Ország-világ

2017.09.21. 09:00

A Duna most összeköthet

Határon át - Jövő tavaszra natúrpark lehet Szigetköz, közel félmillió eurós uniós forrás segíti.

Cséfalvay Attila

„Élni kell a lehetőséggel" – hangzott el azon a somorjai projektnyitón, amely egy szigetközi natúr- és egy csallóközi nemzeti parkért indult. Jövő tavaszra Szigetköz már meg is kaphatja ezt a címet, az egyesületet hamarosan bejegyzik.


„A Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe tartozik Szigetköz, s mi a civil összefogással natúrparkban gondolkodtunk" – Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke ezzel magyarázta, (egyelőre?) miért csak a csallóközi oldalon alakítanak ki az együttműködés részeként nemzeti parkot. Utóbbihoz ugyanis állami forrás is tartozna, ráadásul máig érvényes kormányhatározat rögzíti, hogy a Szigetközben nemzeti parkot kell létrehozni. Natúrt kapunk helyette, a tervek szerint már jövő tavasszal. A Szigetközi Natúrpark Egyesület is bejegyzés alatt áll a Győri Törvényszéken, elnöke Pető Péter lesz.


Közösen – A határon átnyúló projektben Fűzfa Zoltán a szigetközi, Tuba Lajos a csallóközi oldal egyik szervezetének a képviselője.



Interreges pályázati forrás segíti a közös munkát, 464 ezer eurót használnak többek közt a magasabb természetvédelmi besorolás előkészítésére – ennek a projektnyitóját tartották szerdán Somorján. Martin Lakanda, a szlovák természetvédelmi hatóság képviselője a közös, határon átnyúló fejlesztések szerepéről beszélt, Berényi József, a Nagyszombat megyei közgyűlés alelnöke ezeket tételesen fel is sorolta. „A Duna és a határ most már nem elválaszt, hanem összeköt, élni kell a lehetőséggel" – ezzel nyitott Fersch Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetője. Hozzátette, a mostani fejlesztés koordinálja a természetvédelemre, a környezeti nevelésre és az ökoturizmusra irányuló kezdeményezéseket a magyar–szlovák határ mentén.


Összesen 174 határon átnyúló rendezvényt valósítanak meg csaknem 2500 magyar és szlovák résztvevő közreműködésével 2019 júliusáig.


Kreatív ötleteit valósíthatja meg a projekt egyik résztvevője, a Pisztráng Kör Egyesület vezetője, Fűzfa Zoltán. „A legjobb, ha a természet tanít" – jelezte, hogy iskolákba és más intézményekbe vinnék el azt az interaktív kiállítást, amelyben egy kisteherautóval szállítható, Szigetközt és Csallóközt bemutató erdőt varázsolnak majd a négy fal közé. Egy kisebb autót laboratóriumként szerelnek fel, s a vízpartra gurulnak, ahol a diákoknak „mesél majd a kérész, a szitakötő vagy éppen a víziskorpió". Tuba Lajos, a somorjai regionális fejlesztési ügynökség képviselője a Duna túloldalán tervezett hasonló elképzeléseikről beszélt, a helyi természeti értékek kiaknázását, bemutatását hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik