„Mindenki téged keres.” (Mk.1/38.)

Az élet rendkívül bonyolult, az ember pedig önző, ugyanakkor törékeny és könnyen sebezhető. Ezért vágy és nyugtalanság jellemzi életünket.  

„Magadhoz igazítottál minket Uram, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem pihen Benned” – vetette papírra a negyedik század vége felé a keresztény bölcselet nagy óriása, Szent Ágoston. Ez a vágyódásunk ösztönös, világlátásunktól függetlenül, Istentől származó teremtményi mivoltunkból fakad.  

A korabeli emberek, akik személyesen is találkozhattak Jézussal, szerettek volna minél több időt tölteni a közelében. Így volt ez akkor is, amikor Kafarnaumban járva betért a két testvér, Péter és János házába. A későbbi apostolfejedelem anyósa éppen lázas betegen feküdt. A család kérésre meggyógyította. Márk evangélista leírja, hogy az eset után, még az esti órákban mindenféle beteget és ördögtől megszállottat vittek hozzá. Hajnalig tolongtak körülötte a különböző bajokban szenvedők. Valamennyiüket meggyógyította.  Aztán még napkelte előtt egy magányos helyet keresett, hogy imádkozzék. Az apostolok utána siettek és közölték: „Mindenki téged keres.” (Vö.Mk.1/29-39.)

Kereső emberek vagyunk. Mindannyian vágyunk a tisztára, szépre, szeretetre, békességre… Az azonban már korántsem biztos, hogy jó helyen keressük-e a megtartó és vágyainkat beteljesítő értékeket. Sokan tévutakat járva, hosszú évek után döbbenek rá az elvesztegetett idő hiábavalóságára. Akinek a szándékai tiszták és keresése igaz, az valójában – akaratlanul is - magát az Istent keresi, aki emberré lett Fiában, hogy legkedvesebb teremtményét felemelje és üdvözítse…