezte, hogy a cégcsoport dolgozói Székesfehérváron papíráruval végeznek munkát, a cég pedig nem csak hazánkban, de bizonyos szegmensben Európában is piacvezető.

Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy miután másfél éve felvetette a cégcsoport vezetőjének a telephely létrehozásának ötletét, most át is adhatják azt. Úgy értékelte, a kormány az elmúlt 12 évben nagy lépéseket tett a foglalkoztatás terén és teremtett egymillió új munkahelyet, de fontosnak nevezte a kis lépéseket is, mint amilyen ennek az üzemnek az elindulása.

Törő Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte, hogy több mint 12 millió forintból újították fel az üzemnek otthont adó épületrészt, ehhez a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járult hozzá.

Megemlítette, hogy jelenleg hetvenöten dolgoznak az új telephelyen, de már újabb tíz ember vár arra, hogy munkába állhasson.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közlése szerint Székesfehérvár gazdasági centrumként újabb és újabb beruházásokat vonz a világ legmodernebb technológiáival, ennek ellenére ez az üzemnyitó „szívet-lelket melengető”, hisz itt a munkahely sokkal többet jelent, mint más esetekben: rendszerességet, jövőképet, egzisztenciát, stabilitást, hasznosságérzetet.

Bejelentette, hogy amennyiben lesz rá igény, a cégcsoport által befizetett helyi adókat a jövőben vissza fogják adni támogatás formájában.

Csizi Péter, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a teljes mértékben állami tulajdonban lévő cégcsoport több mint tízezer munkavállalót foglalkoztat országszerte 204 telephelyen, ezáltal a legnagyobb foglalkoztatók az országban ebben a szegmensben.

A társaságcsoport éves szinten 900 üzleti partnernek több mint kilencezer fajta és 24 millió darab terméket állít elő. A partnerek között kis vidéki kkv-k és nagy állami vállalatok mellett sok nemzetközi multinacionális cég is megtalálható.

Jelezte, hogy 2021-ben tizenegy új telephelyet és több mint 250 munkahelyet teremtettek. Hozzátette: a székesfehérvári üzemük tavaszra el fogja érni maximális befogadóképességét, a 120 főt.

Borítókép: Dolgozók a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató székesfehérvári üzemében az átadóünnepség napján, 2022. január 12-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában