Belize, iguanák és csöpögős romantika

Ájlávjúk és vadonélő iguanák között telnek a napjaink, az eddigi talán legjobbak...

Na szóval akkor folytatnánk onnan, hogy:

Valahol Rio Dulce és El Estor között egy eldugott úton fél órás őserdei sétával jutottunk el a Finca el Paraisohoz. A hűvös őserdei folyóba itt 12 méter magasról forró termálviz zubog, cseppköveket és barlangokat képezve. Alul lehet úszkálni a természet által kialakitott medencében, máshol kellemesen massziroz a lezúduló forró víz, felmászva a gyökereken a forráshoz, olyan forró vizbe ülhet az ember, amiben fürdőkádban már felszisszenne. Valóban hihetetlen, ráadásul nem lehet túl ismert, hiszen rajtunk kívül páran keresték csak fel... nem kell sok fantázia elképzelni, hogy mi történne egy ilyen pazar természeti csodával, ha például eggyel fejlettebb országban lenne...

Másnap Hondurasba indultunk, kimeritő buszozással, majd hajózással Roatánra. A szigettel kapcsolatban kicsit mást kaptunk, mint amire számitottunk. Az a helyzet, hogy Roatánt elözönlötte a csiliárd amerikai turista és befektető, és ez mindenre kihat, különös tekintettel az ár-érték arányra. Ha valaki szeretne a sok USA-dollárért középszerű szállást, méregdrágán reggelizni, és nem zavarja, hogy a strandon a szájába lóg egy idegen ember lába, bátran keresse fel Roatánt! Mi mindenesetre hisszük, hogy ennyi pénzért sokkal jobb helyek vannak a világon. Itt esett meg velünk az a különösen bájos sztori is, amikor a szakadó eső elől egy panzió előtti kis tető alá menekültünk és három perc múlva sűrű szitkok közepette, sikoltozva küldött el „magánterületéről" egy kedves vénasszony. Mindamellett a tengeri ételek Roatánon rendkivül izletesek, egyikünk például itt ette élete eddigi legfinomabb sült halát. A szárazföldi atrocitások elől a vizbe menekültünk, ahol varázslatos világ kárpótolt bennünket. Ezerféle korall, halrajok... amit csak egy búvárparadicsom prospektusában látni lehet...

A szilveszter este már San Pedro Sulában ért bennünket, ahol egy szállodában - valószinűleg mert mi voltunk aznap az egyetlen szállóvendég - a személyzet jókedvében odaadta a junior suite nevű lakosztályt. Reggel aztán újév, új erő, hátizsák fel, irány Belize - gondoltuk naivan, de azzal kellett szembesülnünk, hogy Hondurasban újévkor megáll az élet. A tömegközlekedés ilyenkor szinte teljesen leáll ezért két napig tartott a párszáz kilométeres út. Tartott volna három napig is, ha hiszünk a hondurasi hazudós taxisoknak, de szerencsére nem most jöttünk le a falvédőről. (Kedves olvasó, ha valaha elvetődsz e távoli országba, egyvalami lebegjen a szemed előtt: sose hidd el a taxis egyetlen szavát sem...) Annak ellenére, hogy mindenki azt bizonygatta, hogy nem jutunk el még a városhatár-tábláig sem, visszaértünk a guatemalai Puerto Barriosba. (Na jó, a dolog nem volt egy sétagalopp, de utólag már csak vicces emlék, amikor egy világvégi faluban ketten három hátizsákkal és négy táskával éppen nem tudjuk hol vagyunk és azon gondolkodunk, hogy hova is megyünk, amikor előttünk 100 méterre a sarkon egyszer csak befordul a vihar.) Puerto Barriosba egyébként idegen csak nagy ritkán vetődik, ezért megkülönböztetett bánásmódban finom vacsorában és integető helyiek látványában volt részünk. Másnap továbbhajóztunk Belize-be, ez az út szintén a nehezen felejthető kategóriába tartozik. Egy tizszemélyes „lanchával" mentünk, ami legnagyobb meglepetésünkre legalább hatvanra gyorsitott öt másodperc alatt, az eleje pedig egy méterre emelkedett ki a vizből, igy utaztunk egy órán át. Kiszállás után még sokáig zsizsegett a fejünk a széltől és a motorzajtól.

Belize ellentétben a környező országokkal, nem spanyol, hanem angol gyarmat volt. Ha a küllemből szerencséjükre sokat nem is örököltek gyarmattartójuktól (merthogy Garifunák, vagyis a fekete rabszolgák leszármazottai) az angol nyelvet, annak is egy nagyon furcsa változatát beszélik. Az országba belépve ezen kívül a legszembeötlőbb a Bob Marley-kultusz (nincs póló nélküle) és a rengeteg narancsültetvény. Belize-t kevesen lakják, a teljes lakosság körülbelül 300 ezer fő, de az ország métere Magyarországnak körülbelül fele. Imádják a régi szerelmes számokat, azoknak is a legsziruposabb feldolgozásait, ennek a Belize City-be tartó hatórás buszúton ittuk meg a levét. Ennyi hangszóróból csöpögő Bryan Adamsbe oltott Celine Dion-utánzatot, geil ájlávjút mindenesetre rég hallottunk ilyen töménységben. Később rájöttünk, a legnépszerűbb adó a LOVE FM, ahol a hireken kívül gyászjelentéseket és közérdekű közleményeket (belize-iek, legyetek kedvesek a turistákkal!) lehet még hallani. Belize Cityben szembesültünk az ország szegénységével, a rengeteg koldussal és kéregetővel. Java részük erős, jó fizikumú férfi, aki valószinüleg nem akar, vagy nincs lehetősége dolgozni. Most a Caye Caulker nevű szigetről irjuk a bejegyzést, és ez a hely kellemes csalódás. A víz kristálytiszta és NAGYON kék, a lakásunk körül jönnek-mennek az őshonos iguanák, nincsenek robbanómotoros járművek és aszfaltutak, az életstilus lelassult és mindenki barátságos.

Ezt a szigetet egy korábbi vihar kettészakitotta és a mai napig két külön részből áll. Mi az erős sodrású tengerszoroson átúszva persze átmentünk a lakatlanná vált túlpartra. Expediciónk során méteres iguanákat, megüresedett csigaházban élő kis rákokat láttunk és egy hatalmas, közel 30 centis, csapdába esett óriásrákot is megmentettünk.

Szóval jó itt, jó kicsit lelassulni a helyiekkel...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!