A Fekete Sastól a Farkas-kocsmáig

Szülővárosa egykori vendéglátóhelyeinek és azok dolgozóinak szeretett volna emléket állítani Ferencz Tibor. „Mosonmagyaróvár vendéglátásának története 1900–1989" címmel jelentetett meg hiánypótló könyvet. 

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619 októberében a Fekete Sasban rendezte be hadiszállását. 

– Anyai nagyapám, Fegyveres Béla a felvidéki Szentmihályfán kocsmárosként tevékenykedett, s ezt folytatta Rajkára, majd Máriakálnokra költözve is. 1954-ben telepedett le Mosonmagyaróváron, ahol a Farkas-kocsmában és a Rendőr- klubban dolgozott. Nagybátyám, a szintén vendéglátós ifj. Fegyveres Béla mellett csaposként is dolgozott a Fekete Sasban. Történeteik nagyban hozzájárultak könyvem megírásához – meséli családi kötődését a vendéglátáshoz a helytörténeti könyv szerzője, aki néhány évet szintén belekóstolt az éttermek színes világába.

Ferencz Tibor könyvében nosztalgiázásra hívja az időseket, akik előtt megelevenednek a kor ismert vendéglátósai, de a fiatalok is megismerhetik a kiadványból a város történetének ezen szeletét.

Ferencz Tibornak a szíve csücske az egykori Fekete Sas vendéglő.

– Mosonmagyaróváron a vendéglátás komoly múltra tekint vissza, földrajzi helyzetéből is adódóan. Amint azt a könyv címe is jelzi, kilencven év történéseit igyekeztem összefoglalni. Ez önmagában is hosszú idő, így maradhattak ki helyek, nevek. Ám a levéltárban, a városi könyvtár helytörténeti gyűjteményében kutatva, régi vendéglátósokkal – mint Csernák Emil – beszélgetve igyekeztem a gyökerekre, a történeti háttérre is rámutatni. A legrégebbi és egyben a szívem csücske a Fekete Sas, mely az ezerhatszázas években Randhof néven a főherceg sörházaként és vendéglőjeként működött. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619 októberében itt rendezte be hadiszállását. További érdekesség, hogy itt adtak a vendégek kezébe először a városban magyar nyelvű étlapot – tudjuk meg a kötet írójától. 

Ábécésorrendben találjuk a többnyire ma már nem létező presszókat, éttermeket, kocsmákat, bisztrókat (külön fejezetben pedig napjaink vendéglátóhelyeit sorakoztatja fel). A régi fotókon nemcsak az épületek, hanem az ott dolgozók alakja is megelevenedik. Ferencz Tibor szerint a város vendéglátásának aranykora a harmincas, valamint a hatvanas-hetvenes évekre tehető – ahová a szerző maga is szívesen visszautazna.

– A kávéházba, vendéglőbe járás társasági eseménynek számított és a szabadidő kulturált eltöltésének leggyakoribb módja volt. A vendéglátásnak rangja volt. A hatvanas-hetvenes években telt házzal működtek ezek a helyek, élő zene, főként cigányzene szórakoztatott. A vendégek a pincéreket név szerint ismerték – vezet vissza a múltba az író, aki mintegy hétszáz régi fényképet, étlapot gyűjtött össze a témában. A könyvet a Hansági Múzeumban, a Cselley-házban, a Huszár Gál Városi Könyvtárban és a Fehér Ló Közösségi Házban lehet többek között megvásárolni.