szerb állampolgár

2019.11.15. 11:57

Olaszországban fogták el a mórahalmi ékszerrablás másik feltételezett tettesét

A rendőrség a most elfogott 39 éves gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását.

Olaszországban fogták el és csütörtökön átadták a magyar hatóságoknak azt a szerb férfit, aki a gyanú szerint társával 2015 nyarán kirabolt egy mórahalmi ékszerüzletet – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szabó Szilvia elmondta, 2015. július 21-én késő délután két férfi rontott rá a homokháti kisvárosban egy ékszerbolt alkalmazottjára. A nőt megkötözték, majd több mint 30 millió forint értékű ékszerrel és készpénzzel elmenekültek a helyszínről.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói az ügyben a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Genetikai Szakértői Intézetével együttműködve az idén június 17-én elfogtak egy szerb állampolgárt. Társát az olasz igazságügyi szervekkel együttműködve azonosították, majd Olaszországban fogták el; a szintén szerb állampolgárságú férfit csütörtökön adták át a magyar hatóságoknak – tudatta a százados.

A férfiak ellen jelentős értékre elkövetett rablás és a személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában