2019.05.11. 09:00

Csillagként ragyog Anna - 19 évesen ragadta el a halál a fiatal lányt

Élt egyszer egy lány, aki csoda volt, tiszta lélekkel, ragyogó tehetséggel. Élt egyszer egy lány, Takács Anna, akit tavaly augusztusban, egy nappal a 19. születésnapja előtt elrabolt a halál. Csillaggá vált, aki azóta is ragyog édesanyjának, szerelmének, szeretteinek, mindenkinek, akik ismerték.

Gülch Csaba

– Két fiú után nagy öröm volt Annácska születése. Nagy szeretettel nevelgettük. Szófogadó kislány volt, akit mindenki szeretett, aki mindenkit szeretett és mindenkinek meg akart felelni. Példaértékű életet élt – mesélte lányáról édesanyja, Takács Jánosné Zsuzsanna. – Gyermekkorától a tánc varázsában élt. A negyedik osztály elvégzése után felvételizett a győri táncművészeti iskolába. Sikerült. Kollégiumba került, hetente egyszer jött csak haza. Küzdött, tanult, mindent megtett azért, hogy a legjobb legyen.

– Anna koreográfiákat készített, amelyekkel részt vett versenyeken. Már akkor az volt a vágya, hogy egyszer bekerüljön a Győri Balettbe. Klasszikus balettet akart tanulni, de mivel nagyon megnyúlt, azt mondták neki: nem biztos, hogy sikerülni fog, mert a magassága miatt nehéz lesz fiút találni hozzá. Ettől nagyon elkeseredett. Aztán kilencedikesként mégis sikerült bekerülni klasszikus balett tagozatra, de akkor meg úgy alakultak az osztályában a viszonyok, hogy nem érezte jól magát, összetört a lelke és azt mondta, nem akar tovább ott maradni.

Anna az Álom a télben című darabban a Hótündért táncolta.

Ezután Anna Tatán járt gimnáziumba, de a tánccal ott sem szakított. Végül úgy alakult, hogy alig 17 évesen Pécsre, a táncművészeti iskolába jelentkezett. Felvették. Nagyon jól érezte ott magát, sikerei voltak a tanulásban, Rotary-díjat kapott. Mindenben a legteljesebbet adta, mutatta. – Tavaly nyár elején már arra panaszkodott, hogy fáradt, látszott a szemében a bánat, hogy nem tud megfelelni önmagának. Július közepén egy vírusos fertőzés kapott el bennünket, Anna is elkapta és nagyon nehezen tudott belőle kigyógyulni. Legyengült. Mikor felépült, töltődni a Balatonra mentünk. Ott kezdődött a tragédia. Feltűnt, hogy nagyon sápadt, fáradékony és sárga, meg véraláfutásos a bőre. Látszott, hogy valami nincs rendben vele. Elmentünk az ügyeletre, ahonnan flegmán elküldtek bennünket, aztán orvost kerestünk, majd egy másik ügyeletre vittük, ahol egy vérvétel után kiderült, hogy nagy a baj.

Takács Anna gazdag és tiszta életét édesanyja, Zsuzsanna idézte fel. Fotó: Mészáros Mátyás

Végül a győri kórházba mentek, ahol a hematológián kötöttek ki. Azonnal vért kapott és a részletes vizsgálatokból kiderült: Annának leukémiája, vérrákja van. – Naplót vezetett, nagyon bízott, mindennap ott voltunk nála, de egyre gyengült, a végén nagy fájdalmai voltak. A tüdejében vérzés indult el, nem tudták megállítani. Az intenzív osztályra vitték, az utolsó szakaszban mélyaltatásban volt. Beszélni nem tudtunk vele, csak hozzá. Biztos, hogy hallott bennünket, mert sírt, folytak a könnyei, főleg, mikor én vagy a szerelme szóltunk hozzá. Nagyon sokat szenvedett. Egyszer aztán a drága teste feladta, legyőzte a rák. Menyasszonyi ruhában és abban a kardigánban temettük el, amit a szerelmétől kapott születésnapjára, amit látott és nagyon örült neki.

Végül álljon itt Anna naplójából egy részlet, amiből sugárzik a hit, a belenyugvás, a 19 éves lány tiszta bölcsessége: "Már kislánykoromban éreztem, hogy engem az Isten kiválasztott valami nagy célra, csak eddig nem tudtam, mi lesz az, hogyan kell véghezvinnem. Féltem is egyébként, mert nem tudtam, jó úton haladok-e. Most már biztos vagyok benne, hogy igen. Az Isten egy csodálatos küldetést bízott rám, ami megér egy kis fájdalmat. Mindig is segíteni akartam az embereknek, csak nem tudtam, hogyan. Most sikerült. Igaz, hogy vérrákot kellett ahhoz kapjak, de hát »a Teremtő útjai kifürkészhetetlenek«. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy engem ért ez a megtiszteltetés. Ez már nem rólam szól, ez a szeretet diadaláról szól, arról, hogy álljunk meg egy kicsit, nézzünk ki az ablakon, és örüljünk annak, hogy láthatjuk a napot, mert az azt jelenti, hogy még egy napot kaptunk Istentől ajándékba, amit ha okosan használunk fel, akkor egyre tovább és tovább tudunk haladni a nekünk szánt úton."