Tatai férfi a Himaláján - a 6200 méter magas Island Peak csúcsra jutott Porgányi Péter

– Hogyan került az életébe a hegymászás?

– Mindig sportoltam, kisgyerekként pedig mindenre felmásztam. 2002-ben elmentem egy mászóterembe falat mászni, aztán tanfolyamokra jártam. Pár év alatt összeszedtem annyi tudást, hogy kitaláltam: nagy hegyekre is felmegyek. Először a Matternhornt másztam meg Svájcban, ami 4480 méter magas.

– Hogy készült fel az útra?

– Rendszeresen futok és CrossFitezek. A fizikai felkészüléshez csináltam magamnak egy 28 kilós és egy 48 kilós cementes hátizsákot, ezekkel heti háromszor mentem a Turulhoz. Fölvettem a zsákokat, egyet előre, a másikat a hátamra, lépcsőztem föl-le, először egyszer, aztán már kétszer, majd háromszor, végül pedig gázálarcban is, így próbáltam szimulálni, hogy fent kevesebb lesz a levegőnyomás, az itthoni felénél is kisebb.

– Október 21-én elindult hatfős csapatuk a Himalájába.

– Bécsből mentünk Abu-Dzabiba, onnan Delhibe, majd Katmanduba, ami 1400 méter magasan fekszik. Másfél nap után indultunk Luklába, ahonnan az expedíciók startolnak. Innen már gyalog mentünk a hegyek közé, ami 60–70 kilométeres út, attól függően, mi a cél. 

– A túra innen tizenkilenc napig tartott. Napi terv szerint haladtak?

– Az akklimatizáció figyelembevételével készült a menetrend. Erre nagyon kell figyelni: ha túl gyorsan haladsz, nem tud hozzászokni a szervezet a nyomáskülönbséghez. Először a fáradékonyság jelentkezik, ezzel párhuzamosan a szédülés, aztán hányás-hasmenés, ájulás, végül halállal is végződhet. A terv szerint először a 6480 méter magas Mera Peakre mentünk, ez nyolc napig tartott. A csúcsra végül nem jutottunk fel, vissza kellett fordulnunk 6100 méteren, két lány rosszul lett, lekísértük őket. De mi sem éreztük magunkat teljesen jól, nem állt át a szervezetünk, szerintem korán mentünk fel erre a magasságra.

A 43 éves férfi az idei összes szabadságát arra fordította, hogy részt vegyen egy 23 napos Himalája-expedíción.

– Mi lett végül a saját egyéni csúcsa?

– Bevártuk a többieket, és átkeltünk egy 5800 méter magas hágón az Island Peak alaptáborába. Én ennek a hegynek a csúcsára mentem föl, ami 6200 méter magasan van. Igaz, hogy picivel alacsonyabb a Meránál, de nagyobb technikai tudást igényelt, az utolsó 200 métert fix köteles részen másztuk meg. Ez azt jelenti, hogy a serpák és a csoportvezetők jégszögeket vernek le a hóba, abba köteleket húznak és úgy mászunk.

– Meg van elégedve az eredményével?

– Picit csalódás volt, hogy az első csúcs nem sikerült, de úgy voltam vele: akármi is lesz, a másodikra fölmegyek. Így lett. Megérte.

– Emlékszik olyan pillanatokra, amikor föl akarta adni?

– Ha lemegy a nap, 5000 méter fölött egy pillanat alatt leesik a hőmérséklet 20–25 fokot. A sátrakban borzasztó a hideg. Ha a szállás éppen házban van, ott sincs fűtés. Nem tudsz jól aludni. Fürdési lehetőség nincs. Én 19 napig nem fürödtem. Többször gondoltam rá, hogy összepakolok és hazamegyek, de ez nem úgy van. No és a repülőjegy is fix napra szólt.

Az expedíció során találkoztak magyarokkal is. A felvételen Porgányi Péter Mécs Lászlóval, aki már nyolcezer méteres csúcsokat hódít.

– Mit adott ez az út önnek?

– Sokat formált rajtam, jobban megbecsülöm az apró dolgokat is, amióta hazaértem. Szegény emberek laknak Nepálban és nagy a drágaság. Fél liter kóla 8 dollár, a legsilányabb 10-es csomag papír zsebkendő 2 dollár. A serpák 80–100 kilókat cipelnek, 10–15 órákat gyalogolnak naponta és alig keresnek vele. De boldogok, mert van munkájuk. Az okostelefon nem létszükséglet, a gyerekek műanyag palackkal játszadoznak. 

– Lesz folytatás?

– Mindenképpen. Van egy hegy, az Ama Dablam, ami 6814 méter magas, és még magyar nem járt fönn. A másik pedig a Baruntse, ami 7152 méteres. Ezeket szeretném megmászni.