válaszút

2020.11.20. 11:10

Wayne Rooney Lampard példáját követné

Wayne Rooney azt mondta, szeretne egykori válogatott társa, Frank Lampard nyomába lépni, és belátható időn belül a Derby County labdarúgócsapatának vezetőedzője lenni.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

A futballista januári érkezése óta játékos-edzői státuszban van az angol másodosztályban jelenleg sereghajtó együttesnél, és tagja annak a négyfős trénerstábnak is, amely a szombati bajnokira készíti fel a gárdát, miután az eddigi vezetőedző, Phillip Cocu a múlt héten távozott a klubtól. A hétvégén a magyar válogatott Nagy Ádámot is foglalkoztató Bristol City lesz az ellenfél.

A most már a Chelsea-t irányító Lampardot 2018 nyarán nevezték ki a Derby vezetőjévé, és ő abban az idényben a rájátszásig vezette a csapatot.

„Nem lennék elég ambiciózus, ha itt üldögélnék és azt mondanám, nem akarom ezt a posztot”

- mondta a 35 éves Rooney.

„Mindannyian azért jövünk ebbe a sportágba, mert futballozni akarunk, utána azonban döntést kell hoznunk arról, hogy akarjuk-e folytatni edzőként.

Az utóbbi években, azt hiszem, világossá tettem, hogy engem érdekel ez a munka, főleg látva Steven Gerrardot, Lampardot és Scott Parkert, akik jó állásokat kaptak és remekül teljesítenek.

Először is le kell tudnunk a következő két-három mérkőzést, és ha azok jól sikerülnek, akkor jó pozícióból kezdhetek esetleg tárgyalni.”

A volt válogatott támadó azt is elárulta, hogy nincs messze az idő, amikor szögre akasztja a futballcipőjét.

„Már nem vagyok a csúcson. Egyrészt még az öltözőben vagyok játékosként, másrészt viszont már a csapat vezetésében is segédkezek. Meglátjuk, merre vezet az út”

- tette hozzá.

Rooney 120 szereplésével második helyen áll az örökranglistán az angol válogatottban, ezeken a mérkőzéseken 53 gólt lőtt, mellyel ő az ország gólrekordere.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!