Ország-világ

2019.07.02. 14:14

Még az is felmerült, hogy a Naprendszeren átszáguldó Oumuamua egy földönkívüli űrhajó

Címkék#tudomány

Az objektumot nem könnyű valamilyen ismert kategóriába sorolni, üstökösnek vagy aszteroidának nevezni, ezért inkább az általános objektumnál maradtak.

Ugyan a besorolása bizonytalan, egyben mégis egyetértenek a legfrissebb tanulmány szerzői: az Oumuamua névre keresztelt, szivar alakú, kaotikusan forgó csillagközi égitest nem lehet idegen lények űrszondája.


Különös alakja és mozgása miatt arra is gondoltak a csillagászok, hogy a Naprendszeren átszáguldó, idegen csillagrendszerből érkezett objektum talán idegen civilizáció nevében érkezett felderítőként.

    

Egy nemzetközi kutatócsoport áttekintette az adatokat és arra jutott, hogy "nincs olyan bizonyíték, amely idegen lényekre utalna".

    

A vöröses színű Oumuamuát 2017. október 14-től 2018. január 2-ig követték, amíg el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A becslések szerint 800 méter hosszú tárgy kaotikusan forogva száguldott végig a Naprendszeren.

Az 'Oumuamua művészi, elképzelt ábrázolása. Forrás: ESO/M. Kornmesser

Az 'Oumuamua művészi, elképzelt ábrázolása. Forrás: ESO/M. Kornmesser


    

"A legfontosabb, amit találtunk, hogy az Oumuamua tulajdonságai természetes eredetre vallanak, így indokolatlan lenne idegen technológiára következtetni. Ha hirtelen, megmagyarázhatatlan manővert tett volna, annak valóban utána kellett volna járnunk" - mondta Matthew Kninght, a Marylandi Egyetem csillagásza, a Nature Astronomyban közölt tanulmány társszerzője.

    

Az Oumuamuát a Hawaii Egyetem Pan-STARRS1 űrtávcsöve fedezte fel. Hawaii nyelvű neve messziről érkező hírnököt jelent.

    

Knight szerint az objektumot nem könnyű valamilyen ismert kategóriába sorolni, üstökösnek vagy aszteroidának nevezni, ezért inkább az általános objektumnál maradtak.

    

"Az aszteroidák sziklásak, nincs rajtuk jég, az üstökösök kő és jég keverékei, piszkos hógolyók, ahogy mondani szokták" - magyarázta.

    

Az Oumuamua egy távoli csillagrendszerből lökődött ki valahogyan, a csillagközi űrön át érkezett a Naprendszerbe. Porcsóvája nem volt, gázt sem bocsátott ki, tehát az üstökösek tulajdonságai nem jellemezték.

    

A tanulmány szerint "az Oumuamua kézenfekvő magyarázata, hogy egy távoli csillagrendszerben kialakult bolygóépítő kő vagy egy planéta töredéke".

    

Összetétele ismeretlen maradt. Jelenleg a Szaturnusz mögött száguld kifelé a Naprendszerből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában