Az én kedvesem... egy nagymama

„Elmaradtak a páros barátok”
Házasságban éltem 33 évig. Párom négy éve elhunyt. Nagyon rosszul érintett, ez gondolom természetes, a hiány és az aggodalom volt a következő. Most, mire nyugdíjasok lettünk, utazhattunk, pihenhettünk volna..., egyedül maradtam. Szerencsére, gyermekeim – egy fiú és egy lány – a közelemben élnek, így nem unatkozom.
Komoly gondot jelentett, hogy amikor egyedül maradtam, a páros barátok elmaradtak, nem hívtak sem utazni, sem szórakozni, egyedül viszont nehezen indul el az ember. A körülmények úgy hozták, hogy a baráti körből – ami egyébként bőséges volt – nagyon sokan „lányok” egyedül maradtunk, különböző okokból. Rendszeresen összejövünk, de az utazás ami nagyrészt pénz kérdése, a különböző lehetőségek miatt, még mindig probléma.
Nem keresek párt, mivel nem szeretnék az unokákkal tölthető időről semmilyen okból lemondani. Szerencsére még tudok dolgozni, ezzel a társas kapcsolati hiány még nem jelentkezik. A barátnőim is hasonló gondokkal küszködnek. Azt látom, hogy az anyagi biztonság még komoly probléma, nők alacsonyabb bér, alacsonyabb nyugdíj, és akinek van özvegyi pótlék annak sem elég arra, hogy a megszokott színvonalat tudja magának biztosítani. És egy nívósabb hangverseny vagy színházi előadás már nem fér bele a keretbe.

„Tele a határidőnaplóm”
Az első témával kapcsolatban sajnos nem tudok jót mondani, mivel hét éve özvegy vagyok. Egyikünk sem érte meg még a nyugdíjas éveket, mikor a férjem nagyon súlyos betegségben rövid idő alatt elhalálozott. 27 évig voltunk házasok, egy fiúgyermekünk született, akinek családjával a mai napig együtt lakunk. Van két gyönyörű unokám, egy 4,5 éves tündéri lányka és egy kilenc hónapos fiúcska. Nagyon sokat segítek a gyereknevelésben, különösen a gyerekfelügyeletben és napi ellátásban. Március 1-től a menyem visszamegy dolgozni, így még felelősségteljesebb lesz a feladatom, a segítségem.
Hat éve vagyok nyugdíjas, de nagyon aktív életet élek, párkapcsolatom nincs, nem is volt. Nem keresett senki, én sem tettem érte semmit. Örök életemben szerettem a pörgést, a közösségi munkát, a különböző rendezvényeken való közreműködést és részvételt. 1994 óta tagja vagyok a városi vegyeskarnak, ellenőrző bizottsági tagja vagyok a megyei és a városi Vöröskeresztes szervezetnek, nyugdíjba vonulásom óta a Széchényi Polgári Körnek és a Nők a Városért Egyesületnek. Az első szemeszter kivételével hallgatója vagyok a győri, a kezdetektől pedig a Mosonmagyaróvári Nyugdíjasegyetemnek. Nagyon élvezem az előadásokat, illetve minden olyan közösségi programot, amelyben önkéntesen veszek részt. Kedvemre való a karitatív szervezetben való közreműködés, a segítségnyújtás a rászorultaknak, különösen a fiatal sérültekkel, a nem megfelelő családi kapcsolatokban élő fiatalokkal való találkozás hagy mély nyomokat bennem.
Hogy még mivel foglalkozom? Nagyon szeretek olvasni, ami mindig az alvás rovására megy. Rajongója vagyok az utazásnak, sokszor teszem is és mindig alaposan felkészülők a látnivalókból. Szeretek fényképezni, minden nagyobb utamról, melyet egy baráti társasággal teszek, szöveges feliratú fotókönyvet készítek. Az útra való felkészülés alatt és azt követően nagyon sok új ismeretre teszek szert útikönyvekből és újabban – hat éve – az internetet böngészve is.
Régi álmon egy saját magam örömére készítendő, saját felvételű virágokról és sok szép különleges növényről összeállított fotóalbum készítése, melyet szintén feliratosan kívánok majd elkészíteni, már most szerzem be a neveket. Nem lesz egyszerű menet, de úgy érzem, valamikor elkészül.
A nagyobb közösségekkel, a polgári körrel és a nők egyesületével rendszeresen járunk kirándulni, kiállításokat és színházlátogatásokat teszünk. Húsvétkor és karácsonykor Tavaszköszöntőt és Adventi megemlékezéseket szervezünk. A történelmi Magyarország nagyjainak emlékezőhelyeit a kirándulásaink alkalmával megkoszorúzzuk.
Hogy mindezt hogyan tudom csinálni? Nagy családi szervezéssel, pontos határidőnapló vezetéssel, egyeztetéssel, jó testvéri, sógornői kapcsolatok fenntartásával, és nem utolsó sorban jó egészséggel, aminek érdekében rendszeresen kerékpározok – Halászi, Máriakálnok és Mosonmagyaróvár között – télen úszok a termálban, nyáron pedig nagyon szeretem a természetes vizeket.
Mindezekkel szeretném az unokáimat megismertetni és megszerettetni, mivel sokat vagyok velük nagyon fogékonyak mindenre. Szeretném, ha ők is ilyen típusúak lennének, mint én, fáradhatatlan és mindenre fogékony, derűlátó emberek.
Marianna

„Kedvesem - máig így szólítom”
A kérdései közül az elsőre van szerencsém válaszolni. 1976 nyarán ismerkedtünk meg szeretett kedvesemmel. Rövid, pár hónapos ismerkedés után, azon év novemberében egybekeltünk. Hamarosan született két szép egészséges lányunk. Az elmúlt évek gyorsan elszálltak felettünk, becsülettel felneveltük és kiházasítottuk lányainkat. Született négy életre való vagány unokánk, napjaink fényei.
Kedvesem – mert én még ma is így szólítom – aktív, még szervezi vállalkozásunkat, életünket; én a végrehajtást irányítom. Az ő kereskedelmi végzettsége, az én építőipari tapasztalatom kovácsolt össze egy belsőépítész, díszítő festőmester, festett és egyéb technikákkal készített reklámok készítője, műtárgyak és festmények restaurálásával foglalkozó vállalkozást. Tevékenységünkkel 2004-ben ezüst majd 2009-ben aranykoszorús mester címmel tüntették ki. Leonardo díjas képíró vagyok.
Én aktív nyugdíjasként élem az életem. Télen sokat olvasunk, szeretjük a könyvet a tartalmas de szórakoztató és tanulságos olvasmányokat. Az olvasás nyáron is kedvenc tevékenységünk, de akkor akad sok más feladat is. A színházba régóta bérletünk van. Pályám kezdetén sok szép díszletet festettem az akkor új színházban, nagy is bennem a kötödés a színházhoz. Minden más kulturális rendezvényt is szívesen látogatunk. Kiemelt szerepe van ezek között a Nyugdíjasegyetemnek, minden előadását meghallgattam.
Unokák – hát az egy csodás dolog, amikor nem azt mondják, hogy megkeresünk valamit az interneten hanem azt, hogy megkérdezzük a mamát vagy a papát. Melegség önti el az ember szívét mert érzi, hogy még szükség van ránk és bíznak bennünk. Jó átadni valakinek életünk hasznos tapasztalatait, persze a lányaink is kaptak és kapnak belőle, igény szerint. Tő mondatokban csak ennyi fért ide ,azt vallom szépek a nyugdíjas évek csak szeretet, béke és egészség legyen na meg a szeretett párunk mellettünk.
Mécs László Glória című versében azt írja: „Dicsfény minden tudósnak, költőnek és művésznek. Akkor sem naplopók ők, ha épp csak fütyörésznek.” Az idézett versrészlet kedvenc költőmtől talán, és remélem így van,  minden nyugdíjasra érvényes.
Sz. Horváth Ferenc

„Elhibázott ismerkedésnél többet ér a nyugalom”
Számomra nagyon aktuális a kérdés. Három éve egyedül élek, abszolút egyedül! Soha nem unatkozom, mindig elfoglalom magam valamivel. Szeretem a rendet, a tisztaságot, szeretek süteményt sütni, néha még főzni is. Olvasok, hangversenyre, előadásokra járok. Havi rendszerességgel találkozom néhány kolléganőmmel. (Ötye-partynak nevezem.) Elmondhatom, hogy sok barátnőm van, úgy érzem, igaz barátság fűz össze bennünket, hisz egyik-másik  barátság már 38 éve tart. Látogatom rokonaimat, főleg gyermekeikért és unokáikért rajongok. Azonban nem titkolom, hogy szeretnék találni egy igazi férfi barátot, esetleg annál is többet – egy igazi társat. A mai fiatalok már talán kriptaszökevénynek gondolnak bennünket, 60 év felettieket pedig harmadik életszakaszunk - az ezüstkor is tartogathat még szép és izgalmas jövőt.
Egészségünket, életkedvünket tovább meg tudjuk őrizni, ha programjainkat egy megbízható társsal szervezzük. Nincs annál szebb, mint együtt, egymásért élni, és a mi korunkban a szeretni után a legszebb szó: segíteni. Amikor azt írom, hogy segíteni, akkor nem feltétlenül házvezetőnő és betegápoló szerepre gondolok. Arra is, de arra a végén! Egy férfi baráttal néha még hallgatni is lehet, anélkül, hogy egy pillanatig is unatkoznánk. Akkor igazán hölgy valaki, ha van mellette egy úr, mert így teremtődik meg az összhang.
Kérdezheti, hogy teszek-e ennek érdekében valamit? Bevallom, nem sokat, mert bár nagyon hiányosak e téren az ismereteim, úgy vélem, a legtöbb gyermek nem fogadja kitörő lelkesedéssel az új hölgyet apuka oldalán. Aztán meg vannak olyan férfiak, akik még ebben a korban nem akarják vállalni saját korukat, belép az Adonisz-komplexus és inkább még próbálkoznak fiatalabb hölgyek körében vadászni. Természetesen azt is átgondolom, hogy egy elhibázott ismerkedésnél többet ér a nyugalom, személyes szabadság, lelki béke.
Erzsi

„Amikor dolgoztunk, alig találkoztunk... most sokat zsörtölődünk”
A mi házasságunk 1975 óta tart. Alig egy éve vagyunk nyugdíjasok, majdnem egyszerre lettünk azok, három hónap eltéréssel. Őszintén megvallva egy kicsit furcsa az egész, mert össze vagyunk zárva egész nap a téli időkben. Amikor dolgoztunk, alig találkoztunk, csak reggel és este nyolc óra után. Most sokat zsörtölődünk, valahogy nem az igazi, annak ellenére, hogy semmi bajunk nincs. Alig várjuk, hogy jó idő legyen s irány a kert! Ott lefoglaljuk magunkat, nem úgy a téli napokon. Az unokánkat segítjük különórákra kísérni, így mentesítjük a gyermekeinket egy kicsit. Ebédet is úgy készítek, hogy ha bármelyik beesik, legyen mindenkinek. Igyekszem előadásokra járni, ha látok jó programokat az újságban. Remélem, majd belejövünk.

"Sok szabadidővel egyszerűbb a másikhoz alkalmazkodni”
Az első csoportba tartozunk. Én pár évvel előbb jöttem el nyugdíjba, mint feleségem, de egy ideig még dolgoztam. Az élet úgy hozta, hogy a munkalehetőségem megszűnésekor feleségem is nyugdíjas lett. Mindkettőnk számára lehetőség teremtődött a rohanó tempóból visszakapcsolni. A sok szabadidővel könnyebb az élet. Egyszerűbb a másikhoz alkalmazkodni, együtt tervezhetünk meg sok mindent, több időnk marad egymásra. Kapcsolatunkat végül is a nyugdíjas lét nem alakította át, inkább az életvitelünket, mindennapjainkat változtatta meg.
István

„Jó véleménnyel vagyok a házasságról, mint az emberek talán legbensőségesebb kapcsolatáról”
A témához szívesen írok néhány gondolatot, már csak azért is mert én nagyon jó véleménnyel vagyok a házasságról, mint az emberek talán legbensőségesebb kapcsolatáról. Én 22 éves koromban nősültem, a feleségem szakmai munkáink során ismertem meg, telefonon. Először a csodaszép hangja fogott meg, majd miután találkoztunk a vonzalom erősödött mindkettőnkben.
Ő tíz évvel idősebb volt nálam, és megismerkedésünkkor éppen válófélben volt, és volt egy 3 éves kislánya. Az összes ismerősöm, barátom, rokonom mindent elkövetet, hogy ne vegyem el feleségül. Ő maga is szkeptikus volt, hogy vajon tartós lehet-e a kapcsolatunk. Röviden annyit, ő 2009 novemberében, nagyon boldog és szép házasságunk 45-ik évében hirtelen meghalt. Én akkor nagyon összeomlottam. De barátaim lakótársaim nagyon mellém álltak.
Mindenki azt kérdezte, hogy mi a titka a mi boldog, és külső szemlélők számára is annak látszó házasságunknak. Szerintem egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy mindketten odafigyeltünk egymásra. Ez a figyelem a kezdeti – részemről lángoló – szerelem után később is őszinte és féltő szeretetté vált. Én már az ő halálakor 3 éve nyugdíjas voltam. Szerencsés voltam abból a szempontból, hogy Marika (így hívták) halála után, három hónap múlva, egy mindkettőnk által kb. két éve ismert özvegyasszonyt az élet mellém sodort. A hölgy most még vidéken lakik, két nagykorú iskolás (egyetem) gyereke van, akiket egyedül nevel, így a kapcsolatunk kétlakinak nevezhető. Ezzel együtt mindketten nagyon boldogan szeretetben, mindkettőnk részéről igaz őszinte érzéssel  éljük meg nap-nap után a boldog együttlétet. Most is azt az elvet vallom, hogy a jó és szép kapcsolat titka, hogy oda kell figyelni a másikra. Mit értek ez alatt? A legnagyobb természetességgel látni kell, hogy mi az ami örömet szerez neki, mi az amivel nyugodt és békés környezetet tudok számára biztosítani. Tudja, hogy megbízhat bennem. Számíthat rám a legapróbb dolgokban is. És mindig és folyamatosan tudatosítom azt, hogy szeretem, és ezt ő viszonozza. A korkülönbség ellenére, mindketten nagyon jól érezzük magunkat ebben a kapcsolatban. Én nem keveset fiatalodtam is. Annak ellenére, hogy két helyen lakunk, naponta találkozunk, mivel bejár minden nap a munkahelyére.
Naponta kikísérem a buszpályaudvarra. Én minden hétvégét náluk töltöm. Sokszor marad itt Győrbe, mert vannak ilyen-olyan programjaink. Színház, hangverseny, baráti látogatások, stb. Így aztán mozgalmas, de élményekben gazdag napokat élünk meg együtt. Az elmúlt három év során, sokszor utaztunk belföldön az én nyugdíjas klubtársaimmal. Őt is nagyon megkedvelték. Ez a klub tulajdonképpen a volt feleségem munkatársainak a nyugdíjas klubja, ahova én az ő halála után is folyamatosan járok. Már vagy négy alkalommal többnapos külföldi utazáson is részt vettünk az új párommal, legutóbb Svájcban jártunk. Én ugyan úgy járok most is kirándulni, üdülni az új párommal mint egykor a volt feleségemmel. Vele a 45 év alatt 39 szer voltunk valahol üdülni, belföldön-külföldön, vagy több napos kirándulásokon is részt vettünk. Szerintem az ilyen élmények is hozzájárulnak két ember tartós kapcsolatához. De mind ezeken felül, legfontosabb egymás tisztelete, megbecsülése és a kölcsönös szeretet.
Márkus István

„Nyugdíjasként jobban odafigyelünk egymásra”
Fiatalként kötöttünk házasságot, 40 éve. Nyugdíjasként jobban odafigyelünk egymásra. Kapcsolatunk talán még szorosabbá vált. Többet járunk színházba, koncertre, részt veszünk az egyetem előadásain. Külön programjaink is megmaradtak, „haverokkal, csajokkal”.

„Sikerült két családból egyet alkotni”
27 év boldognak hitt házasság után, villámcsapásként ért férjem hűtlensége. Ő nem akart válni, de én már nem tudtam volna megbízni benne, ezért elváltam. Nagyon nehéz időszak következett. Nehezen dolgoztam fel családom felbomlását. Második férjemmel sorsszerű volt találkozásunk. Őt is megcsalták, három gyermekkel otthagyták. Ekkor 47 éves voltam. Amikor elhatároztuk, hogy együtt folytatjuk az életünket, tudtuk hogy nem lesz könnyű. A két családból egyet alkotni. Csodálatos, de nehéz évek következtek. Sikerült otthonunkat újjávarázsolni, harmonikus családi életet kialakítani. A házrészt kifizetni. Igaz férjem jelenleg is dolgozik. Ami lehetetlennek tűnt régen, az mostanra valósággá vált. Hinni kell és nagyon akarni. A jó Istennek mindennap megköszönjük, hogy találkoztunk és kaptunk egy új esélyt a boldogságra.

„Egyedül élő nyugdíjas vagyok, mégis mindig időhiányom van”
Én egyedül élő nyugdíjas vagyok. Mindig időhiányom van. Szerdánként az egyetemi nyugdíjas tornára járok, nagyon jó, bár lenne heti két alkalommal. Hétfőn és csütörtökönként egy kórusban jártam énekelni. Sajnos két éve egy műtéti hiba következtében hangszálaim lebénultak. Lelkileg ez nagyon megtört, de ezután szövőszakkörbe kezdtem járni heti egy alkalommal, péntekenként. Már két szőnyeget és egy nagyon szép stólát készítettem. A nyugdíjas egyetemre is járok. Otthon főzőcskézem és „ügyintézek” a lányomnak is. Már a kórusba is visszajárok, mert nagyon hiányzik a csapat. Igaz az éneklés nem az igazi.
Kati

„Nyugdíjas korban is együtt jóban-rosszban”
Több mint 50 évvel ezelőtt kötöttük össze életünket, kötöttünk házasságot. Az idő elrepült, közösen viseltük a csapásokat és az örömöket. Lányunk külön él, így ketten vagyunk egymásnak. Nyugdíjas éveinket igyekszünk tartalmasan élni. Szeretünk utazni, világot látni, tájakat, népeket megismerni, fotózni, jó ételeket borokat kóstolni. Szeretjük ismereteinket bővíteni, haladni a korral. Így például részt vettünk számítógépes tanfolyamokon, nyelvtanfolyamokon, kulturális rendezvényeken, nyugdíjas egyetemi előadásokon, kiállításokon... Évekig jártunk énekkari próbákra, szereplésekre. Humoros így öregesen bálokon részt venni és jókat táncolni, mulatni. Jó időben viszont szívesen kertészkedünk. Baráti körünkkel sokszor szervezünk közös programokat. Tehát tömören nyugdíjas korunkban is együtt vagyunk jóban-rosszban, szeretetben a párunkkal.
Barabás István és Barabás Istvánné

„Egymásra nézünk és tudjuk a másik gondolatát”
Férjemmel 1960-ban ismerkedtünk meg egy balatoni nyaraláson. Én 16 éves voltam, ő 19. Két év udvarlás után bevonult sorkatonai szolgálatra. 1964 januárban leszerelt. Az év április 11-én összeházasodtunk. Két lányunk született, mindegyik egy-egy szép unokával örvendeztetett meg bennünket. Keményen dolgoztunk mindig, hogy családunknak megadhassuk a boldog élethez szükséges javakat. Persze nálunk is voltak viták, néha veszekedések is, anélkül talán nem lehet éveken át együtt élni. Minden embernek más a természete, össze kell csiszolódni és tolerálni egymás hibáját. Egymás között a megértés és a bizalom a legfontosabb. Sokszor egymásra nézünk és szavak nélkül tudjuk a másik gondolatát. Ez év április 11-én leszünk 49 éves házasok. Bízunk benne, hogy a sorstól még pár évet kapunk egészségben együtt.
Czimber Lászlóné

„Ismerjük egymás lélegzetét, gondolatát”
51 éve élek házasságban a férjemmel. Korán mentem férjhez, 19 éves voltam. Akkoriban ez nem volt kirívó eset, nekem viszont muszáj volt, mert elvált szülők gyermekeként anyám második házasságában nem voltam kívánatos. Szinte gyermekek voltunk mindketten. Meg kellett birkóznunk az élet nehézségeivel, mert segítségünk nem volt. Két év múlva született első gyermekünk. Tanácsot nem volt kitől kérnünk, nehezen, de boldogultunk. Tíz év múlva jött a második baba. Itt már volt rutin, de a férjem „munkamániás” volt, reggeltől-estig a gyárban. Három évig voltan otthon a kislánnyal. Nem volt könnyű, főleg anyagilag, de megéltük, soha nem gondoltunk arra, hogy elhagyjuk egymást, hátha mással könnyebb lesz. Mindkét gyermekünk egyetemet végzett. Az anyagi terhek megviselték családunkat, de együtt voltunk.
Most már persze kirepültek, ketten maradtunk. Éljük a nyugdíjas éveinket, amiről sokan azt hinnék, olyan könnyű. A nap 24 órájában összezárva rádöbbentünk, hogy két különböző embertípus vagyunk. Mások az igényeink. De tudunk egymással toleránsak lenni. Tudjuk, hogy egymásra vagyunk utalva jóban-rosszban. Tudjuk egymás kezét fogni, segíteni a betegségben. Nem vagyunk egyedül. Ismerjük egymás lélegzetét, gondolatát. Számíthatunk egymásra – és ez jó. A mai fiataloknak, ha szabadna tanácsot adni, több toleranciát, megértést kell egymás iránt viseltetni, mert csak így lehet egy fél évszázadot egymással leélni.
Marika

„Nagy a baráti társaság”
Nyugdíjasként 13 éve egyedül élek, ez számomra egyáltalán nem jelent problémát. Van két fiam, ikrek, igyekszem segíteni nekik. Háztartást vezetek, rendszeresen főzök, sütők. Szép kerttel rendelkezünk, ahol van elég sok tennivaló. Sok a szőlő, a gyümölcs, amivel sok a teendő. Szabadidőmben rendszeresen járok színházba, kiállításokra, természetjáró szakosztályi tag vagyok, így rendszeres mozgásom is biztosítva. Nagy a baráti társaságunk van, itt is rendszeres a közös program. Szívesen olvasok szépirodalmi, útikönyveket. Szabadidőm mindig tartalmasan töltöm el.
Horváth Jenőné