Megható nekrológot írt Olvasónk - búcsú a volt máriakálnoki polgármestertől

Néhány héttel előtte meg találkoztunk a faluban; ilyenkor mindig váltottunk pár szót a családunkról, a mindennapi dolgokról. Most pedig fájó szívvel búcsúzom és emlékezem.

Búcsúzom volt tanáromtól. Soha nem feledem a történelem órákat, melyeken olyan színesen magyarázott, olyan jól adta át az ismereteket, hogy aki az órán odafigyelt, felhasználta az órán írt vázlatot, annak otthon kevés felkészülésre volt szüksége. Nála nem volt rendetlenkedés az órán, le tudta kötni valamennyiünk figyelmét. Igazi tanár volt: toleráns, igazságos, humoros, gyerekszerető. Nem a hibáinkat ostorozta, hanem a jó tulajdonságainkat emelte ki. Testnevelés órán még mi, lányok sem lázadtunk. Emlékszem, milyen szenzációt jelentett, amikor éveken át ő volt a vízimentő a kálnoki strandon.

Emlékezem a buszos kirándulásokra; az ún. őszi munkákra, amikor lovas kocsival vittek ki bennünket a határba, és a tanár bácsi buzdított bennünket, ha már elfáradtunk; emlékszem a szigetközi kerékpártúrákra, amikor egyszerre három biciklit is kellett javítani: kilyukadt a belső, ledobta a láncot, beszorult a kontrafék. Emlékezem arra, milyen precizitással és kitartással készítette fel tanítványait a különböző sportversenyekre. Közülük sokan megyei szinten is kiválóan szerepeltek. Mindezek ellenére a tanár úr nagyon szerény volt; nem várt elismerést és örült az elért sikereknek. A falu sportéletében – különösen a futballcsapat edzésében, irányításában – ugyanúgy segített.

Sajnos, osztályfőnökömként nem ismerhettem őt, de tudom, e téren is rajongtak érte a diákjai. Szívesen várták az osztálytalálkozókra, amire rendszeresen el is ment. A négy évtizedes tanári pályája során nemzedékek nőttek ki kezei alól. Két lányomat is tanította. Ők mindig szeretettel és tisztelettel beszéltek róla, dicsérték a tanár bácsi emberségét, igazságosságát. Búcsúzom volt iskolaigazgatómtól. Soha nem éreztette a beosztott mivoltomat, mindig hozzá lehetett fordulni szakmai kérdéseken túl bármilyen problémával is. Elfogadta a jó ötleteinket, értekezleteken nyitott volt az értelmes vitára, nem torkolt le bennünket. Szigorú volt, de igazságos. Emlékszem, milyen nehezemre esett átállni tegező viszonyra vele, hiszen korábban tanárom volt, akkor pedig kollégák lettünk.

Búcsúzom volt polgármesteremtől. 1990-ben őt választotta a falu lakóinak többsége, én pedig a képviselőtestület tagja lettem. Neuberger Gézának nem lehetett könnyű dolga; nem egy bejáratott, ismert pozíciót örökölt, hiszen a rendszerváltással minden új volt. E nem akármilyen poszton is emberséges maradt, nem használta ki a mások által irigyelt, vélt vagy valós lehetőségeket. Wartburgjával ment értekezletekre, megbeszélésekre; tiszteletdíjából létrehozta a Máriakálnokért Alapítványt. Bárki fordulhatott hozzá, mindenkit meghallgatott, s ha tudott, segített.

Kedves Tanár Bácsi! Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Géza! `Az emlékezés a szeretetet őrzi… Csak ez az egy marad meg – s ez az élet egyetlen igaz értelme.´ Ezért emlékezem és búcsúzom Tőled:

Frauhammer József Alajosné "Ica"